Ez a poszt egy nagyon különleges párt mutat be rengeteg fotóval. Liam és Natalie Werrettről van szó, akik angolok és Norfolkban élnek, a férj 30, a feleség 29 éves. De a koruknál is fontosabb a testsúlyuk: a férj 70, a feleség viszont 150 kiló. Egy döneresnél találkoztak először, szép lassan összejöttek, született egy lányuk, aki most hét éves, de hivatalosan csak 2011-ben házasodtak össze. Együtt vannak, szemlátomást nagyon boldogok, de egy csomó mindent nagyon máshogy látnak, mint ön. Alább elmeséljük, miket.

Szóval Natalie Werrett öt éves kora óta dagibb az átlagnál. Rengeteg olyan sztorit hallottunk már, mint amilyennek az övé is tűnik gyerek- és kamaszkora leírásából: folyton mindenki cikizte, hogy milyen kövér, miközben ő boldogtalan volt és sikertelenül próbált diétázni. Már a húszon is túl volt, amikor egy exe azt mondta szakítás után, hogy Natalie annyira „kövér és undorító”, hogy soha nem fog kelleni senkinek. Hát minimum az utóbbiban hatalmasat tévedett.

Natalie egy óvodában dolgozott, Liam pedig gondnokként, egymástól nem messze volt a munkahelyük, de nem ismerték egymást. Egy döneresnél futottak össze először, és Liam azt meséli, rögtön feltűnt neki, hogy végre egy lány, aki simán rendelgeti magának a kajákat, amiket szeret, ahelyett, hogy a súlyán aggódna, mint az összes többi. Később Natalie munkahelyén is összefutottak, Liam randit kért... Így kezdődött a kapcsolat.

A későbbi feleség azt meséli, egy csomó ideig nem hitte el, hogy új barátját tényleg nem zavarja, hogy ő mekkora, de aztán lassanként Natalie elkezdte felfogni, hogy tényleg megtalálta a hozzá való párt. Amikor érezni kezdte, hogy Liam nemhogy a túlsúlya ellenére szereti, hanem éppen, hogy a túlsúlya miatt, akkor addig gyűlölt testét elkezdte szeretni, és életében először megjött az önbizalma.

Ennek az önbizalomnak elvileg rosszat is tehetett volna, amikor egyszer csak meglátta, hogy a férj a laptopján más nők (sőt, más túlsúlyos nők) fotóit nézegeti. De nem így sült el a dolog: Liam megmutatta Nathalie-nak, hogy egész online közösség működik olyan férfiak részvételével, akik a túlsúlyos nőket imádják.

Ugyanide nők is szoktak posztolni magukról képet, olyanok, akik nem szégyellik, hogy tíz-húsz-sok kilóval több van rajtuk, mint amennyit a szépségideál megkövetel. A dolognak az lett a vége, hogy Liam rávette feleségét, hogy vetkőzzön, és engedje, hogy ő meg lefotózza, és a képeket feltöltse az internetre.

Tettek egy próbát, és Natalie fotóira rögtön özönleni kezdtek a nagydarab nőket imádóktól a pozitív kommentek. Ezen úgy felbátorodtak, hogy teljesen ráálltak a szexi képek készítésére. Liam azt mondja, ő nem osztozik a feleségén másokkal, hanem büszkén mutogatja, milyen nagyszerű nő a felesége. Nathalie pedig élvezi, hogy már nem szégyenkezik a külseje miatt, hanem mer vetkőzni és talál is hozzá értő közönséget.

Annyira bejött mindkettőjüknek ez a felállás, hogy a feleség már ott is hagyta az óvodát, ahol eddig dolgozott, hátha a fotókból meg fognak tudni élni. Nagyon sok sikert kívánunk nekik, de azért azt is, hogy ne feledjék, hogy a túlsúly azért nemcsak esztétikai kérdés, hanem egészségügyi vonzatai is vannak.