Közel félmillióan költöztek Magyarországon belül 2021-ben, közülük sokan maradtak hűségesek megyéikhez, fővárosukhoz, de akár a kerületükhöz is.

Legkedveltebb célpont

Nem meglepő, hogy a dobogó tetején Pest megye áll, ugyanis tavaly több mint 62 ezren érkeztek oda más megyékből vagy a fővárosból. Igaz, több mint 46 ezren viszont elmentek onnan. A legnépszerűbb megyék listájának elején szerepelt még Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye.

Budapest

A fővároson belül költöző 79 ezer ember közül a XVII., a XXII. és a III. kerületiek, valamint a csepeliek voltak a leghűségesebbek a városrészükhöz. Az emberek 67 százaléka döntött úgy, hogy az addigi kerületén belül választ új otthont magának.

A fővárosi adatok alapján látszik, hogy továbbra is a XIII., a XI. és a III. kerület számít a slágernek az odaköltözők szempontjából: a szóban forgó városrészekbe 6184-7507-en érkeztek 2021-ben

– fogalmazott Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az szakember szerint a budapesti népszerűségi listát nagymértékben meghatározza, hogy a peremkerületekben kedvezőbbek az ingatlanárak, illetve hogy az ott található lakások és házak az átlagosnál nagyobb alapterületűek. A fővárosban az eladásra váró ingatlanok átlagára 68 millió forint volt.

Legdrágább kerület

A legdrágább kerület címet magasan a II. kerület érte el, ugyanis az ottani ingatlanok átlagára 145 millió forint volt 2021-ben. Az V. kerületben átlagosan 119 millió, a XII. kerületben pedig 105 millió forint volt a jellemző. Ugyanakkor a IV., X., XV., XIX., XX., XXI. kerületekben 50 millió forint alatt maradt az átlagár.

Leghűségesebb megye

Az állandóan költözők statisztikája alapján a leghűségesebb lakosai Győr-Moson-Sopron megyének vannak, ugyanis az ott élők 85 százalékban találtak új otthonra a megyén belül. A nyugati határmegyét Baranya és Vas megye követi 84 százalékkal. Csongrád-Csanád megyében a költözők 59 százaléka településen belül váltott lakhelyet.

Legdrágább megye

A megyeszékhelyek listáját Székesfehérvár vezeti, ott az átlagár ingatlanonként 58 millió forintra rúgott. Ezután következik Győr és Debrecen 53 és 52,8 milliós összeggel. A legalacsonyabb 15,1-28,4 milliós árral Szolnok, Békéscsaba, Miskolc és Salgótarján rendelkezik.

(Borítókép: Budapest. Illusztráció: Getty Images)