Xantus Barbara tavaly, 52 évesen diplomázott le az SZFE-n

2021.05.05. 14:34 Módosítva: 2021.05.05. 14:38

Xantus Barbara szerepelt a Reggeli című műsorban ma reggel az RTL Klubon, és az alábbi adásrészletben megtekinthető interjú témája elsősorban az volt, hogy a színésznő nemrég szakított. A közelebbről be nem azonosított férfival Xantus maszkárusítás közben ismerkedett meg, és bár fellángolt a szerelem, a kapcsolat végül mégsem bizonyult tartósnak.

Emellett azonban a színésznő arról is beszél, hogy eljött a színházból, ahol eddig dolgozott, mert úgy érezte, nem kap elég lehetőséget. Xantus azt mondja, többek között az döbbentette rá, hogy több mindenre képes, mint amennyit eddig mutathatott magából, hogy milyen jól szerepelt a Drága örökösök című sorozatban, valamint hogy elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, ahol tavaly szeptember 6-án kapott diplomát.

Xantus Barbara annak idején Gór Nagy Mária Színitanodájában végzett, bár akkor is felvették a Színművészetire, de ha a főiskolát választja, nem szerepelhetett volna a Família Kft-ben. A színésznő a járvány előtti időkben a Turay Ida Színházban dolgozott, de azt mondja, tévés szereplése rádöbbentette, hogy több mindenre képes, mint amilyen feladatai itt voltak, például egy karakter drámai ívének előadására is:

a Drága örökösökben egészen jól kiderült, hogy tudok ívet játszani és drámát. És tudok csúnyát, kövéret, szépet, soványat. No, ez. Tudok zenéset, nem zenéset, tudok táncolni, énekelni. [...] Tudom, amit tudok.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapjáról kiderül, hogy Xantus drámainstruktor-színjátékos szakon végzett tavaly szeptemberben, vele egyszerre, egy osztályban végzett Gömöri András Máté, az Operett Színház testépítő művésze is.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Xantus Barbara tavaly, 52 évesen diplomázott le az SZFE-n

Xantus Barbara szakított a szerelmével, otthagyta a Turay Ida Színházat is, és Gömöri András Mátéval egy osztályban végezte el tavaly az egyetemet.

11 · May 05, 2021 02:34pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments