Ben Affleck magánélete manapság igencsak a média középpontjába került, és hát mivel is kerülhetett volna jobban, mint azzal, hogy végre becsajozott. Eddig leginkább csak arról spekuláltak az emberek, hogy vajon összejön-e ismét Jennifer Garnerrel vagy nem jön össze, éppen ezért Lindsay Shookus (az új nő) személye igazán frissítő újdonsággal szolgál a rajongóközönség számára. 

Ki az a Lindsay Shookus?

Kapcsolatukról már egész sok minden kiderült, úgyhogy nem árt ezeket összeszedni, és kicsit áttekinteni kettejük múltját, jelenét és lehetséges közös jövőjét. Mivel is kezdjük? Nos, Lindsay Shookus az Észak-Karolinai Egyetemen végzett 2002-ben, majd elhelyezkedett a Saturday Night Life produkciójában. Asszisztensként kezdett, majd szép lassan (annyira nem is lassan) feljebb került a ranglétrán, hogy végül ő legyen a show producere - és lett is. Útközben közeli viszonyba került a stáb tagjaival, néhányukkal túlzottan is, így az a pletyka járja, hogy járt a Szex és New York Mr. Big-jével, Chris Noth-szal és Jon Hammel, aki ugyancsak színész, láthatta például a Black Mirror című sorozatban.

De a lényeg, hogy megismerte Kevin Millert, aki íróasszisztensként dolgozott a produkcióban, majd hamarost Shookus férje, és közös gyermekük apja lett.  Kívánatos életnek tűnik, ebbe már csak belepacsmagolni lehet valamivel, és hát nyilván nem írnánk erről, ha ez nem történt volna meg. De azért haladjunk szép sorban!  

Ben Affleck és a nők

Ben Affleck privát szférájának mindig is volt egy közös metszete a nyilvánossággal, ami, lévén, baromi híres színész, ez nem is meglepő. És persze hiába hangoztatja jóideje, hogy aputeste van, akinek a Siena Millerrel közös szexjeleneteit ki kell vágni a Live by Night című filmből, arra hivatkozva, hogy úgy néz ki, mint egy beteg jegesmedve, ettől még omlanak utána a nők - elég csak   Jennifer Lopezre   vagy   Gwyneth Paltrow -ra gondolni. Afflecknek ezek szerint nem is volt más dolga hosszú, hosszú éveken keresztül, mint válogatni közülük. Aztán a végső választásnak Jennifer Garner bizonyult, akit feleségül is vett, lett 3 gyerekük, aztán jól elváltak. Állítólag azért, mert Affleck a gyerekeket őrző dadussal csalta Garnert, mostanra azonban már semmi sem jelenthető ki biztosan ezzel kapcsolatban. 

Hogy miért?

A kulcsszemély jelen esetben is Shookus. Azt beszélik ugyanis, hogy Affleck és a producernő már akkor igen közeli kapcsolatban állt egymással, amikor még mindketten boldog(nak tűnő) házasságban éltek. Hogy pontosan elhelyezzük az élethelyzetet az időben: Affleck és Jennifer Garner kapcsolata 2015-ben futott zátonyra, de azt beszélik, a színész már 2013-ban kavart Shookus-szal. Egy informátor (mindig van egy informátor) azt mondja, ez nem igaz, és csak barátok voltak, egy másik szerint (merthogy mindig van egy másik is) viszont Affleck nem csak a szerelmével, hanem ékszerekkel is elhalmozta a nőt, sőt, minden alkalommal, amikor New York-ba utazott, a legnagyobb titokban meg is látogatta.

Mik derültek még ki? 

Amikor régi titkok derülnek ki, akkor várható, hogy jön velük együtt a többi is, csőstül. Most is ez lett, kiderült ugyanis, hogy Jennifer Garner és Kevin Miller már akkor tudott a házastársaik kapcsolatáról, amikor az éppen zajlott. Garner állítólag számos, Shookus és Affleck között íródott üzenetet olvasott végig, ami aligha segített abban, hogy valaha is megbocsáthasson a férjének. Hab a tortán, hogy a producernőről úgy hírlik, épp Affleck miatt hagyta ott a férjét, ami szintén igazolhatja az előző feltételezéseket. Az pedig pláne, ahogy egy közeli barát elmondta, Garner annak idején elment Shookus-hoz, és megkérte, hogy ugyan szálljon már le a férjéről, a nő azonban állítólag erről hallani sem akart. 

Semmi sem elég jó

Akik ebben a verzióban hisznek, azokat kifejezetten visszataszítja a kettejük viszonya, aminek az az oka, hogy Lindsay Shookus és Kevin Miller közös gyereke kicsivel azelőtt született, hogy a nő és Affleck összegabalyodtak volna. Egyébként, tegyük hozzá, a színész legkisebb gyereke is még csak egy éves volt akkor, szóval ebbe belekötni alighanem teljesen értelmetlen. 

Egyébként kettejük viszonya, akár elkezdődött 2013-ban, akár csak később, egy időre biztosan parkolópályára állt, és a külföldi lapok szerint tavaly év végén éledt újjá, azóta pedig Shookus foggal-körömmel ragaszkodik hozzá. Amióta pedig a nyilvánosság előtt is vállalják, hogy együtt vannak, minden randevújukat figyelemmel kíséri a közvélemény, és ahol tud, bele is köt. Ezt többek között úgy kell érteni, hogy amikor először látták őket együtt, egy bárban iszogattak, ami azért fájt a rajongóknak, mert tudvalevő, hogy Ben Affleck régóta küzd alkoholproblémákkal, ebben a kapcsolatban pedig - ezek szerint, mondják - ismét veszélyben lehet az egészsége. Egy barát erre persze azt mondja, hogy Affleck tud uralkodni magán, és nem kell félteni, mert ahogy eddig, úgy továbbra is figyel magára. 

Egy másik randijuk pedig azért volt közérdeklődésre számot tartó, mert ugyanabban az étteremben vacsoráztak, ami Affleck és Jennifer Garner kedvenc helye volt a házasságuk ideje alatt. Ezt az is bizonyítja, hogy pár nappal később Garner is megjelent a helyen a barátnőivel (Chelsea Handlerrel és egy másik, civil nővel), és állítólag pazarul szórakoztak mindannyian. 

Kijelenthető, hogy egy majdnem tíz éves kapcsolat után sok közös emlék és kapcsolódási pont marad hátra, amelyeket nem lehet, és fölösleges is felégetni maguk mögött. Persze mindig lesz olyan információ, ami forgatja a tőrt a résztvevők szívében, de amíg ezt le tudják rázni magukról, addig van esélyük a boldogságra. Pláne annak tükrében, hogy Shookus és Affleck igazán illenek egymáshoz, ami elvitathatatlan tény. Egy barát azt mondja, élvezik egymás társaságát, közös az érdeklődési körük, így például mindketten moziőrültek, ami Afflecket kifejezetten lenyűgözi. 

Ben sosem randevúzott átlagos nőkkel, mindig magas kaliberűeket választott maga mellé, kiváltképp olyanokat, akik ismerik és értik azt az életvitelt, amit ő, Hollywood-i színészként folytat. Shookus pedig a legmegfelelőbb személy lehet erre. 

- mondta erről egy publicista, aki a háromszög összes szereplőjét közelről ismeri. 

Meglátjuk, ahogy azt is, milyen titkokra derül még fény az elkövetkezendő hónapokban. Már ha mindez eddig nem lett volna elég. 

Forrás: People, Page Six