Gömöri András Máté a Reggeli vendégeként többek között a natural testépítő nemzeti bajnokságról beszélt, amit júniusban nyert meg (és azóta még több izmot szedett magára). Elárulta, hogy a felkészülés alaposan próbára tette a párkapcsolatát, a megmérettetés előtti napokban nem viselkedett túl kedvesen feleségével, Polyák Lillával.

Pedig Gömör András Máté számára elengedhetetlen, hogy párja a versenyekre is elkísérje. Ennek ellenére a verseny finisében, amikor például az utolsó napon már nem is ihatott vizet, annyira feszült volt, hogy úgy viselkedett vele, mint egy paraszt. 

Alapfeltétel (hogy velem legyen a versenyeken  a feleségem - a szerk.), olyan, mint a szerencsehozó nyúlláb, más állapotban vagyok, ha tudom, ott van

- mondta a színész/testépítő. 

Az országos bajnokságnál az utolsó napokban tényleg elképesztő paraszt voltam. Minden perced arról szól, hogy hánykor eszel, mit eszel, folyamatosan az edzőmmel kontaktban vagyok. (...) Tényleg paraszt vagyok

- folytatta, majd a műsorvezető, Peller Anna közölte, hogy a színész már most elkezdte a felkészülést a 2021-es versenyre. 

Amikor az éppen a háttérben főző Köllő Babett megkérdezte, hogy talán csak nem azért hagyja-e ki a jövő évi versenyt, mert attól fél, hogy már nem bírná ki a házassága az ezzel jár stresszt, Gömöri András Máté helyeselt.

Pontosan. Tulajdonképpen nem szabad ennyire túlterhelni, mert egyszerűen összeomlik

- válaszolta nevetve, majd hozzátette, versenyidőszakban heti 5 alkalommal 1,5-2 órát edzett, most pedig hetente négyszer.