Amikor ennek a posztsorozatnak az ötlete tavasszal megszületett, még nem lehetett tudni, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. De az első posztot már úgy írtam meg júniusban, hogy tudtam, hogy ez lesz az utolsó olyan nyár, aminek a felét Olaszországban töltöm. Volt már egyszer, hogy elköltöztünk Olaszországból Skandináviába, de akkor előre lehetett tudni, hogy két év után vissza fogunk térni. Most Svájcba költözünk, és nincs tervben semmi fix semmiféle visszatérésről.
12 éve ingázva élek és az életem egyik fele továbbra is Magyarországon marad, csak ezentúl nem Olaszországba fogok ingázni otthonról, hanem kicsit északabbra. Persze az élettársam családja továbbra is olasz marad, szóval vissza fogunk járni, amennyit csak tudunk, de az például elég valószínűtlen, hogy az elkövetkezendő években hét hetet úgy egyben Olaszországban fogok tudni tölteni, mint most. A múlt hét volt az utolsó teljes hetem itt, szerdán hazamegyek Pestre, hogy otthon abszolváljam a nyár hátralevő részét. (Igen, azért szerdán, mert a szerdai repülőjegyek szoktak a legolcsóbbak lenni.)
Aki az Instagramon követi a Velvetet, az tudja, hogy mi mindent csináltam ezen a héten (vettem barackot! mostam! néztem naplementét! ... és voltunk a tengernél), gondoltam, ebben a posztban azt szedem össze, hogy mit a legnehezebb most itt hagyni ennyi év után. Olaszországot bizonyos tekintetben mindig és mindenhova magammal viszem, de azért csomó dolog hiányozni fog.
1. Barátok, rokonok
Nyilván ez a legfontosabb és nyilván ez az, amit nem lehet pótolni a világ leghosszabb Skype-beszélgetéseivel sem. Jól tudja ezt mindenki, aki valaha távozott már az otthonából: a legjobb az lenne, ha a számunkra kedves embereket mind magunkkal vihetnénk. Csomó családtag és barát marad itt, de végülis nem másik kontinensre költözünk, csak párszáz kilométerre, szóval mindenkinek mondogatjuk, hogy majd jöjjenek minket meglátogatni, és mi is próbálunk majd visszajönni Olaszországba, amennyit csak lehet.
2. Az ételek
Főzünk mi rendesen és jól magunknak, szóval nem azon aggódunk, hogy nem fogjuk tudni előállítani a kedvenc olasz ételeinket. Rajtunk nem fog múlni, de sajnos biztosan lesz egy-két olyan alapanyag, amit itt szeretünk és megszoktunk, Svájcban viszont nem kapható, vagy legalábbis olyan minőségben nem, mint itt. Biztos finom a svájci őszibarack is, de amekkora csoda volt a fenti képen látható, szőke és szicíliai lánnyal megmatricázott barack, azt egy svájci talán el sem tudja képzelni.
És trombitatök se lesz, de pl. hiányozni fognak az olyan jó lágy sajtok is, mint mondjuk a burrata vagy a stracciatella (utóbbi alatt nem a fagyira gondolok, hanem a sajtra, de mondjuk a jó olasz fagyik is hiányozni fognak). Sajnos nekem a tejízű, fehér sajtok jönnek be – az érleltebbek, amikről Svájc híres, azok pont nem. Pech.
3. Az italok
Pont tegnap említettem az Instagramon a caffé shakeratót. Ez úgy készül, hogy lefőznek egy normál presszókávét, közben egy shakert megtöltenek jéggel, arra ráöntik a friss és forró és baromierős presszókávét, plusz esetleg ízlés szerint cukorszirupot, amarettót vagy vaníliát és az egészet tiszta erőből összerázzák. Majd egy pohárban szervírozzák, és fantasztikusan finom. (Az egyértelműség kedvéért: nincs benne tej, fagyigombóc meg főleg nem.) Ilyet például Olaszországon kívül nem nagyon szoktam találni, jót még sose ittam sehol máshol, csak itt. (Pedig biztos van Magyarországon is finom caffé shakerato, akinek van tippje, szóljon!)
Az italokat általában viszonylag könnyű pótolni: nekem a pálinka se hiányzik soha sehol – mert hozok magammal mindig. De azért van még egy-két ilyesmi, ami vagy nagyon nehezen beszerezhető, vagy tényleg pótolhatatlan. Minden nap szoktunk borozni, valószínűleg fantasztikus piemonti vörösborokat ehhez nem fogunk tudni elegendőt beszerezni külföldön, mert itt van minőségi folyóbor teljesen olcsón, kint viszont a gatyánk rámenne a palackozott olasz borokra.
