Vajna Tímea, a magyar filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna felesége a hírek szerint szerepet kapott egy szuperprodukcióban. Vajnáné a Blikknek annyit mondott:

A film egyik mozgalmas jelentében fogok feltűnni, de többet egyelőre nem árulhatok el. A felkérést pedig azzal a feltétellel vállaltam el, hogy nem veszek fel tiszteletdíjat.

Szóval sok mindent egyelőre nem tudhatunk, de ettől még izgatottan várjuk, hogy a színészi előképzettség és tapasztalat nélküli Vajna Tímea kit fog alakítani a kérdéses filmben.

Persze nem ő az első híresség Magyarországon, aki tűnt fel egy filmben, vagy sorozatban, hogy eredetileg nem színész.

Zimány Linda

például szerepet kapott pár éve a Spy (Kém) c. filmben, amit javarészt Magyarországon, azon belül is Budapesten forgattak. Az azóta már ügyvédjelöltként dolgozó glammodell akkoriban találkozott össze egy szórakozóhelyen Jude Law-val is, aki a film egyik főszereplője. Zimány jelenetét viszont végül kivágták a filmből, pedig ki tudja, talán még színésznő is lehetett volna belőle.

Iszak Eszter

egy kevésbé szuper produkcióban, az Álom.net c. alkotásban szerepelt. A VIVA TV műsorvezetője egy diáklányt alakított a filmben, amiben egy másik vivás, Steiner Kristóf is feltűnt. Utóbbinak viszont Iszakkal ellentétben van színészi és szinkronszínészi tapasztalata is.

Vad Kati

vagyis Michelle Wild bár sokat szerepelt kamerák előtt, de közel sem úgy, mint egy hétköznapi színész. Ennek ellenére kipróbálta magát a Jóban rosszban című sorozatban is, ahol az egykori pornószínésznő egy nővérkét alakított, méghozzá nem is kevés ideig.

Görög Zita

bár modellkedéssel lett híres, és nem színésznőként, mégis rengeteg filmben tűnt fel. Az IMDb szerint 9 produkcióban is szerepelt, ezek közül a leghíresebb az Underworld, illetve azOroszlánbarlang . De nem csak külföldi, hanem hazai filmekben is láthattuk, például a Szerelem utolsó vérigben.

Bónusz:

Találtunk egy 2007-re tervezett, de el nem készült filmet, aminek Vérvonal lett volna a címe, és nem csak Zimány Linda, de Dukai Regina is szerepet kapott volna benne. A filmről ezen kívül viszont többet sajnos nem tudni.