Úgy fest, Jennifer Anitson és Justin Theroux elég durva lavinát indított el azzal, hogy két és fél év házasság után szétmentek. Tegnap Justin Bieberről és Selena Gomezről derült ki ugyanez (már vagy 236482794. alkalommal), ma pedig az a szörnyű hír várta a világot, hogy 

GIGI HADID ÉS ZAYN MALIK IS KÜLÖN UTAKON FOLYTATJÁK AZ ÉLETÜKET. 

A One Direction énekese és a modell is megerősítette a híreket a közösségi médiában. Malik azt írta, elképesztő, szeretetteljes és szórakoztató kapcsolat volt az övék, majd törölte a modellt és anyukáját, Yolanda Hadidot az Instájáról. Hadid ettől függetlenül hozzá hasonlóan nyilatkozott az elmúlt két évükről: azt írta, örökké hálás lesz azokért a dolgokért, amelyeket a kapcsolat adott neki, és hogy volt párjának a legjobbakat kívánja.

Támogatásáról és a barátságáról is biztosította őt, szóval kijelenthető, hogy nem ajtócsapkodós, vázadobálós vége lett a szerelemnek, hanem kifejezetten békében váltak el. Vagy csak nagyon értenek a PR-hoz. Ezt sose fogjuk megtudni, de talán nem is kell. Egy perces néma gyászba borulunk, és reménykedünk, hogy valamikor talán újra összejönnek majd. Elvégre egyszer már megtörtént

(BBC)