Kihasználtam az urat arra, amire szerettem volna

„Itthon egyre kiábrándítóbb a helyzet” – többek között ezt írja alábbi levele bevezetőjében Lenke, természetesen a társkeresésről. Őszintén szólva ezt annyira sokszor hallottuk már, hogy nem gondoltuk volna, hogy a levél izgalmas újdonságot fog tartalmazni, de örömmel jelentjük, hogy mégis ez a helyzet. Lenke ugyanis kipróbálta a tinderezést Budapesten, aztán meg, amikor megvolt az összehasonlítási alap, egy csomó más európai nagyvárosban is, ahova munkája következtében eljutott.

Mi magyarok azon népek közé tartozunk, akik szeretik magukat ostorozni, hát akkor most hadd szóljon: Lenke levele amellett érvel, hogy az internetes társkeresés szintén rosszabb itthon, mint külföldön. Olvassa el Lenke érveit, aztán írja meg nekünk a reakcióját! Ön próbálkozott már más országokban csajozással/pasizással? Mit tapasztalt? A Randiblog e-mailcímére várjuk a levelét!

„Az elmúlt 1 évben a munkámba temetkeztem és nem nagyon folytattam aktív párkeresést. Aztán jött a tavasz, és az egyik barátnőm tanácsára feltettem magam a Tinderre. Eleinte hülyére röhögtem magam, mert a fél város (Budapest) klozettinderes, azaz nős, vagy kapcsolatban él és titokban nyomja a csajozást. Amikor nem az első házas volt egyetemi évfolyamtársamba vagy ismerősbe botlottam bele, elkezdtem nyomni a szuperlájkokat szórakozásból. Legnagyobb meglepetésemre sorban jöttek a match-ek... Nem kaptam levegőt, amikor a híresen féltékeny feleség mellől az én egyetemi cimborám elkezdett üzengetni, hát így szórakozik. De mint kiderült, csak a klozeten vagy a fürdőszobából... Ez aztán a gazdag lelki élet...

A többi versenyző sem rendelkezik nagyon gazdag lelki élettel, maximum addig a ponting, amíg magáévá teszi a nőt és dugidugóvá válik. Aztán csak küldözgeti a fotókat az ágaskodó férfiasságáról vagy erekciójáról... Nem vagyok prűd, azért még mindig él bennem a jólnevelt úrilány, de amikor üzenetben megkaptam több képet a tükör előtt álló fuck buddy-m erekciójáról tényleg nem kaptam levegőt... Oh my GOD, mi folyik itt? Belementem a játékba és még kihasználtam az urat arra, amire szerettem volna.

Aztán teltek-múltak a napok és a hetek, de a kezdeti nagy fellendülés után jöttek a lapos hétköznapok és nem volt kapás. Mindig ugyanazok a semmitmondó alakok: mutogatom a kigyúrt testem, vitorlázok, síelek, extrémsportoló, kurva jó autóm van, próbálom kompenzálni, amit nem lehet, játszom az agyam a semminek, a senkiknek. Én pedig nem vagyok a csücsörítő, műcsöcsű nő, aki éjjel-nappal szexre vágyik és kölcsönösen küldözgeti a nemi szervéről vagy a szilikonoktól duzzadó melléről a képeket... Tudom, ki vagyok és mit akarok.

Aztán elkezdődött a szokásos agymenés, amikor a munkám miatt minden héten utaznom kell. Elkezdtek jönni a szuperlájkok... Én is lájkolgattam, egyik match után jött a másik, és az üzenetek... Mi folyik itt? Szexpartnert keresnek az urak Madridban, Rómában, Párizsban vagy mi van? A bemutatkozásomban benne van, hogy magyar vagyok és Budapesten élek, ezért gondoltam, egy estére jó vagyok. De az igazat megvallva a külföldi profilok sokkal színvonalasabbak, mint a magyarok. Sokaknak megjelenik az Instagram profilja nagyon-nagyon jó érdekes képekkel, hobbiról, utazásokról stb. Nemcsak a haverokkal való bulizásról van szó...

A legközelebbi párizsi utamnál kivettem a bemutatkozásom azon részét, ami arra utal, hol élek. Ettől függetlenül jöttek a szuperlájkok, miután elkezdtem lájkolgatni, a match-ek és üzenetek. Levelezgettem, skype-oltam 3 napig. És újból nőnek érzem magam... Persze Párizsban is van idióta, aki rögtön a melleimet szeretné látni, de a többség normális. Beszélgetek tartalmasan, nem gond, hogy nem vagyok botsáska, imádják a szemeim és a vastag szemöldököm és a természetességem. Az építésszel lehet a művészetről beszélgetni és ismeri a magyar szecesszió építészetét és még sorolhatnám.

Lehet, hogy most már tényleg külföldön kellene keresnem valakit? És nem itthon keresni a tűt a szénakazalban? Úgy gondolom, itthon nagy a baj az emberek fejében. Nemcsak a férfiakéban, hanem a nőkében is.”