GettyImages-1200637794

Idén gyakorlatilag előre tudni, kik nyerik majd a főbb Oscarokat

2020.02.07. 08:33

Február 9-én, vasárnap este, illetve magyar idő szerint hétfő hajnalban osztják ki a 2020-as Oscar-díjakat 2019 legjobb filmjei számára. Az év tengernyi díjkiosztó-gálája közül ez szinte az egyetlen, amelyikkel kapcsolatban a nagyközönség tényleg számon tartja valamennyire, hogy ki mit nyert, ezért amióta lehet tudni a jelölteket, nagyban mennek a találgatások.

Egy-egy műalkotás vagy színészi alakítás megítélése nagyrészt szubjektív dolog, de azért az Amerikai Filmakadémia választásaiban elég egyértelmű trendeket lehet felfedezni. Például ezek is segíthetnek előre jelezni, hogy az idei jelöltek közül ki fogja megnyerni az Oscart, ráadásul a hét elején maga az Akadémia is kitwittelt egy előrejelzést, amint azt az Indiewire is megírta. Ezt a nyerteslistát hamarosan törölték is, mert véletlenül került csak fel a Twitterre, és nem az Akadémia, hanem a twitterezők egy részének véleményét tartalmazta.

De ezt leszámítva is van forrás van bőven, ezért összeszedtem, a legfontosabb kategóriákban milyen eredményekre számít a többség. Idén gyakorlatilag a teljes leosztást előre borítékolni lehet: a 2020-as Oscar-gála valószínűleg az előre könnyen kitalálható győztesek miatt marad majd emlékezetes. Vagy ha véletlenül mégsem, akkor a nagy és váratlan meglepetések miatt.

Mindenesetre az ilyen előrejelzések néha meglepően pontosak tudnak lenni, az utóbbi két évben például egy hónappal korábban megmondtuk, ki fogja nyeri az Eurovíziót, íme 2018 és 2019. Hétfő reggelre kiderül, hogy az Oscarokat is tényleg ilyen könnyű-e előre megmondani. Íme az előre nyertesnek kikiáltott művészek listája, amint azt több szakértő oldal is egybehangzóan jósolja.

Legjobb film – 1917

A GoldDerby nevű oldal szakértők és a nagyközönség véleményét fésüli össze, és ez az eredmény is megerősíti, hogy a 10 jelölt közül a többség csak hármat tekint igazán esélyesnek, ezek az 1917, a Parazita és a Volt egyszer egy Hollywood. A három közül azonban egyértelműen az első vezet, és nem csak azért, mert a háborús filmek jól szoktak szerepelni az Oscar-gálákon. Az Amerikai Filmakadémia imádja a sztárokról és/vagy filmekről szóló filmeket, szóval ez Quentin Tarantinónak és a Volt egyszer egy Hollywoodnak kedvez, az viszont hatalmas nagy meglepetés lenne, ha a koreai nyelvű Élősködők (Parasite - Parazita) nyerné a legjobb film Oscarját, hiszen nem angol nyelvű film még sosem lett legjobb film. Arról nem is beszélve, hogy az Élősködők témáját és főleg hangvételét tekintve fényévekre van attól a tipikus érzelmes-nosztalgikus oscaros stílustól, ami a legtöbb legjobbfilm-győztesre jellemző.

Mindenesetre a ScreenRant felhívja a figyelmet, hogy a Producerek Céhének (Producers Guild of America) díjkiosztóján a győztes feltűnően gyakran esik egybe a későbbi Oscar-díjassal. Őnáluk idén az 1917 győzött, ami a legjobb drámai film Golden Globe-ját is megkapta. Igaz, vígjáték/musical kategóriában meg a Volt egyszer egy Hollywood nyerte az aranyglóbuszt, ami szintén erősíti a meggyőződést, hogy eközül a két film közül az egyik nyer majd – de valószínűleg inkább az 1917.

