Egy új tudományos felmérés igazolta, hogy a túl nagy szellemi megerőltetés komoly tüneteket is kiválthat az emberekből.

Ha egy ismerőse a homlokát dörzsöli és arról panaszkodik, hogy „annyit agyalt, hogy a feje is belefájdult”, ne higgye, hogy túloz. A túl sok gondolkodás egy új kutatás szerint egyértelműen rossz hatással van az agyunkra.

Egy, a Psychological Bulletin augusztusi számában megjelent tanulmány szerint a mentális megerőltetés komoly tüneteket okozhat, amelyek nem feltétlenül fizikai fájdalomra korlátozódnak, hanem állandó frusztrációhoz, ingerültséghez és stresszhez vezetnek. A felmérésben 170 korábbi kutatást is felhasználtak a szakemberek, így 29 országra, és a legváltozatosabb foglalkozásokra is kiterjedt a vizsgálat. A résztvevők között voltak egészségügyi dolgozók, katonák, amatőr sportolók és egyetemisták is.

„Az eredmények azt mutatják, hogy a túl nagy mentális erőfeszítést a populáció nagy hányada megérzi, és sok foglalkozást érint negatívan” – mondta Erik Bijleveld vezető kutató, a hollandiai Radboud Egyetem pszichológia docense.

A túl sok mentális tevékenység és a kellemetlen érzések közötti kapcsolat régiónként eltérő, és az ázsiai országokban kevésbé volt jelentős, mint Európában vagy Észak-Amerikában – állapították meg a kutatók. Ez azt jelentheti, hogy az ember tanulási előélete hatással lehet arra, hogy a mentális megerőltetés milyen hatással van rá, hiszen az ázsiai középiskolások általában több időt töltenek iskolai munkával, mint az európaiak vagy az észak-amerikaiak, ezért már korábban megtanulhatják, hogyan kell elviselniük a nagyobb szellemi megterhelést.

Biljeveld szerint a kutatás eredményét a vezetőknek és tanároknak is figyelembe kellene venniük a jövőben, amikor feladatokat osztanak a diákoknak vagy az alkalmazottaknak. A szakértő szerint ugyanis az emberek hajlandóak szellemi erőfeszítést tenni egy nehéz munka vagy készség elsajátítása érdekében, de ez nem teszi őket boldoggá, sőt komoly következményei is lehetnek.

(U.S. News)

(Borítókép: Fejfájással küzdő férfi. Illusztráció: Getty Images)