Viszonylag egyértelmű egy ideje, hogy Brooklyn Beckham (fotós, Victoria Beckham divattervező fia) és a menyasszonya, Nicola Anne Peltz (színész-modell) odavannak egymásért: egyfelől teleszórták szerelmes képekkel az Instagramot, másrészt ugye eljegyezték egymást, harmadrészt nemrég egy Instagram Storyból kiderült, hogy egymás bölcsességfogát (arannyal borítva) a nyakláncukon, illetve Beckham visel egy Nicola feliratú gyűrűt is.

Na nemrég ezt a helyzetet sikerült fokozni azzal, hogy Peltz a hátára íratta hogy brooklyn.  Képet a jelenségről itt láthat.

A szerelmesek egyébként elég jó családi projekten vannak túl: Peltz modellkedett, Beckham lefotózta, a képek pedig a német Vogue-ban jelentek meg. A ruhák természetesen Victoria Beckham kollekciójából származnak.

Húsvétkor pedig a jövendőbeli anyós posztolt arról, hogy a legnagyobb ajándék idén, hogy az egész család együtt van, és mennyire hiányzott a pár a többi Beckhamnek.

 Akiket Peltz le is fotózott, ha már így adódott.

 Ha eddig nem foglalkoztak volna ezzel a két fiatallal, érdekes adalék lehet a történetükhöz, hogy bár Beckham rajongói (valamiért vannak neki ilyenek) korábban rengeteget gonoszkodtak a fiatal nővel, hogy biztos csak a pénz és a hírnév kedvéért jött össze a fiatalemberrel, nagyon nincs rászorulva ilyesfajta segítségre: Peltz rettentően vagyonos családból származik. Erről ebben a cikkünkben részleteket is olvashat.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Brooklyn Beckham az anyja ruháiban fotózta menyasszonyát

Aki éppen most tetováltatta a hátára a nevét. Így, egy történet, amelyben mindenki rettentően szereti egymást.

4 · Apr 08, 2021 12:25pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments