A Randiblogban a levelezős posztok általában a beküldött levél bevezetőjével kezdődnek. Ez is egy levelezős poszt, de ez a levél nem tartalmazott bevezetőt, csak egy listát. Ha van a beküldött történetekben egy-két elütés vagy helyesírási hiba, ki szoktuk őket javítani, de ez nem egy történet, hanem csetfoszlányok, és itt néha pont a hibák a legbeszédesebbek, úgyhogy eszünk ágában sem volt kijavítani őket. A trágárságokat viszont nem szoktuk törölni, nem töröltük most sem, de most nagyon sok van belőlük.

Nem tudjuk, honnan vannak ezek a dumák, de eléggé úgy tűnik, hogy valami ismerkedős vagy szexpartnerkeresős csetről/applikációról vannak, ahol a férfiak szólítják meg a nőket kapcsolat (=szex) reményében egy-egy lehetőleg minél erősebb felütéssel. Fogalmunk sincs, hogy a beküldő mennyi idő alatt és hány júzertől szedte össze ezeket, de semmihez sem hasonlítható élmény így egyben olvasni őket. Néhány többször ismétlődőt kivettünk a felsorolásból, így pont 150 darab maradt. A listához egyedül a tárgy mezőben szerepelt egy kis magyarázat: 

Így és ilyen dumákkal ismerkednek a férfiak 2015-ben! Jó szórakozást! xDDD

Szerintünk szóhoz sem fog jutni, ha ezt végigolvassa, de ha mégis, írja meg nyugodtan, ami eszébe jut a Randiblog e-mailcímére, bármi legyen is a reakciója! Ezek után már semmin nem fogunk meglepődni.

  1. Szia!! Tömören :) ! Szeretőt keresek hosszú távra!!! Nem csak alkalmi dologról van szó!!! Utazás,lakás,autó,ajándékok, stb...! Rengeteg erotika és kaland!! Írj ha érdekel!! Zavartam vagy tahó voltam bocsi!
  2. szio drága, szabad a puncid?:))
  3. lehetek a csicskád?
  4. Erotikus szerepjátékra keresek fantáziadús hölgy partnert...érdekelt vagy a dologban?:)
  5. Helo.... Képzeld, tegnap bulin táncoltam és odejött hozzám egy csaj, hogy nagyon feltűnő a méretem a naciban.....Szerinted ez ciki helyzet?
  6. szia, álló farokkal lehet jönni dumálni? :D
  7. megnéznéd a faszomat?
  8. szia! szeretsz pasit nézni skypeon?:)
  9. Szia, neked babapuncid van?
  10. Szia ,megszeretném kérdezni a véleményed a körülmetélésről,légyszives irj .
  11. Kötetlen kapcsolatra nyitott lennél?
  12. a bugyidra vagyok kiváncsi nem arra mi van veled
  13. szia, megnéznéd skypon keresztül ahogy a farkammal játszom?
  14. szia! skype? van kedved?irj ha igen! pussz
  15. szia! érdekelne anyagi dolog?
  16. régebben torkot dugni volt a nevem... nem akarok zsákbamacskát árulni, szeretsz szopni? ;)
  17. akarsz látni masztizni?
  18. Szia! Nem hiányzik a szex?
  19. Szia! Én meg egy nős pasi - szeretőt keresek szereted az izgalmas élvezkedéseket domináns, határozott, megbízható pasival?
  20. szia kedves. ha teljesitem kivánságodat cserébe letudnál pisilni?
  21. szoktál masztizni?
  22. bevállalos csajszi vagy ?
  23. Szió! Lenne kedved egy jó kis erotikus beszélgetéshez?
  24. szereted a faszt?
  25. szeretsz intim témáról beszélgetni?
  26. szerepjátékhoz van kedved?
  27. szia! neked van tesód? :) - és láttátok már egymást meztelen ? :) - éss megnéztétek már egymás punciját is ?
  28. Szia! Keresek egy lányt, akinek fizetnék 10.000 Ft-ot, hogy lepisiljen. Akár heti rendszerességgel is!
  29. Szia! Budapesti bi srác vagyok. Van kedved beszélgetni velem?
  30. Szia, milyen tanga van rajtad? - a látszat ellenére a belso értékeid is nagyon érdekelnek ;)
  31. szia! nincs kiéhezve a puncid?
  32. szia - mibe vagy?
  33. érdekel a családon belüli erotika
  34. helló - és egy bekapod a faszom után?
  35. ha szükséged van pénzre akkor szívesen fizetnék a társaságodért
  36. elvigyelek vasarolni a westenbe baby?
  37. Szia! munka érdekel? - ribancos ruhában kellene piát felszolgálni privát bulikon - szóval nem érdekel?
  38. szia - van kishugod? - szokot cicanacit hordani bugyi nélkül?
  39. Szia! Tudom fura kérdés, csak kíváncsi vagyok... Szőrös a puncid?
  40. van kedved nézni ahogy verem?
  41. Szia. Tudom, hogy minden perverz marha ezt állítja, de én tényleg normális vagyok. A hangok mondták :) Szóval szexmentes simogatást szeretnék. Akár áldoznék is érte. Érdekelne?
  42. Skyped van? vernem neked sokat élveznék irányíthatsz
  43. Egy szép fiatal lányt keresek kötetlen kapcsolatra. Gáláns is lennék. - Lenne kedved egy ilyen kapcsolathoz?
  44. épp most zuhiztam bejöttem a szobába meztelenül és előjött a kutya farka:S ciki?
  45. szia kukkold meg képeim:D - 22cm
  46. nincs kedved élvezni egyet?:P - kőkemény a farkam éppen:P
  47. szia! szeretnek házibuliba hívni a fiúk?:) - és volt h leitattak picit?:) - olyankor bevállalós leszel?:) - mi a kedvenc pózod?
  48. Mennyire kérdezhetek bátran ? :) - Külsőd pl ? Vagy akkor ha akár azt is, hogy mi van Rajtad most ?
  49. Szia baby. Mutatkozz be nekem kis cukin édesen és meséld el milyen bugyi van rajtad. Légy jókislány és jól jársz cicám. Gondold meg.
  50. szia kiverjem neked webkamba? 20 cm nagy spricc
  51. te csak a férfiakat szereted? - vagy vonzódsz a nőkhöz is?
  52. Szia tikos szexkapcsi érdekelne?
  53. Szia! Szeretsz otthon meztelenül lenni?
  54. Szió :$ Ez lehet picit furcsa lesz....érdekelne olyasmi,hogy te+én+a pasim,hármasban?:$ Ha esetleg igen,beszéljünk:$ Fanni vagyok,16, írj, ha gondolod! :) :) :)
  55. kivi vagy a fütyimre?
  56. nem akarsz nagy összeget keresni? - pedig 100.000 ezerről van szó - te korodban elég jó összeg bulikra - 1 alkalmas szex vagy petting
  57. szoptál már?
  58. keresek egy lányt, aki szeret fényképezni - te szeretsz? - meztelen képeket szeretnék
  59. szereted a szoknyát és a combfixet?
  60. szereted az idősebb pasikat? mennyi volt eddig a legidősebb? - én 28 vagyok és képzeld egyedül vagyok az irodámban és alul meztelen vagyok az asztal alatt ;)
  61. szia kis dugnivalóm
  62. Szia! Meglesed skypeon, ahogy kiverem a piercinges farkam?
  63. Szerinted ha egy kapcsolat véget ér, de még együtt laknak ideiglenesen, akkor a fiúnak már nincs joga azt tenni a lánnyal amit szeretne?
  64. Szia! Nem kertelek >> jófej csajokkal szeretnék ismerkedni és intim témákról írogatni esetleg képeket cserélni..Tali nincs csak max képek és mailek Szívesen beszélek minden témáról de főként intimitásról
  65. szerinted a nok neznek pornofilmet?
  66. Szia én egy kötetlen laza titkos kapcsolatot keresek lány személyében hosszú távra kaja mozi csókolózás a mozi hátsó sorában vagy shopingolás autokázás bármi amit szeretnél stb
  67. szia, belevaló lányt keresek aki élőbe megnézné ahogy kiverem, fizetnék is érte... érdekel?
  68. lenne kedved beszélgetni egy piicit szexes témáról??? Nem kell megnézni meg ilyen faszságok!!!
  69. Szia! Érett, kemény férfinak behódoló, alázatos lányt keresek! Ha ilyen vagy, írj!
  70. szia, szereted a magassarkúkat? mondjuk rugdosol is vele? hol rugdosol meg?
  71. Bukkake lányt keresek,aki már vágyna eme sexuális élményre.
  72. pár vagyunk, és lányt keresünk 3asra, ha kell van kameránk is bizonyítani, hogy tényleg mi vagyunk, érdekel a dolog?
  73. Szia! guminős webcamozás nem érdekelne? Haho! mekkora cicivel áldott meg a természet?
  74. leszopsz?
  75. szia egyszer egy csaj arra ítélt , fenekeljem el magam 50-szer és küldjem el a fotót emailben róla, nem túl szigorú az?
  76. Mit tennél, ha egy idegen férfi megcsókolna az utcán?
  77. szia, lényegretörő leszek, csupasz vagy vagy sem?:)
  78. Biancca vagyok travi lány :)
  79. Szia. Olyan lányt keresek aki benne lenne egy kölcsönös orális kalandba... Ha érdekel írj! Bocs ha zavartam!
  80. Szia neked mikor volt utoljára orgazmusod?
  81. animál?
  82. csak ugy kinyalnalak:))
  83. Bence vagyok és szexpartnerem keresem :)
  84. Szia, lehet hogy furi, de érdekel, hogy évnyitókra lecsupaszítva mentél rég vagy semmi extra?:)
  85. francia bugyit szereted?
  86. szted hány éves kortól nem gáz ha egy casj cumizik?
  87. bdsm? nehéz a kérdés tudom gondold át :))
  88. kaland erdekel 2 pasival volt mar benne reszed ?:))
  89. Szia Kedves! Megnéznélek fürdés közben, fizetnék érte, ha nem sértelek meg vele. :)
  90. pizsiben vagy már? :)
  91. szia, lenne kedved skypon keresztül megnézni a farkam?
  92. hello baba mit iszol? jó a feneked?
  93. szia szereted ha élvezésig nyalnak?
  94. Szia! Volt már olyan, hogy pénzért feküdtél le valakivel?
  95. kamerába durva dolgokat csinálok a farkammal
  96. te mit mondanal jobbnak ? 14/4, 18/4.9 kozul ?
  97. Szia! Bocs, ha letámadlak... olyan csajt keresek, aki megdugna egy pasit. Te ilyen vagy?
  98. ösztönlény vagyok s csak baszni akarok:$ dugunk édes?
  99. szia, kopasz a puncid? :)
  100. felizgatna,ha latnad,ahogy leelvezem egy szexi kepedet?
  101. összejárnál egy idegennel hogy végig szexeld a káma szutra pózait?
  102. kék a bugyid?
  103. van kedved camerotikázni?
  104. Szia! Nekem adnád a szarod?
  105. szeretnéd hogy kihasználjam a szűk kis lukadat?
  106. Te mit mondanal jobbnak altalanosan ? 75b, 85b, 80c, 85d, 90c kozul?
  107. alkalmi? szopatni téged
  108. szeretném megcsókolni a szeméremajkaid:))
  109. Szia! Van pasid? :) Pussz
  110. szeretet szopni?
  111. szereted ha megbasznak buliban?
  112. szia. nem szeretsz uralkodni pasikon? én egy rabszolga srác vagyok:)
  113. Szia! Anyukám nagyon szép nő és lefényképeztem miután levetkőztettem éjszaka amikor aludt :) Megnézed a képeket? Vegyél fel skype-ra: iloveanya44
  114. hát izgatja a fantáziám aszex mióta elvesztettem a szüzességem
  115. Szia, nem zavarok? Egy kellemes, kényeztetésre vágyó partnert keresek.
  116. mit csinálnál most velem ha itt lennél? :P
  117. sub lányt keresek
  118. nem tudom mit kérdezzek egy idegentől :)
  119. szia, van képed esetleg magadról? Szivesen kielégíteném magamat, nem kell meztelen vagy ilyesmi nekem az arc fontos. Bocsánat ha megbántottalak volna ezzel vagy ha már beszéltünk
  120. ma estere keresnek budapesti szabadidopartnert - termeszetesen kompenzalnalak az idodert cserebe, es biztos, hogy jol ereznenk magunkat;) erdekel?
  121. itt úgyis a legtöbb ronda és kövér gondolom te is igazi modell lehetsz:)) hahahahaha
  122. bejönnek az idősebb pasik? láttam h szingli vagy s ha jól nézel ki szívens megfektetnélek
  123. nem érdekel hogy milyen volt a napod mivel nem ismerlek az se hogy hog vagy az érdekel miért vagy itt ?mit akarsz és hogy szereted e ha nyalnak
  124. Szia, lenne egy ajánlatom! Szeretőt keresek. Benne lennél egy ilyen kapcsolatban?
  125. Szia! Te naponta hányszor szoktál masztizni?
  126. szerinted a csajok többsége szereti ha valakinek nagyon nagy van?
  127. szia! van kedved barátkozni/ismerkedni egy szexmániás, de rendes pasival? :)
  128. simogattal mar vkit a labaddal aszta alatt titokban?:D
  129. Szia, benne lennél egy kis finom szexben ha tetszenénk egymásnak?:) én 39 bp, 190cm 88kg barna barna, jó test
  130. Szia! Ha szerzel friss kecskeszart, feldugom a seggembe... :D
  131. szia pornófilmezésre keresek csajt szereplőnek érdekel téged?
  132. Szia, érdekelne most téged anyagi támogatás? Telefontöltés, ajándék, vagy bármi más? Ha igen, akkor írj nekem kérlek, nem sex és nem bánod meg, köszönöm szia!
  133. mit szólnál, ha hátulról átkarolnálak és csókolgatnám a nyakad?
  134. szia lenne kedved egy lenge öltözetű pasihoz így este??? :P ismerősöm nickjével vagyok fent.
  135. csá ribanc járunk?
  136. Szia! Használtál már emberi szájat wc nek?
  137. Helo. Ha van egy srác, aki külsőre és viselkedésre is tök átlagos, semmi extra, viszont megtudod róla, hogy szó szerint hatalmas mérete van... akkor ez felkteltené iránta az érdeklődésedet?
  138. van kedved megnézni camon? sok mindent megteszek, akár lányos dolgokat is.. 20 vagyok.
  139. Szia.Szolga hajlamú pasival lenne kedved dumálgatni?
  140. szia ne haragudj kikérhetném vmibe a véleményed? a méretemről lenne szó és eléggé el vagyok bizonytalanodva:( véleményt mondanál esetleg a képeimről? persze csak ha nem zavar a téma
  141. szia.. lennél farkasfiút szolgáló, engedelmes, masszírozós, nyalogatós (lábujj, popsi, zacsi) szolgalányka? ..eléggé nyalogatás fétises vagyok :$ .. kikötözős-erőszakolós, pelusos, terhes/anyukás, családi nudis, (leszbikus) lányokkal/párokkal szolgafiús dolgokat is szereteeem ^^
  142. írhatok neked guggolva?
  143. szia, mennyi? :D
  144. Szia! Én egy kezdő hobby fotós vagyok és olyan lányt keresek, aki segítene modellként a gyakorlatom és a privát gyűjteményem fejlesztésében. Fáradozásodért cserébe némi óradíjat is feltudok ajánlani. Tudnál nekem ebben segíteni?
  145. nagyobb szerszám baj nálad s gondolom? sajna az van
  146. 192/98 barna haj kék szem sportos alak kis pocival de látom a 21/6cm farkamat:)))
  147. ágyban vagy még? szia mit lehet olyankor tenni,ha az öcsémnek fitymaszükűlete van.Anyum azt mondja huzogatni kell.
  148. feszes a popsid?:)
  149. haliho! ciciméret?
  150. szia milyen finomségot ettél tegnap?

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.