horoszkóp

A rendőrség szerint szülei miatt halt éhen a másfél éves gyöngyösi kislány

2016.05.19. 13:24

Őrizetbe vette a rendőrség annak a másfél éves gyöngyösi kislánynak a szüleit, akihez múlt hét csütörtökön hívták a mentőket, de már ők sem tudták megmenteni a mindössze 3,5 kilós gyerek életét. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást akkor még ismeretlen tettes ellen.

A police.hu-n azt írják, hogy az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján felmerült a szülők büntetőjogi felelőssége és emberölés bűntette miatt vették őrizetbe az 52 éves apát és a 36 éves anyát.

Úgy tudjuk mást egyelőre nem gyanúsítanak. Pedig a Velvetnek a Heves Megyei Kormányhivatal sajtóosztályán szerdán megerősítették, hogy

tudtak arról, hogy a másfél éves gyerek szülei lemondtak a védőnői ellátásról. A védőnő pedig jelzett is az illetékes gyermekjóléti szolgálatnak, a másfél éves kislány valahogy mégis éhen halt.

A kormányhivatal május 13-án a gyöngyösi Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Heves Megyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatal, mint I. fokú gyámhatóság tevékenységét illetően is vizsgálatot indított, aminek információnk szerint jövő héten lehet eredménye.

A Velvet úgy értesült, hogy már az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is információkat gyűjt a tragikus gyermekhalállal kapcsolatban. Ezután döntenek arról, indítanak-e átfogó vizsgálatot az ügyben.

A rendőrség kezdeményezte a szülők előzetes letartóztatását, amiről legkésőbb szombaton dönthet a bíróság.