Ma sem marad el a szokásos hírösszefoglaló: ezúttal is egy csokorba szedtük a legfontosabb, legfrissebb és legérdekesebb híreket hazánk hírességeivel kapcsolatban. Tartson velünk!

Szabó Ádám

Szerelmes fotóval vállalta fel új kapcsolatát a közösségi oldalán Szabó Ádám. Az X-Faktor és a Csillag születik korábbi versenyzője még márciusban vallott arról, hogy újra rátalált a szerelem, ám párjáról, Berniről nem sokat árult el. Az énekes-harmonikás nem titkolta, jól megvannak, ám a jelek szerint az a románc időközben véget ért. Szabó ugyanis tegnap este már egy Jennifer nevű nővel posztolt közös fotót az Instagramon.

Bár sokan hízelgő kommentben kívántak nekik sok boldogságot, az énekes párját azonban nem csak dicsérni tudták a kommentekben.

Mi lett a férjeddel Jenni? Nem semmi változások... Pár hete még vele fotozkodtál

– vetette fel a kérdést az egyik követő, akinek a lány válaszolt is.

Zsoltival szeretjük egymást és ez nem fog változni sohasem, csak már máshogy! A legnagyobb tisztelettel és szeretettel gondolok rá!

– szögezte le. A 168.hu azt írja, a lány most válik az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárjától, Kolozsváry Zsolttól, aki a sorozatban annak idején Marcit alakította.

Berki Mazsi

Megrázó vallomást tett legfrissebb interjújában Berki Renáta, azaz Mazsi. A Dancing With The Stars idei évadában szerencsét próbáló híresség úgy érzi, nagy nyomás nehezedik rá, mióta férje, Berki Krisztián idén május elején tragikus hirtelenséggel elhunyt. Egyedül maradt közös kislányukkal, Emma Katerinával, s bár úgy tűnhet, mostanra enyhült a gyász a szívében, a csillogó felszín még sok könnyet rejt.

„Lehet, hogy az édesapák bizonytalanok abban, hogyan kell bánni egy kisbabával, de a legtöbb helyzetben ott vannak, és fontos döntésekben segítenek. Még az elvált szülők is meg tudják beszélni az olyan kérdéseket, mint a bölcsőde vagy éppen egy oltás beadása. Én már soha nem fogom tudni megbeszélni ezeket a gyerekem édesapjával.(...) Anyukámat, a barátaimat persze megkérdezem, de a legvégén mégis egyedül vagyok, és ez nagyon nehéz” – magyarázta a HOT! magazinnak Berki, akinek szavait a Bors idézte. Berki Krisztián özvegye arról is beszélt a lapnak, miért óvja új párkapcsolatát.

A híresség még mindig a Berki Krisztiánnal közös albérletében él. 

„Nem olyan régóta laktunk itt együtt, csupán egy éve. Annyit dolgoztunk, jöttünk-mentünk, nem töltöttünk sok időt a lakásban. Sok emlékem van, de nem kötődnek ehhez a lakáshoz. Hálás vagyok, hogy itt tudtunk maradni a Római-parton, mert számomra fontos a víz közelsége. Nem tudom megmondani, miért nincs rossz érzésem, ugyanakkor nehéz lenne elköltözni egy kisgyerekkel” – mondta Berki Mazsi, aki pár napra beadta kislányát a bölcsibe, hogy dolgozni tudjon.

„Ahogy cseperedik, egy magabiztos anyukára van szüksége, akit mosolyogni lát. Sokszor mégis elsírom magam a kislányom előtt. A minap is volt egy ilyen, Emma rám nézett, majd azt sugallta nekem: Anya, nyugodj meg, én itt vagyok neked, és nagyon szeretlek. (...) Ő az egyetlen ok, amiért túléltem és túlélek.”

Béres Anett

Lezárta öt éven át tartó se veled, se nélküled kapcsolatát Béres Anett. A kis híján tragédiával végződő teaszeánsz a híresség szerelmi életére is hatással volt: mint ismert, a szőkeség júliusban részt vett egy ayahuasca szeánszon, ám az balul sült el. Béres az erős hallucinációk hatására az erdőbe menekült, súlyos sérüléseket szerzett. A csavarokat pár napja kivették a lábából.

Úgy véli, a szeánsz a helyes útra terelte – írja a Blikk a HOT! magazin nyomán.

