Először is kezdjük a meglepő ténnyel: 

Gisele Bündchen és Leonardo DiCaprio már 2005 óta nincsenek együtt!

Igen, 14 év telt el azóta, hogy szakítottak és 19 azóta, hogy összejöttek. Pedig úgy tűnt, mintha csak pár éve lett volna, hogy együtt mentek a Oscar-gálára, ahova a mai napig Bündchen volt az egyetlen barátnő, akit a színész magával vitt. Nos, a modellben is még élénken élnek az emlékek erről az időszakról, a Porter magazinnak például elárulta, hogy mi vezetett ahhoz, hogy végül szakítottak a színésszel.

Mint mondja, 2005-ben már nem zsibbasztotta el magát piálással és cigizéssel, hogy megpróbálja kizárni azokat a dolgokat az életéből, amikkel addig nem tudott szembenézni. Ebben a folyamatban viszont az akkori szerelme nem tudott a partnere lenni.

Ott voltam egyedül azzal, hogy szeretnék komolyan rendet tenni a lelkemben és ő közben tök ugyanolyan marad? A végén sajnos az volt a válasz, hogy: igen

- magyarázta a lapnak a modell, aki egy évvel a szakítást követően kezdett el randizni az amerikaifocista Tom Brady-vel. A pár 2009-ben össze is házasodott és azóta két gyerekük született. Szóval, lassan 10 éve Bündchen is egyike az NFL-es feleségeknek, akikkel az elmúlt napokban már itt, itt és itt foglalkoztunk, hiszen ezen a hétvégén van a sportág legfontosabb eseménye, a Super Bowl.