Lakatos Márk egyhetes sétahajózásra ment a Földközi-tengerre, hogy travelbloggerként letesztelje, hogyan működik a turizmusnak ez az ága most, a covid idején. A ma reggeli programot például rögtön át is írta a járvány: nem szabad kiszállniuk Nápolyban, mivel a város vörös zónába került a megbetegedések számának emelkedése miatt. A stylist-vlogger a következőket mesélte az eddigi élményeiről:

Érdekes kaland megnézni, hogy hogyan működik most egy ilyen úszó város. Az ötezer ember helyett kb. ezerötszáz utas van jelenleg a hajón. Mint stylist nekem ez egy vizuális sokk volt: például Swarovski-kristályokkal kirakott, króm hullámokból áll a lépcsőház. Aki szereti Dubajt, Las Vegast vagy a Disneylandet, annak nagyon tetszene ez. Egy nap alatt értünk el a hajóval Rómából Nápolyba, ahol most azzal szembesültünk, hogy nem lehet kiszállni

–számol be Lakatos Márk a Velvetnek.

Az utazás természetesen a lehető legszigorúbb biztonsági előírások betartása mellett zajlik. Ezt a következőképpen kell elképzelni: „nagyon figyelnek mindenre: mindenhol takarítanak, fertőtlenítenek, hőmérőznek, mindenhol maszkot kell viselni. Engem a Vista hozott most el az MSC Grandiosa nevű hajóra, de egyébként sokkal olcsóbbak jelenleg az ilyen utak – mondjuk ez valamennyire meg is mutatkozik azon, hogy milyen a szolgáltatás. Ez a hajó egy covid-buborékot képez: 48 órán belüli, negatív teszttel kellett érkezni, és beszállás előtt, még a szárazföldön csináltak még egy tesztet. Az összes kirándulás úgy van megszervezve, hogy egy csoportban, egy busszal szállnak le az emberek a hajóról, és együtt, összetartva, másokkal nem vegyülve közlekednek, csak sárga zónákban. Senki nem csókolózhat egy megvadult délolasszal!

Lakatos Márk még hozzátett pár gondolatot azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz hosszú távon a járvány hatása az utazásokra: „mindenki azon gondolkozik, hogy mi lesz a turizmus jövője, sikerül-e majd a covid után kialakítani egy fenntartható turizmust. Szerintem nem fogják hagyni elveszni azt a hatalmas tőkebefektetést, ami az ilyen ötezer fős hajókhoz vagy az olyan turistaparadicsomokhoz kell, mint például Tenerife, ahol tavaly nyáron voltam. Ezeket egyszerűen tovább kell működtetni ahhoz, hogy a befektetés ne vesszen el - ezért én egy kicsit szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez valahogy fenntarthatóbbá tud majd válni a covid után.

Sőt, további hírek is vannak a mai napra, ezek:

  • Kovács Áron válófélben van, és azt mondja a Blikknek, addig nem is fog többet beszélni a válásáról, amíg az ügy folyamatban van. „Nem akartam, hogy ez a nyilvánosság előtt történjen. Mégis sokan megmartak azzal, olvastam pár kommentet, hogy milyen sztárpár, minek ezt megosztani a világgal? Én ugyanezt gondolom” – többek között ezt nyilatkozta Kovács Áron.
  • Stohl András lánya, Stohl Luca táncos-műsorvezető az Instagramon ebben a posztban jelentette be, hogy eljegyezték.
  • Kis Grófo elhunyt édesapjáról beszélt a Ripostnak. Az interjúban többek között a következő szerepel: „Én, mint az idősebb fiú, 27 évesen magamra vállaltam a családfő szerepét. Már nem Kis Grófo vagyok, Nagy Grófo lettem.”
  • Pataki Zitáék tízszer próbálkoztak a lombikprogrammal és más módszerekkel, de sikertelenül. Az időjárás-jelentésekből ismert híresség azt mondja a Blikkben, hogy most már végleg letettek arról a párjával, hogy gyerekük születhet.
  • Weisz Fanni (28) szeptemberben jött össze Bókay Gergővel (38). Most összeköltöznek, mesélik a Blikknek.
  • Tóth Vera énekesnő pedig arról beszélt ma reggel a Reggeli című műsorban, hogy úgy érzi, megérett az anyaságra, ezért azt tervezik a szerelmével, hogy gyereket vállalnak. A beszélgetést alább lehet megtekinteni.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Lakatos Márk mediterrán hajóúton van, de nem engedték őket kiszállni Nápolyban és más hírek

A hírösszefoglalóban Lakatos Márk Nápolyból jelentkezik be, miközben Weisz Fanni összeköltözött a szerelmével, Tóth Veráék pedig gyerekvállalást terveznek.

921 · Feb 23, 2021 12:16pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments