Kanye West tavasz óta űzte Irina Shaykot, akinek jól jön ez a felhajtás

2021.06.12. 09:17

Kicsit több mint két hete számoltunk be arról az akkor egészen életszerűtlennek tűnő pletykáról, hogy Irina Shayk és Kanye West a barátinál mélyebb érzéseket táplálva egymás felé találkozgatnak. Akkoriban olvasóink is inkább úgy vélték (a szavazás szerint), hogy nem hisznek ennek az értesülésnek, ehhez képest a két nevezett személy már túl van egy közös franciaországi utazáson, és bár továbbra sem kommentálják kapcsolatuk mineműségét, nem is tagadják, hogy valami lenne köztük.

A Page Six azt írja, hogy bár West tavasszal aktívan kezdeményezett közeledést, néhány hete találkozgatnak viszonylag diszkrét körülmények között, és bár egyelőre nem tűnik komolynak a dolog, vonzódnak egymás iránt. (Valami volt idén tavasszal a levegőben.) Most eljutottak odáig, hogy mindenféle bennfentesekkel társalogjanak a kérdésről, így a tudomásukra jutott néhány érdekes tény és vélemény.

  • Egy zeneiparban mozgó informátoruk szerint a pár korábban nagyon rövid életű kapcsolatba bonyolódott, csakhogy aztán Shayk 2010-ben összejött Cristiano Ronaldóval, West pedig 2012-ben állt a nyilvánosság elé Kim Kardashiannel (akitől éppen válik). Onnan ismerték egymást, hogy a nő modellkedett nemcsak a férfi divatbemutatóján, de az egyik klipjében is.
  • Egy Kardashian-közeli forrásuk szerint „mindkettőjüknek jót tesz, hogy pozitív színben tűnhetnek fel a hírekben, és senki sem tudja, hogy ez a szerelem valódi-e vagy sem”. Ettől függetlenül persze mindenki minden jót kíván neki a realityceleb-családban.
  • Végül egy divatban érdekelt illető véleményezte a helyzetet: szerint Shayk pont annyira tudatosan használja a médiát, mint West, és tudja, hogy a jó szerződésekhez állandóan az érdeklődés középpontjában kell lenni, nemcsak dolgozni. (Westnek is jól jön a dolog, elég sok újdonsággal áll elő mostanában.)

Karrierszempontból ez kitűnő neki. Fantasztikus lány, de a szupermodellséghez vezető úton néha szükség van arra is, hogy valaki nagyon híressel randevúzzunk, ahhoz, hogy igazán magasra jussunk. Amint elkezdesz színes magazinok címlapján szerepelni, a neved egyre ismertebb lesz, és így egyre több pénzt kérhetsz [a munkákért]. A legjobb módja annak, hogy releváns maradj.

Shayk párkapcsolatairól mindig is pletykáltak: a korábban említett Ronaldóval öt évig voltak együtt, 2015-ben szakítottak. Utána Bradley Cooperrel kezdett találkozgatni, akivel két évvel később megszületett a lányuk, Léa. Őt azóta is közösen nevelik, de a pár jó ideje, 2019-ben szakított. Shaykot legutóbb Vito Schnabellel hozták hírbe, erről mi is írtunk: tavaly szeptemberben még nyilvánosan is találkoztak.

A modell egyik ismerőse szerint nem csoda, hogy ennyi a találgatás körülötte, mert bár „a világ egyik legszebb nője, de igazán kerüli a felhajtást, sosem hallod a nagyközönség füle hallatára beszélni a párkapcsolatairól. Nagyon csendes személyiség, lánya elkötelezett édesanyja, de a karrierjében igazán ambiciózus, és nagyon okos. Kreatív szinten nagyon érdekes lehetne számára egy partnerség Kanyéval”.

Mellékesen kapcsolódó híre az E-Online-nak, hogy miután Kardashianék valóságshowjának utolsó évadában Kim Kardashian tudatta közönségével, hogy magányosnak érzi magát a házasságában (van egy kis [időbeli] csúszás a valósághoz képest), West hirtelen az egész családot kikövette a közösségimédiás oldalain. Pedig.