Ma reggel is egy csokorba szedtük a legfontosabb, legfrissebb és legérdekesebb híreket hazánk hírességeivel kapcsolatban.

Tóth Gabi és Krausz Gábor

Hosszú bejegyzésben üzent az Instagramon Puzsér Róbertnek Krausz Gábor, aki mostanra megelégelte, hogy a kritikus időről-időre negatív színben tünteti fel őt és feleségét, Tóth Gabit. 

„Én csupán annyit szeretnék jelezni, hogy a médiában rólunk festett kép, ami részben Puzsér úrnak is köszönhető, többnyire köszönő viszonyban sincs a valósággal és ezt az emberek, akik velünk személyesen találkoznak, gyorsan felismerik. 

Amióta együtt vagyunk a feleségemmel, albérletben élünk, spórolunk, mert szeretnénk saját otthont magunknak és a kislányunknak. Reméljük, hogy az álmunk rövidesen valóra válik, de ehhez, ugyanúgy, ahogy sok más családnak, nekünk is hitelre lesz szükségünk. Ennyire vagyunk százmilliókkal kitömve, ahogy azt ő és még néhányan állítják.

Csendben jegyzem meg, minden nagy fesztivál jórészt állami pénzből vagyis közpénzből valósul meg. Akkor ezek szerint mindenki , aki ott fellép a NER kegyeltje? A feleségem például 17 éve egyiken sem kapott még lehetőséget” – üzente bejegyzésében Krausz.

Vastag Csaba

Mióta rátalált a szerelem, Vastag Csaba nem csinál titkot abból, hogy nagy családra vágyik. A 40 éves énekes, aki először idén májusban mutatta meg szerelmét, már a családalapítást tervezi menyasszonyával, a nála 15 évvel fiatalabb Domján Evelinnel. Eddig úgy fogalmaztak, négy gyermeket szeretnének, ám mostanra úgy tűnik, nem elégszenek meg ennyi csemetével.

„Most már 7 gyerek is jöhet, de fél év múlva már lehet, hogy 12-t fogok mondani. (...) Úgy vagyok vele, hogy minél több, annál jobb. (...) Nagyon szeretjük a gyerekeket, úgyhogy nem lesz létszámstop. Az elmúlt évtizedekben megállás nélkül dolgoztam, úgyhogy szerencsére tudok olyan anyagi biztonságot nyújtani a leendő gyerekeimnek, a családomnak, hogy semmiben ne kelljen hiányt szenvedniük” – fogalmazott a Story magazinnak az énekes, aki az esküvővel kapcsolatban, ahová nagyjából száz vendéget várnak, azt mondta:

„Szeretném a menyasszonyomnak megadni a világ legjobb esküvőjét, éppen ezért teljesen rábízom magam Evelinre: akkor és olyan lakodalmat fogunk rendezni, amilyet ő szeretne. (...) Ez életünk egyik legfontosabb állomása, aminek lélekben szeretnénk megélni a pillanatait, szóval inkább meghitt, érzelmes esküvőt szervezünk.”

L. L. Junior és Dárdai Blanka

Humoros videót osztott meg a közösségi oldalán Lesi László, azaz L. L. Junior, ám a fiatal szerelmével, Dárdai Blankával készített felvétel nem aratott osztatlan sikert a rajongók körében. A 41 éves zenész és az X-Faktor 23 éves felfedezettjét, akik eredetileg  „kamurágózási” képességüket kívánták megcsillogtatni, több éles kritikát is kaptak a köztük lévő korkülönbség miatt – szúrta ki a Ripost.

„Sajnálom, hogy szétmentetek a nejeddel, és azt is, hogy most egy 20 év körüli kislánnyal vagy, a csinos és komolyabb nejed, illetve a családod helyett. De gondolom lesz majd baba ezen új hölgytől is. A baba miatt majd átalakul a teste, sok lesz a szürke hétköznap és a teendő és máris ismét új hölgy kell majd. Elnézést, de most ez jött le”– írta az egyik hozzászóló, de voltak, akik dicsérték a szerelmeseket.

Demcsák Zsuzsa

Valósággal hemzsegnek az udvarlók Demcsák Zsuzsa körül, mióta kiderült: a műsorvezetőnő a válás mellett döntött. A TV2 Farm VIP című műsorának háziasszonya néhány hete a közösségi oldalán tudatta, hogy a 2019-ben, az Ázsia Expressz című utazós reality forgatása alatt megismert férjével, Krishan Dangwallal külön utakon folytatják. A szakítás híre sokakat megdöbbentett, hiszen Demcsák, aki élete egyik legmozgalmasabb időszakát éli, többször is azt nyilatkozta, hogy kapcsolata rengeteg pozitív változást hozott annak ellenére is, hogy családfenntartóként kellett helyt állnia. Férje, Krishan jógastúdiója ugyanis váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A Story magazin értesülései szerint Demcsáknak az utóbbi időben több udvarlója is akadt. Közeli ismerősei azt sem tartják kizártnak, hogy a műsorvezetőnő harmadjára is férjhez menjen. 

Herceg Erika

Bár sokan nem gondolnák róla, Herceg Erika tinédzserként igen visszahúzódó volt és a túlsúlyával küzdött. Az X-Faktor női mentora, aki a VIA Gra nevű lány együttes énekeseként szerzett elképesztő tapasztalatot és lett ismert a volt Szovjetunió tagállamaiban, azt mondja: fiatalként mind külsőleg, mind jellemileg más volt, nem dúskált az önbizalomban. 

„Nagyon el voltam veszve. Ez a tini korszak, amikor tudod, hogy hamarosan felnőttnek kell lenni, és kezdeni kell valamit az életeddel, és én ezt nem láttam. Nem láttam, hogy mi lesz. Teljesen kétségbe voltam esve. Apuval sem volt jó a kapcsolatom, ezért mentem el otthonról. (...) Akkoriban utáltam magamat. (...) Az első és legfontosabb az volt számomra, hogy szeressenek az emberek, de nem tudtam, hogy hogyan. Azt hittem, ha lefogyok, szeretni fognak, ha szebb leszek, szeretni fognak. Ha menőbb leszek, szebb ruhám lesz, szeretni fognak. De nem. Akkor szeretnek, ha te is szeretsz” – mondta Palik Lászlóék Három igazság című műsorában az énekesnő, aki 17 éves kora óta építi önállóan karrierjét. 

Till Attila

Imádnivaló felvétellel jelentkezett a közösségi oldalán Till Attila. A műsorvezető arról osztott meg egy rövid felvételt az Instagramon, milyen az élet akkor, ha az ember egy méretes kutyát és egy macskát is tart otthon. Bár az állatok jól kijönnek egymással, vannak apróbb territoriális vitáik.

„Most akkor ki tart jobban a másiktól? Pityu a nagy kúlkirály!” – írta Tilla.

(Borítókép: Tóth Gabi, L. L. Junior. Fotó: TV2, Kaszás Tamás/Velvet)