Kilenc évvel azután, hogy Balla Irmát, a volt fideszes önkormányzati képviselőt debreceni otthonában 2007. április 6-án meggyilkolták, vádlottként először állt bíróság elé az a férfi, aki valójában ölhetett.

A Nyíregyházi Törvényszéken szerdán kezdték újratárgyalni az ügyet, de D. Lajos nem akart vallomást tenni és a kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni, ezért először annak a két 2009-es kihallgatás felvételét játszották le, amin a férfit beismeri, hogy ő ölte meg a nőt. Csakhogy a videón az írógép püfölésén kívül jóformán semmi nem hallatszott, így a bíró jobb híján maratoni felolvasásba kezdett. Bodnár Zsolt tanácselnöknek ugyanis az elmúlt kilenc év vallomásait kellett ismertetnie.

 amikor még úgy volt, hogy ő ölte meg a képviselőt

A rendőrök 2007 májusában D. Lajost is kihallgatták. A férfi 2007. március 10-én szabadult és az áldozat háza melletti építkezésen kezdett segédmunkásként dolgozni, ahonnan egyébként néhány hét után elküldték. D. Lajos akkor azt állította, hogy a gyilkosság estéjén otthon aludt, amit három rokona is igazolt.

A férfit aztán 2009-ben lopások és betörések miatt fogták el a rendőrök, beismerő vallomást tett, majd amikor megkérdezték tőle a rendőrök, hogy mi volt még, azt felelte:

„Ja, és én öltem meg Balla Irmát!″
 

A Balla-ügy nyomozói azonnal elővették és egymás után háromszor is kihallgatták. A férfi

  • 2009. június 8-án és 
  •  2009. június 11-én

is beismerte a gyilkosságot. Igaz, állása szerint az első kihallgatáson teljesen be volt tépve és gyógyszerezve – amit egyébként a rendőröknek és az ügyésznek is jelzett –, de még ennek ellenére is olyan részletekre emlékezett, amit rajta kívül legfeljebb a nyomozók tudhattak. Elmondta, hogy aznap este Balla Irma a Megasztárt nézte a tévében, pontosan emlékezett a lakás beosztására, de még arra is, melyik falon voltak a polcok az asszony szobájában. 

A második kihallgatásán már teljesen józanul beszélt a gyilkosságról, sőt arról biztosította a rendőröket, hogy ezt akár a bírósági tárgyaláson is hajlandó elmondani. Egy feltétellel.

csak Az igaz szerelem miatt lett gyilkos

A férfi ekkor már a lopások miatt előzetes letartóztatásban volt, de annyira hiányzott neki az élettársa, hogy állítása szerint alkudozni kezdett a rendőrökkel. Valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy a magyar jogrendszer nem egészen így működik. És miután 3 nap helyett csak 15 percre engedték, hogy találkozzon élettársával, 2009. július 2-án korábbi beismerő vallomásait visszavonta. 

 
„Amit elmondtam, nem fedi a valóságot. Halálosan szeretek egy nőt. Ha hazaengedtek volna, képes lettem volna a gyilkosságot beismerni. Három napot kértem, felügyelet alatt, csak hogy láthassam szívem választottját, Mónikát. Ezért találtam ki az egész történetet. Nagyon szerelmes vagyok Mónikába″

– olvasta fel a bíró a férfi korábbi vallomását.

két évet ült ártatlanul

A gyilkossággal először a fideszes képviselő fiát, Schönstein Sándort gyanúsították, vádolták és 2010-ben a bíróság első fokon különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 12 évre ítélték. Az áldozat fia mindvégig tagadta a gyilkosságot, végül 2013-ban bizonyítottság hiánya miatt a Debreceni Ítélőtábla jogerősen felmentette a vádlottat. 

A döntés után Balla Irma fia 20 millió forint kártérítést követelt (és követel) az államtól. Schönstein Sándor ügyvédje, Magyar György szerint abban az ügyben hamarosan döntés is születik. De nem tettek le arról sem, hogy Balla Irma fiát ne bizonyítottság, hanem a bűncselekmény hiányában mondják ki ártatlannak.

Új módszer, döntő láncszem

Az országos rendőrkapitány egy hónappal a jogerős ítélet után újra elrendelte a nyomozást, és 2015. február 10-én már gyanúsítottként hallgatták ki D. Lajost. A férfi viszont akkor is tagadott és azt állította, csak Mónika miatt vállalta magára a gyilkosságot.

A vádirat szerint azonban munkás 2007. április 6-án éjjel tört a képviselő asszonyra, akit először egy feszítővassal ütött, aztán megfojtotta, végül a telefonjával, az MP3-lejátszójával és 20 ezer forinttal menekült el. A férfit az ügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg.

A nyomozók azt biztosan tudták, hogy a támadónak hozzá kellett érnie ahhoz a takaróhoz, amit Balla Irma akkor este használt. A rendőrök újszerű vizsgálatot javasoltak a szakértőknek. Arra kérték őket, osszák fel a takaró felületét 20×30 centiméteres négyszögekre, a ruhadarabét pedig 10 centiméteres csíkokra, és ezeket tapogassák le steril eszközökkel, amelyeken reagens folyadék van. A takarón az áldozatén kívül négy személy DNS-nyomait mutatták ki:

az áldozat fiáét, időközben elhunyt édesapjáét, a szomszédban élő testvéréét és D. Lajosét.

A férfi utolsó beismerő vallomása óta is tagadja, hogy megölte volna az asszonyt és a szerdai tárgyaláson sem ismerte be a gyilkosságot. A bíróság a következő tárgyaláson a szakértőket hallgatja meg.