Kiara Lord után újabb pornószínésznőt faggatott a Levente Klubja című podcastban Lakatos Levente. Az író ezúttal Katával, művésznevén Shona Riverrel beszélgetett, aki 23 éves korában lépett a felnőttfilmesek világába. Webcam Girl-ként kezdte, pár évvel később pedig már egy hoszteszmunkán a vőlegénnyel töltötte az éjszakát. A lány azóta világszerte a műfaj sztárja lett, arról pedig, hogy milyen az élete egy pornószínésznek, kendőzetlen őszinteséggel vallott.

Shona River először arról beszélt, hogy bár nem ők választják ki, milyen ruhát szeretnének felvenni a forgatásokra, vagy hogy mit mondjak a felvételek során, ő nagyon élvezi, amit csinál. Hozzátette, az Instagramján sokkal inkább átjön a személyisége. 

River részletesen beszélt arról is, hogy egyetemet végzett: műszaki menedzsernek tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen, de nem szeretett volna ezzel foglalkozni. River azt is elárulta, hogy édesapja lazán fogadta, amikor elmondta neki, hogy felnőttfilmes lett belőle, édesanyja azonban nehezebb eset volt. 

Szerettem volna anyukámnak elmondani, hogy pornózom, de meghalt apukám, és rájöttem, hogy ez nem egy jó pillanat. Az volt a tervem, hogy összeszedem magam, befejezem az egyetemet. Amikor megkapom a diplomámat, elmondom anyunak, csak történt egy kis probléma. A hagyatéki tárgyalásra megérkezett két féltestvérem, akik tudtak róla, hogy én forgatok. Attól féltem, hogy a fejemhez vágják, hogy én jól keresek és elmondják anyukámnak. Emiatt két hónappal az államvizsga előtt elmondtam. Anyukám akkor egy szót sem tudott szólni. Három órán keresztül csak mondtam és elmeséltem. Azt mondta: »Mit mondjak, most már késő, már nem tudlak megállítani« 

– mesélte a felőttfilmes, aki szerint édesanyja mégis gyorsan megértette, miért kezdett erotikus karrierbe.

Mindig az mondta, hogy »olyan vagy, mint az apád«. Anyukám tudja, hogy mi nagyon mások vagyunk, és nekem a libidóm sokkal magasabb. Értette, hogy ez engem tényleg érdekel, és hogy hajt a vérem. (...) Azóta érdekel, mióta megtaláltam apukám videókazettáját 12 éves koromban. Beteg voltam és otthon maradtam. Anyu megkért, hogy nézzem meg az összes videókazettát, és írjam rájuk, hogy mi van rajtuk. Volt egy kakukktojás. Jó kislány voltam, végig néztem az egészet, ahogy anyu kérte. Utána eltettem magamnak. Nagyon megfogott, teljesen odatapadtam a képernyő elé

– mondta a lány, aki kitért arra is, hogy az első szexuális élményei nem voltak valami kellemesek, és a pornófilmeket nézve azon gondolkozott, hogy vajon felnőttfilmet kell-e forgatnia ahhoz, hogy élvezni tudja az intim együttléteket.

Előbb webkamerázni kezdett, de azzal nem keresett jól. Végül egy modellügynökség kereste meg, akik bár eleinte nem mondták ki a „p” betűs, azaz a pornózás szót, River egy fehérneműs fotózást követően a szakmában találta magát.

Ha csinálok egy filmet, akkor az olyan, mintha százat vagy ezret csináltam volna: ugyanúgy elítélnek emiatt az emberek. Nagyon izgultam, hogy tetszeni fog-e ez nekem vagy nem. Nem tudom értelmezni, mikor a lányok megbánják, és mondják, hogy gyorsan kellett a pénz, meg hogy azt mondták, hogy a link nem elérhető Magyarországon...

– fogalmazott, majd további részleteket is megosztott a forgatásokról.

Alapvetően szeretem a szexet. Van, hogy tudom élvezni a forgatásokon, de van, hogy nehezebb. Nem minden nap van kedvem egyformán. Van, hogy úgy kelek fel, hogy nagyon van hozzá kedvem, máskor pedig úgy, hogy annyira nincsen, de ettől függetlenül nem hívhatom fel őket, hogy »sziasztok, ma nincs kedvem szexelni, inkább holnap vagy holnapután«. Ezt így nem lehet

– fogalmazott a podcastban River, aki azt is elárulta, mitől függ, hogy tudja-e élvezni az intim együttléteket, ha a kamera is a forog.

Mielőtt kipróbáltam volna, az volt a fejemben, hogy úristen, ez ennyire jó? Több dologtól függ: mennyire van kedvem, meg hogy ki a partnerem. Lánnyal sosem volt orgazmusom kamerán. A jelenettől is függ. Egyszerűbb élvezni olyankor, mikor 40 percig forog a kamera és azt mondják, hogy csináljunk, amit szeretnénk, ők meg mennek körbe, és veszik abból a szögből, ami nekik kell. Ilyenkor nem kell megállni, de van, amikor igazi forgatókönyvet kapunk. (...) Nagyon sokszor volt olyan, hogy miközben forgott a kamera, nekem nem volt orgazmusom, de ugyanazon a napon ugyanazzal a pasival a két felvétel között volt, mert megjött a kedvünk és szexeltünk. Vagy esetleg utána még volt kedvünk és hazavittem a munkát. (...) A pornóban, legalábbis az én tapasztalataim szerint, sohasem kellett szexelnem, hogy egy munkát megkapjak. Nekem az volt a munkám, hogy szexelek

– magyarázta a pornószínésznő, akit korábbi barátja is arra sarkallta, hogy csináljanak magunkról intim videókat, amihez nem adják az arcukat.

River többek között arról is említést tett, hogy megtanulta értékelni a pénzt, mivel az erotikus karrierje előtti állásaival sokkal kevesebbet keresett. Volt, hogy parfümöt fújt az egyik drogériában, de egy taxitársaságnak is dolgozott a reptéren. Mint kiderült, a felnőttfilmezéssel megkeresett pénze nagy részét befekteti: kriptovalutába, részvényekbe, ingatlanba, aranyba.

Mindig [könnyűnek ítélik meg a munkámat]. Könnyű út, így is szokták hívni. Azt hiszik, hogy ez rohadt egyszerű. Ha tudnák, hogy mi sokszor 12-13, akár 14 órát is ott vagyunk egy forgatáson... Mások véleménye soha nem tört meg engem. Van, ami megvisel, de ilyenek nem. A legnehezebb az első pár hónap volt, amikor még nem jöttek ki a videók, csak én tudtam, és senki más. Nagyon izgultam, hogy vajon mit fog szólni a családom, a tanáraim az egyetemen, a barátok. Kicsit szorongtam emiatt, meg hogy bejön-e ez nekem hosszú távon. Utána megnyugodtam, és rájöttem, hogy ez nekem tetszik. Nem érdekel mások véleménye

– szögezte le River, aki elmondása szerint az eszkortmunkát és a felnőttfilmezést akkor sem hagyná abba, ha lenne barátja. Nem szeretne olyan emberrel együtt lenni, aki nem tudja elfogadni, mivel foglalkozik.