4. A gyönyörű környezet
Nekem a hegyvidék nem kifejezetten műfajom, de ettől még vitathatatlan, hogy a természeti környezet Svájcban nagyon szép. Kicsit nekem zord, de azért szép. Amit viszont kifejezetten utálok, azok a szürke betonkocka-típusú épületek, ami a II. világháború után készült építmények 99%-át szerintem leírja.
Az utóbbi pár látogatásunkkor az a benyomásom alakult ki, hogy különösen csúnya és szomorú lakótelepek vannak Svájcban néhol, amik annak ellenére lehangolóak szerintem, hogy elképesztően tiszták, tökéletesen graffitimentesek, perfekt módon karban vannak tartva és magyar szemmel nézve biztos, hogy az összes lakó milliomos.
Olaszországban szerintem a legelhanyagoltabb, legszegényebb falvak és a leglepukkantabb, bevándorlógettóként működő külvárosi nyomornegyedek is hangulatosabbak, vagy legalábbis nem olyan embertelenek, mint akár Svájcban, akár Magyarországon. Csomó mindent nem lehet megszokni Olaszországban, az egyik ez: minden gyönyörű. Ami máshol ocsmány, itt annak is van bája. Ez a báj, na ez nagyon hiányozni fog.
5. Hangulatos, Borravalótlan beülős helyek
Utálok alkudni, utálok borravalót adni. Ha veszek valamit, mondják meg, mennyibe kerül, majd én eldöntöm, hogy annyiért kérem-e, és vagy megveszem, vagy nem. 10 év után is minden egyes éttermi fizetéskor, minden bárban, minden aperitívókor az jut eszembe, hogy milyen fantasztikus hely ez az Olaszország, hogy itt nem kell a borravalóval kínlódni.
Vajon Svájcban kell borravalót adni? Nem tudom, de mondjuk Svájcban annyira drágák az éttermek, hogy valószínűleg úgyse leszek hajlandó soha beülni sehova. Inkább majd megvárom, hogy újra Magyarországon legyek, és beülök majd otthon. És adok borravalót, és még azzal együtt is a töredékét fizetem annak, amit Svájcban kellett volna. Skandináviában is teljesen leszoktam az eljárogatásról ugyanezen oknál fogva, feltehetőleg Svájcban sem lesz más a helyzet.
6. Velence
Amíg Milánóban laktunk, akkor szoktunk rá, hogy minden télen a karnevál előtt egy hétvégét Velencében töltöttünk. Szombat hajnali vonattal mentünk, vasárnap estivel jöttünk, így egy éjszaka szállodát kellett csak fizetni, de két teljes napon keresztül eshettünk egyik ámulatból a másikba. Engem Velence akárhányadszorra is teljesen elvarázsol, még akkor is, amikor ítéletidő van. Az évi rendes velencei hétvége hiányozni fog, de Svájc sajna már pont olyan messze van, hogy onnan nem lehet csak úgy átruccanni.
7. Tenger
Pontosítanom kell: engem úgy általában a tengerpart nem hoz különösebben lázba. Nem úgy általában a tengert, hanem konkrétan Ligúriát imádom, és amikor az utóbbi években egyszer Horvát-, illetve egyszer Spanyolországban jártunk tengerparton, azzal mentem mindenkinek az agyára, hogy folyton azt hajtogattam, hogy
Szép, szép, de Ligúria sokkal szebb.
A fenti fotón kívül más épkézláb indokkal nem tudok szolgálni: valamiért engem ez a hely teljesen máshogy szólít meg, mint a világ összes többi helye, ahol eddig megfordultam. Eddig viszonylag könnyen le tudtunk ide ruccanni egy-egy hétvégére, hát ez ezentúl szintén nem lesz lehetséges. Ligúria nagyon hiányozni fog.
Ha tetszenek a fenti képek, kövessen minket az Instagramon! A 7hétolaszban sorozatból pár nap még hátravan, de azzal párhuzamosan, és természetesen azután is rendszeresen szolgálunk majd lenyűgöző pixelekkel, csak nem feltétlenül Olaszországból, hanem minden más helyről, ahol a Velvet szerzői megfordulnak. Tartson velünk!
Szerzőnk nemhogy heteket, egy bő évtizedet töltött Olaszországban, de most elköltözik. Összefoglalta, mi (volt) a legjobb ebben a különleges országban.
30 · Jul 24, 2017 03:24pm Tovább a kommentekhez