Legjobb rendező – Sam Mendes

Ha az utóbbi évtizedben leggyakoribb helyzet állna elő idén is, akkor a legjobb rendező díja olyan rendezőnek menne, akinek a filmje nem lett a legjobb film. Ebben az esetben vagy Bong Joon-ho, a Parazita rendezője örülhetne, vagy inkább Quentin Tarantino, aki mellett az is szól, hogy egy ideje már legendának számít, de még sosem nyert, szóval lassan jár már neki egy Oscar.

Azonban az 1917 egy olyan technikai trükköt vet be, ami idén minden bizonnyal borítja majd a papírformát. Tarr Béla után szabadon Sam Mendes úgy rendezte meg ezt a filmet, hogy az egészben egy vágás sincs, mintha az egészet egyszerre vették volna fel. Minden jel arra mutat, hogy ezt a rendezői teljesítményt a Filmakadémia tagjai Oscarral fogják kitüntetni idén.

Legjobb színésznő – Renée Zellweger

Renée Zellweger a Judy című filmben Judy Garlandot alakítja, és eddig kb. minden lehetséges díjat megnyert ezzel a szereppel. Nem nagyon volt még olyan testület, aki mást Zellwegernél jobbnak ítélt volna idén, szóval elég valószínűtlennek tűnik, hogy a Filmakadémia lesz az első. Ráadásul nagyon gyakran nyernek valós személyt alakító színészek az Oscaron, főleg akkor, ha ez a személy a showbizniszben dolgozott, tehát innen nézve is Zellweger a legesélyesebb. Az 50 éves színésznő ráadásul eddig még csak mellékszereplőként nyert, és az is 2004-ben volt, szóval az is Zellweger mellett szól, hogy az eddigi 2 főszereplői jelölése után harmadszorra most már nyerjen is.

Scarlett Johansson ugyan szintén nagyot alakít a Házassági történetben, de ő a legjobb mellékszereplő kategóriában is jelölt, ezért feltehetőleg a Filmakadémia Johansson-párti tagjai úgy döntenek majd, hogy ha leadnak egy szavazatot Johanssonra, akkor az inkább a mellékszereplői kategóriában lesz. Elvileg Cynthia Erivo is legjobbszínésznő-jelölt, és hatalmas szenzáció lenne, ha Halle Berry után most másodszor fekete színésznő nyerné ezt a díjat, de a Harriet című film által eddig megkapott kritikák és díjak alapján ez egyáltalán nem valószínű. Mindenesetre ha mégis Cynthia Erivót tüntetik ki az Oscar-gálán, az történelmi pillanat lesz.

Legjobb színész – Joaquin Phoenix

Renée Zellwegerhez hasonlóan egyértelmű az állás Joaquin Phoenix esetében: lehetetlennek tűnik, hogy bárki más nyerje a legjobb színésznek járó díjat. A Joker rengeteg, 11 jelölést kapott, de a fontos díjak közül valószínűleg csak ezt viszi majd el. A Joker karakterrel mellékszereplőként Heath Ledger győzött már annak idején, ez is előrejelzi, hogy bár az Oscar-díjak nem szoktak kedvezni a szuperhős-filmeknek, a Joker mindenképpen kivételt jelent. Ráadásul Phoenixet jelölték már legjobb színésznek háromszor korábban, teljesen itt az ideje egy győzelemnek.

Vetélytársai közül Antonio Banderasnak és Jonathan Pryce-nak ez az első jelölése, Leonardo DiCapriót sem emelték ki sehol különösebb kedvencként, esetleg legfeljebb Adam Driver a Házassági történetből lehetne az, aki nagy meglepetést okozva veszélyt jelenthet Joaquin Phoenix Oscarjára – ennek a közvélekedésnek ad hangot többek között az ET Online is.

