Ez itt a hírösszefoglaló, fogyassza mértékkel.

A Fókusz megnézte, hogyan él most Szilágyi Vivien, a Való Világ legutóbbi évadának győztese. a 21 éves martfűi nő hazaköltözött a családjához az albérletéből, elmondása szerint mind családjával, mind barátaival jobb a kapcsolata, amióta hónapokat volt kénytelen nélkülük eltölteni. Vett magának egy kempingbiciklit, és édesanyja éttermében dolgozik, amelyet továbbra is szeretne felújítani.

 Istenes Bence az IstenEst című Yotutube-műsorában arról is beszélt, hogy szerinte mindenkinek kellene pszichológushoz járnia. A Blikknek pedig elmondta, hogy ő maga azért döntött így, mert két idegösszeroppanása is volt, amelyek komoly testi tüneteket okoztak. „Azt éreztem, nem vagyok a helyemen. Rengeteget aludtam, egy vásárlás annyira kimerített, hogy utána le kellett feküdnöm. [...] Adél nagyot nézett, amikor mondtam, hogy vezessen. Erre korábban nem volt példa, de úgy éreztem, képtelen vagyok rá, még az egyszerű dolgok is nehezemre estek. [...]Volt, hogy elmentem vásárolni, de haza kellett mennem, mert képtelen voltam a legapróbb dolgokra is koncentrálni. Ehhez jött még a gyakori szédülés is. Ha bármin gondolkodnom kellett, be kellett csuknom a szemem, mert egyből elkezdtem szédülni.”

Sáfrány Emeséről sokat írunk mostanában, mert első gyerekét várja, hát most meg azért írhatunk róla, mert a Fókusz riportot készített a pár eljegyzéséről. Íme.

 A Blikknek pedig arról beszélt Sáfrány, hogy légtornászni most nem tud, de élvezi a kismamajógát és a pilatest. A vőlegényével nagy esküvőt szeretnének, de majd csak akkor, ha a fiúk olyan korú lesz, hogy szépen tud mellettük sétálni. 

Akinek tegnap jólesett meghatódni Rácz Jenő és Gyuricza Dóra párkapcsolatának kisebb-nagyobb eseményein, azok figyelmébe ajánljuk ezt a videót, amelyen arról beszélnek (ugyancsak az Életünk története című műsorban), hogy mit tennének meg egészségügyi vészhelyzetben egymásért – és mit fogadnának el egymástól. (Az alábbi videón a párt hetveneseknek maszkírozták.)

 Tolvai Reniről a Bors szúrta ki, hogy fürdőruhás fotót tett ki magáról.

És az még hagyján, de az énekesnő 17 kilót fogyott hét hónap alatt, és most a FittInfó című lap címlapjára került. Ennek persze nagyon örül, a részletekről a képre kattintva olvashatnak többet.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Hírek kávé mellé: így él most a Való Világ legutóbbi győztese

Szilágyi Vivien vett magának egy kempingbiciklit, és sokat változott a kapcsolata a szeretteivel.

8 · Mar 23, 2021 07:46am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments