A legtöbb ember minden bizonnyal úgy gondolja, hogy a felnőttfilmes ipar kizárólag a vad orgiákról szól, és arról, hogy a fiatal lányokat olyan dolgokra kényszerítik, amiket egyáltalán nem akarnak. A szakmát behatóan ismerő Maitland Ward és Keiran Lee szerint azonban a kívülállók elgondolásai igen távol állnak a valóságtól.

Arról már sokszor lehetett hallani, hogy a szexfilmeknek nem szabad mindent elhinni, vagy beemelni a saját szexuális életünkbe az ott látottakat, mert ezek a felvételek hajlamosak arra, hogy torzítsanak az egészséges szexuális képen. A 45 éves pornószínésznő, Ward három éve forgat erotikus filmeket, és egyelőre nem szerzett rossz tapasztalatot.

Szigorú szerződések

Ward 1994 és 1996 között a Gazdagok és szépek című szappanoperában játszotta Jessica Forrester szerepét, nagyobb hírnévre azonban A kis gézengúz című sorozat miatt tett szert. Ám amikor a castingokon egyre többször kapta meg, hogy túl öreg már ahhoz, hogy szexi legyen, úgy döntött, erotikus karrierbe kezd.

Sohasem kényszerítettek semmire, amit nem akartam. Ha valamire nemet mondunk a forgatásokon, az a szabály, hogy a kamera azonnal leáll, nem kérdeznek semmit. Az emberek azt hiszik, hogy a pornóipar a folyamatos orgiákról szól, pedig nem – sokkal nagyobb kontroll alatt tartanak mindent, mint hinnék. A szerződéseinkben az is szerepel, milyen szexpózokat válallunk. Szó szerint mindent megbeszélünk előre

– magyarázta a pornószínésznő, aki azt is elárulta, mire gondolnak a forgatás alatt.

A stábtagokat például már nem indítja be az ilyesmi. A legtöbb srác ráunt erre, kismilliószor láttak már mindent. Munka közben valószínűleg arra gondolnak ők is, hogy mit egyenek ebédre, vagy hogy mikor menjenek a gyerekekért a suliba. A stábtagok nem bámulnak minket nyálcsorgatva. Bár nagyon élvezzük, amit csinálunk, ez is csak egy munka

– mondta.

Hosszú munkanapok

Maitland Ward azt mondja, a legtöbb napon 14 órát dolgoznak.

 Először a hajunkat és a sminkünket csinálják meg, ez két órát is igénybe vehet. Maga a szex azonban csak másfél óráig szokott tartani. A maradék időben csinosítgatnak minket, próbálunk, színészkedünk, készülünk a jelenetekre. Mire eljutunk odáig, hogy meztelenre vetkőzünk, teljesen beleéljük magunkat a dologba. Testileg sokszor nagy kihívást jelent, és van, akinek szünetet is kell tartania, ha mondjuk túl izgatott vagy szomjas lesz. Ilyesmi gyakran előfordul. Kemény munka, ezt tudni kell. Főleg, ha két férfival gyűröd a lepedőt 45 percen át

– mesélte Ward, hozzátéve, tíz naponta mennek szűrővizsgálatokra. 

A brit pornószínész, Keiran Lee, akinek férfiasságát 1 millió dollárra (399 millió forintra) biztosították, amikor csaknem két évtizeddel ezelőtt pornószínész lett, arról is beszélt, hogy a legtöbb felnőttfilmes hosszútávú kapcsolatban él, házas és/vagy gyerekei vannak.