Varkonyi Andrea (1)
2021.06.17. 11:08

Csodás napot mindenkinek! Ma is csokorba szedtük a friss híreket hazánk hírességeiről, nézzük, ki mivel került a címlapokra. 

Kezdjük Várkonyi Andreával, akinek új életéről a Story magazin készített egy összeállítást. A lap azt állítja, a műsorvezetőt „aranykalitkába zárja” majd a házassága, például a magazin értesülései szerint mostantól nemcsak Mészáros Lőrincet, hanem a tévést is testőrök védik, sőt nem mindig közlekedhet egyedül. Várkonyi a lányával együtt már el is hagyta egykori otthonát, új párjához költözött egy 900 négyzetméteres villába. A Story beszámol még egy magángépről, amellyel a Várkonyi családtagjai mellett a barátai is bármikor utazhatnak.

Híradósnak áll Stohl András felesége, Stohl Vica – írja szintén a Story magazin –, aki a hamarosan induló Story-híradó műsorvezetője lesz. Emellett tanítói diplomája után pszichológiát szeretne tanulni, ezért jelentkezett egyetemre.

András mindenben támogat. Tudja, hogy ez az idilli időszak, hogy mindig otthon vagyok a család mellett nem tarthat örökké, hiszen, amikor megismert, akkor is három munkahelyem volt. Az önállóságom is szereti bennem. 

Egyéb hírek

Kocsis Dénes és párja titokban összeházasodtak és első közös gyereküket várják. A színész és párja a Story magazinnak elmondta, hogy mivel Petra endometriózissal küzd, nem volt könnyű a teherbeesés.

Akkor fogant meg a kicsi, amikor már elengedtem, hogy babánk legyen. Amikor késett pár napot a menstruációm, a fájdalom miatt nem gondoltam, hogy a baba lehet az oka, de Dénes azt mondta, csináljunk egy terhességi tesztet. Én lepődtem meg a legjobban, amikor pozitív lett

– árulta el a kismama. Az esküvőjüket öt együtt töltött év után tavalyra tervezték, de a világjárvány közbeszólt. Viszont miután megtudták, hogy Petra várandós, úgy döntöttek, megtartják a polgári szertartást.

Szünetre vonul a Jakupcsek Plusz – számolt be róla a Media1. A műsor 2018-ban indult az ATV-n, jelenleg kedden, szerdán és csütörtökön 20:45-kor kezdődik a csatornán. Jakupcsek Gabriella marad a képernyőn.

Gáspár Evelin a Ripostnak elmondta, az elmúlt egy év nem volt könnyű számára. Bár a Survivor forgatásán fantasztikus élményekkel gazdagodott és mindeközben lefogynia is sikerült, az élete korántsem tökéletes.

Nagyon intenzív volt az eltelt egy év. Kezdődött a szakításom körül kialakult méltatlan botránnyal, amit éppen azért volt nehéz megélni, mert pont a magánéletem volt az, amit féltve őriztem a nyilvánosság előtt. Megaláztak a nőiességemben és az emberi mivoltomban, de túl vagyok rajta és sokat tanultam belőle. (...) Egyedül vagyok, nincs párom és nincs normális munkám sem, de hiszem, hogy a Jóisten mindent időben megad majd

– mondta a lapnak.

Fördős Zé rosszul érezte magát a Farm műsorvezetőjeként, erről Kadarkai Endre Szavakon túl című beszélgetős műsorában vallott.

Béna voltam. Az hiányzott, hogy élvezzem. A Konyhafőnök nekem úgy indult, hogy volt egy nagyon komoly beszélgetés, ami az volt, hogy azt mondták nekem: érezd jól magad, csá! És otthagytak. Nekem ez nagyon megmaradt, ehhez tartom magam azóta is. Ott begörcsöltem, ennek több oka volt: akkor a magánéletem is... úgy keltem fel akkoriban reggel is, hogy nem éreztem magam. Ha profi vagy, ez nem látszik. Hol voltam én akkor a profitól? Mai fejjel már nem vállalnám el, hogy egyszerre kellett Konyhafőnököt és Farmot csinálnom

– szemlézte a Blikk a tévés mondandóját. 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Várkonyi Andreára testőrök vigyáznak és egyéb hírek

Hírösszefoglalónkban babavárásról és titkos esküvőről, illetve Fördős Zé megbánásáról is szó esik.

0 · Jun 17, 2021 11:08am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments