A divatipar nevesített és nevesítetlen képviselői is csupa elismerőt nyilatkoznak róla, folyamatosan vannak felkérései és projektjei (2019-ben sorozat-nőifőszerepelt, most épp két filmet forgat), és még mindig csak 28 éves.
Éppen az NFT-zésbe száll be a linkelt videóval (amelyen arról beszél, hogy az első szava az „enyém” volt, és számára ezt a jelentéstartalmat a vaginája testesíti meg, hiszen azt tesz vele, amit ő akar) , hogy alapítványának, amely nők társadalmi felemelkedését segítő, az LMBTQ-jogsértések és a közösség tagjait sújtó problémák ellen fellépő, a Covid-okozta krízis enyhítéséért dolgozó, környezetvédelmi célokat támogató, ileltve az intézményesített rasszizmus ellen küzdő szervezeteket támogat, pénzt gyűjtsön.
Fotó: David M. Benett / Getty Images Hungary
Cara Delevingne most valószínűleg éppen Michael Jackson lányával jár, és annyi mindenben jó, hogy nem tudhatjuk, mi lesz a következő lépése. Portré.
0 · May 17, 2021 07:54am Tovább a kommentekhez