Legjobb női mellékszereplő – Laura Dern

Ez az a kategória, ahol a Házassági történet kifejezetten esélyes: a két főszereplő mellett a rámenős ügyvédnőt játszó Laura Dern is kapott egy jelölést, csakhogy az ő esetében úgy is néz ki, hogy tényleg lesz győzelem a jelölésből. A jelölések magas számából úgy tűnik, hogy az Akadémia tagjai ki akarják tüntetni ezt a filmet, és a körülmények úgy hozták, hogy ezt valószínűleg ebben a kategóriában fogják megtenni, már csak azért is, mert így egy kettő jelöléssel, de nulla győzelemmel rendelkező színészlegendát tudnak végre díjazni.

A Botrány című film mindhárom híres női színészét jelölték, de Theronnak nincs esélye Zellwegerrel szemben (pedig ő is egy valós, ráadásul a médiából híres személyt alakít), a mellékszereplői kategóriában pedig Margot Robbie és Nicole Kidman egymással verseng, ami általában egy harmadik malmára szokta hajtani a vizet. Ez a harmadik az előrejelzések szerint ebben a felállásban Laura Dern lesz.

Legjobb férfi mellékszereplő – Brad Pitt

Ezt a kategóriát legjobb idős, Oscar-díjas fehér férfi kategóriának is nevezhetnék, tekintettel arra, hogy az öt jelölt átlagéletkora 71 év. 4 olyan, már Oscar-díjas legenda van ebben a csoportban, mint Tom Hanks, Joe Pesci, Anthony Hopkins és  Al Pacino, de a győztes az előrejelzések szerint a színészi Oscarral még nem rendelkező Brad Pitt lesz, aki egyben a legfiatalabb is a jelöltek közül a maga 56 évével. Egyébként Pitt is nyert már egyszer, csak producerként: a 2013 legjobb filmjének választott 12 év rabszolgaság gyártásán dolgozott producerként.

A többi jelölt esélyeit csorbítja például, hogy Hanks egy olyan filmmel szerepel, ami semmi más jelölést nem kapott, Pesci és Pacino pedig ugyanabban a filmben játszik, Az írben. Scorsese extrahosszú filmjét kitüntetni kívánó szavazásra jogosultak voksai tehát kétfelé fognak osztódni Pesci és Pacino között, ami tovább erősíti Brad Pitt helyzetét. Szintén Pitt mellett szól, amit a többi színészjelöltről is el lehet mondani, hogy a korábbi díjkiosztókon általában ő nyert ebben a kategóriában. A színészek céhének gáláján (ez az SAG Awards) Zellweger, Phoenix, Dern és Pitt nyerték a 4 legfontosabb díjat, amint azt az illusztrációnak választott képek demonstrálják. Úgy néz ki, az Oscar-gálán a színészeti díjak megintcsak ennek a négy színésznek mennek majd, mint ahogy azt a Bookies.com is megerősíti, hogy még egy forrást bedobjak, ami ugyanezt a listát tartalmazza, ezúttal a fogadóirodák forgalma alapján.

Legjobb nemzetközi film – Élősködők

Ha az öt legjobb nemzetközi film közül az egyik legjobb filmnek is jelölve van, nem is lehet kérdés, hogy az öt közül melyik nyer majd. Ez volt a helyzet tavaly a Romával, ami legjobb filmként is kapott jelölést, de csak a legjobb külföldi filmként nyert, mert tavaly még így hívták ezt a kategóriát. Idén a koreai Élősködők van ugyanebben a helyzetben, a jelölésekből következik, hogy garantált a győzelme. Ha nem ez a film lesz a nemzetközi kategória győztese, akkor innentől kezdve az egész jelölési procedúrát nem lehet komolyan venni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Idén gyakorlatilag előre tudni, kik nyerik majd a főbb Oscarokat

Minden területen szakmai konszenzus van arról, ki fogja nyerni a főbb Oscarokat idén. Klikkeljen ide, olvassa el a hétfői győztesek listáját már most!

39 · Feb 07, 2020 08:33am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments