horoszkóp
shutterstock 267892346

Én is klasszikus béta voltam, tutyimutyi szerencsétlen

2016.06.25. 18:49

Olvasom a sok írást a klasszikus problémáról, hogy a nők a bunkó pasikat keresik, a normálisakat pedig leszarják. Nos, szerintem ez nem így van, és megosztanám tapasztalataimat” – rendhagyó, hogy valaki vitatkozik azzal, hogy a nők a bunkó pasikra buknak, és a témában levelet író olvasónknak is rendhagyó álnév jutott: Bocsárd.

Ő gyakorlati csajozási tanácsokat ad mindenkinek, aki úgy érzi, nincs elég önbizalma, szóval különösen figyelmesen olvassák az alábbi sorokat azok, akik ismerkedni szeretnének. De minden bizonnyal a többieknek is érdekes lesz, hogy Bocsárd mit mond, hogyan jutott el a béta státuszból az önbizalommal csajozásig. Csak azoknak nem tudjuk ajánlani ezt az olvasói levelet, akiket zavarnak a trágár kifejezések, egy-kettő becsúszott belőlük Bocsárdnak.

Egyáltalán nem biztos, hogy mindennel egyet fog érteni az alábbiak közül – ha vitatkozna valamivel, vagy ha saját történetét mesélné el nekünk, mindenképpen írjon ön is! A Randiblog e-mailcímén várjuk az üzenetét.

Húszas éveim elejéig én is klasszikus béta voltam, kedves, törődő, tutyimutyi szerencsétlen, negatív önbizalommal. Ráadásul magas, vékony típus is vagyok. Én is a bunkó pasikat szidtam, de mivel ez nem old meg semmit, én is igyekeztem „bunkó” lenni. Alkalmazkodjunk a kereslethez ugyebár. Meg is lettek a sikerek, tehát alapvetően működik a dolog. Mégis, nekem azért volt gyerekszobám, és talán valami kultúra és ész is szorult belém, úgyhogy nem süllyedtem le a kigyúrt, kopasz barom szintjére, bár nem is tudtam volna.

Így visszatekintve azonban azt kell, hogy mondjam, a nők nem a „bunkó” pasikat keresik, egyáltalán nem. A nők férfit keresnek. Nézzük, milyen egy férfi. Először is határozott, tudja, mit akar. Másodszor képes cselekedni, akkor is, ha kockázatos. Harmadrészt pedig tisztában van az értékeivel, magabiztos.

Ezekre a tulajdonságokra senki nem mondaná, hogy „bunkó”, igaz? Ezek tök jó dolgok. Akkor hol a gond? A gond ott van, hogy szerencsétlen pasik nagyon végletesek. Vagy félénk, visszafogott, a nőknek behódoló papucsok, vagy pedig nagyhangú, nyomulós, a nőt magasról leszaró idióták. És sajnos az utóbbi számít menőnek, bár szerintem szánalmas.

shutterstock 175481111

Ha az általánosításomat igaznak vesszük, akkor is, miért inkább a bunkóbbakat keresik a nők? Egyrészt a közhely, hogy ők mernek kezdeményezni. Ez nagyon igaz. Még a legkifentebb plázakurva is azon aggódik, hogy jól néz-e ki, sőt, ők leginkább, ezért is vannak állandóan a külsejükkel elfoglalva.

És mégis, honnan tudná szerencsétlen lány, hogy tetszik nekünk? Ezt valahogy le kell neki kommunikálni. Az utcán és a szórakozóhelyen leszólításnál nem nagyon van több olyan szituáció, ahol viszonylag egyértelmű, hogy mit is akarunk, úgyhogy ezek a legegyszerűbbek. Már itt sokan elbukják a dolgot, mert nem tudják, hogyan kéne, és nem is merik a tetszésüket kinyilvánítani.

Ezzel szemben mit csinál a bunkó? Odamegy, és közli, mi a helyzet. Tehát tudja, mit akar, és van is önbizalma cselekedni. Ez roppantul férfias, még akkor is, ha a csomagolás faragatlan, de a semminél több. Ha szerencsétlen mélybéta barátunk oda is mer topogni a lányhoz, és remegő hangon közli, hogy „Szia, Kovács Tóbiás vagyok, ha nincs ellenedre, és nem baj, esetleg meghívhatlak valamire?”, akkor le lesz pattintva, amint fizetett. A hülye májergyerek meg önbizalommal telve benyögi a klasszikus „Teccesz gecó, kő kóla?” szöveget, és sokkal jobb esélyekkel indul.

