Hódi Pamela május végén még úgy nyilatkozott, hogy derült égből villámcsapásként érte őt szakítása vőlegényével, Tóth Bencével. Bármennyire is lepte meg saját magát azzal az influenszer, hogy a legnagyobb határozottsággal hagyta ott vőlegényét, a férfi később azt mondta, ő még bízik benne, hogy ismét összejönnek. A Ripost szerint nem is ok nélkül, a bulvárlap Hódi több fotóján kiszúrta, hogy a két hónapig tartó különválás után a nő ismét hordja a jegygyűrűjét.

A cikkben felelevenítik, hogy Tóth Bencét június végén egy bőrönddel látták Hódi háza előtt, amiből arra következtettek, hogy lehet, a focista már vissza is költözött menyasszonyához, és a jegygyűrűs sztorit kiegészítendő az sem mellékes, hogy a pár elmaradt esküvője napján Tóth egy csokor virágot hagyott szerelme lakásának küszöbén. 

Az utóbbi napokban Hódi több fotót is megosztott, amelyeken újfent hordja eljegyzési gyűrűjét, amit két hónapig nem lehetett látni. A múlt héten mosogatás előtt biggyesztette az ujjára, majd ezután pénteken is gyűrűs kézzel pózolt. 

A Ripost megkereste Hódit, de az influenszer elzárkózott attól, hogy kommentálja az imént említett képeket, ugyanakkor nem tagadta, hogy valóban az eljegyzési gyűrűje volt az ujján.