„A történtek hatására azonnal sikerült lezárnom ezt a kapcsolatot, amellyel még az együttélésig sem jutottunk. Nagy szerelem volt, még egy csuklótetkót is készítettem a nevével, amit most szintén fájdalmasan próbálok eltávolítani” – fogalmazott Béres.

„Sajnálom, hogy ennyi időt pazaroltam rá, hogy nem voltam erősebb, nem bírtam kilépni. Többször szakítottunk, de mindig folytattuk. Éveim mentek el, semmi értelme nem volt” – ecsetelte a HOT! magazinnak a híresség, aki visszaköltözött az édesanyjához, ahol nyugodt környezetben tud gyógyulni.

Opitz Barbi

Bár a napokban felmerült a pletyka, hogy véget érhetett Opitz Barbara kapcsolata, az énekesnő a közösségi oldalán tett pontot a találgatások végére. Az X-Faktor korábbi győztese egy olyan videót osztott meg a TikTokon, amelyen szenvedélyesen csókolja a nála három évvel fiatalabb zenei menedzsert, Serleg Albertet – figyelt fel rá a Bors.

@opitz.barbi @Serleg Albert 💘🙈 #fy #fypage #foryoupage #foryou #neked ♬ original sound - es🤍

Nyári Dia

Nyári Dia sosem titkolta, hogy drasztikus életmódváltását egészségügyi okok is indokolták. A Barátok közt sztárjánál azt követően derült ki, hogy inzulinrezisztenciával küzd, hogy életet adott első gyermekének, Zéténynek. Bár elmondása szerint a gyermekvállalást megelőzően sem volt vékony alkat, a színésznő a szülés után sporttal és diétával sem tudta leadni a terhesség alatt felszedett kilókat. Végül orvosa tanácsára egy egyedi diétába kezdett: mint mondja, az első pár hónap egy emberkísérlettel ért fel.

„Az inzulinrezisztenciából kigyógyulni nem lehet, de szinten lehet tartani, ami sikerült is. Durván húsz kilótól sikerült megszabadulnom. (...) Kicsit úgy kell táplálkoznom, mint a cukorbetegeknek, de én nem tartottam 160 grammos szénhidrát diétát. Kerülöm a finomított szénhidrátokat és a glikémiás indexét nagyjából mindennek nézem. Nem azt mondom, hogy ez egy aranyszabály, de azért minél hosszabban lebomló szénhidrátokat fogyasztok, és ez a kulcs az én esetemben. (...) Szépen lassan, fokozatosan történt minden. Maga az átállás nem volt annyira megterhelő, viszont sokkal kevesebbet kellett étkeznem, ez pedig nehézséggel járt. Még úgy is, hogy tudom, nincs szükségem annyi ételre, mint amennyit beviszek, ami nemcsak rám, hanem az átlagemberre is igaz. De a magyarnak mindig nagyobb a szeme, mint a gyomra... Szóval ez a része volt nehéz, sokszor éhes maradtam” – mondta az nlc.hu-nak Nyári.

VV Robi

Kellemetlen helyzetbe került a repülőtéren Ollári Róbert, azaz VV Robi. A ValóVilág tizedik szériájának játékosa, aki igen sokat utazott az utóbbi időben, kedd délelőtt beszélt arról az RTL Reggeli című műsorában, hogy egy dezodor miatt kapták szét a a bőröndjét a biztonságiak, olyan idegesnek tűnt bőrdzsekijében – írja a 24.hu

„Nem tudom, milyen okból kifolyólag, a párizsi reptéren lóhalálában siettem, ott voltam egyedül, közel 190 centi magas vagyok, jó kis bőrdzsekis, kalapos srác megjelent, látszik rajta, ideges, veri a víz, egyedül van, hm, mi történhet? Nézték a csomagomat, aztán félrehívtak, hogy úriember, fáradjon ide, kérem, aztán érkezett több biztonsági ember. A csomagom úgy össze volt nyomva, hogy majdnem szétpattant a cipzár. Vizsgálták. Nekem már nem ez volt az első, mondjuk ki, ilyenkor drogot keresnek. Én nem élek ilyen dolgokkal, alkoholt is ritkán fogyasztok. A végén azt mondták, ezt a dezodort ki kell dobni” – magyarázta az egykori valóságshow-szereplő, aki Prágában, Barcelonában és Rómában is járt mostanában.

(Borítókép: Berki Mazsi, Szabó Ádám. Fotó: TV2,  Kaszás Tamás/Velvet )