Ez az a pont, amikor meg lehet kérdezni, hogy ha már osztom az észt, akkor mégis mit kéne mondani. Ez egyszerű, szinte bármit. A kommunikációnak nagyon kis részét adja, hogy mit mondunk, kb. 75%-ban az számít, hogy hogyan. Ha van szemkontaktus, akkor oda kell menni, szimplán nyugodtan köszönni, maradni vele táncolni, közölni vele, hogy tetszik, vagy csak szimplán lesmárolni (ezzel csak óvatosan, egyszer egy két éves kapcsolatom lett egy ilyenből...). Szóval ami fontos, hogy mindezt határozottan, magabiztosan, mosolyogva kell tenni.

Ha nincs szemkontaktus, akkor trükkösebb, és sokkal nagyobb eséllyel kapunk elutasítást, de ez van. Akkor is oda lehet menni hozzá táncolni, de könyörgöm, nem körözni körülötte, mint a hiénák vagy mellette topogni, és bámulni, mint valami perverz. Elé állni, szemébe nézni, még akár mosolyogni is lehet egy kicsit. Látszani fog, ha nem vevő, akkor ez van. Én nem szeretek italra invitálni senkit, lehúzós ribanc épp elég van. Ha pedig ő kérdezi, hogy meghívod-e, simán lehet mondani, hogy egy csókért cserébe nagyon szívesen... (Ja, megint kamuzok biztos) A lényeg a magabiztosság, a mosoly, a nyugalom és a szemkontaktus. A szemkontaktus nagyon fontos. Érezze csak, hogy ki a vadász, és ki a préda. Utcán viszont nagyon működhet a kávéra meghívás.

És így tovább, határozottan, magabiztosan. Nem szabad félni szexuális töltetű megjegyzésektől sem, csak nyugodtan. Ezt csinálják a bunkó gyerekek is, bátran mernek mondani akár bunkó dolgokat is. Azonban a tapló és a félénk között van egy széles spektrum, csak szépen az arany középúton. Mondjuk egy banánt evő csajnak nyugodtan lehet mondani kaján vigyorral, hogy „A nagy banánt szereted, mi?” Csak lazán.

shutterstock 392973631

A másik dolog a kapcsolat. Merthogy a rendes fiúk unalmasak. Mert azok. Mégis, mi nem lenne unalmas egy olyan emberen, aki örökké azt lesi, hogy mi mit akarunk, és csak azt nézi, nekünk mi jó? Aki a saját céljait, személyiségét, vágyait feláldozza, hogy egy másik embernek jó legyen. Férfi az ilyen? Nem, hanem papucs. Épp ezért nyerőbbek itt is a bunkók, mert leszarják a csajt. Taplók, meg kellemetlenek, de sokkal férfiasabbak. Itt is az arany középút a legjobb. Lehet kompromisszumokat kötni, hiszen egy kapcsolat két, azaz kettő emberről szól, és nem csak az istenített, felmagasztalt nőről. Ha pedig a csaj egy akaratos picsa, és csak az a jó, ami neki tetszik, akkor már tegnap ki kellett volna rúgni.

És igen, van, hogy épp nincs senki, akivel jó lenne egy kapcsolat. Én éveket töltöttem egyedül, szingliként, nincs abban semmi rossz. A kapcsolatfüggőség viszont, ahogy a neve is mutatja, függőség, ami sosem jó. Egy férfi teszi a dolgát, halad a céljai felé akkor is, ha nincs mellette nő. A legjobb a boldog párkapcsolat, de a szingliség is sokkal jobb, mint egy lehúzó kapcsolat. Nem függhet a boldogságunk más embertől! Tudom, hogy nehéz, jól tudom. A legnehezebb az önbizalom.

A PUA dolgok többnyire nevetségesek, de ha segít, akkor élni kell vele, és vannak nagyon hasznos részei is. A nők jellemzően nem reagálnak bunkón a közeledésre, még a nagyon top csajok sem, de róluk nem írom le a gondolataim, mert már így is hosszú a szöveg... És lehet gyakorolni, nyugodtan lehet az utcán kedves mosollyal mondani egy lánynak, hogy „Szia, szép vagy”, és továbbmenni. Ő örülni fog (végre nem egy „ú cica, de megbasználak” szintű primitívséget kap), mi meg látjuk, hogy nem szakad le az ég, ha hozzászólunk egy idegen nőhöz.

És észben kell tartani, hogy a nő is ember, még a nagyon durván jól kinéző is csak egy ember, és nem valami mennyei lény, aki előtt csak szemlesütve és remegő hanggal lehet beszélni.

Sokat lehetne még írni, de végezetül csak annyi, hogy az önsajnálat sehova sem vezet. A férfi attól is férfi, hogy felismeri a problémáit, és megoldja őket. Javít a világon és önmagán is. Küzd, és nem adja fel. Sosem adja fel.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.