Hajnalban ránézett a telefonjára és tömérdek hívás, zömmel a nejétől

„Szoktam olvasni a rovatot. Nem gondoltam, hogy egyszer eljön az az idő, amikor én is eljutok arra a pontra, hogy megírom a saját történetem. Teszem ezt azért, mert talán így valaki, aki hasonló helyzetben van és olvassa a történetem, elgondolkodik, és a saját érdekében velem ellentétben majd tud jól dönteni” – Viktória álnevű olvasónk története következik alább.

Egy munkahelyi kapcsolatról van szó, ami már önmagában nehezített pálya, de itt alapvetően nem is ez volt a fő baj, elsősorban máson múlott a dolog: a férfi nős volt. Ön is volt már hasonló helyzetben, mint Viktória? Volt viszonya olyasvalakivel, aki kapcsolatban élt? Ön hogyan döntött? Meddig mentek el? Mik a tapasztalatai? Ha elolvasta Viktória levelét, kérjük, meséljen ön is, írjon a Randiblog e-mailcímére!

„Két éve kezdődött. Egy helyen dolgozunk, mindketten kockázatelemzéssel foglalkozunk, nagyon sokan dolgoznak itt. Egy nagyszabású meetinget követően, nehéz nap után hazaindultam. Illedelmesen elköszöntem minden kollégámtól és egyedül sétáltam haza. Három férfi kollégám jött utánam, de el voltam a saját gondolataimmal és nem érdekelt, hogy ők mögöttem tipegnek dicsérő szavakkal illetve engem. Azt azért tudni kell rólam, hogy a munkahelyemen és bármilyen társaságban, ahol megjelenek, elég népszerűnek számítok a külsőm miatt is (piperkőcségemmel,  igényes stílusommal tarolok). Továbbá, nem riadok meg a férfiak szószátyár beszólásaitól sem, fel szoktam venni a kesztyűt, és simán belemegyek a szócsatákba, melyekkel plusz elismeréseket és pozitív meglepődést váltok ki az erősebb nem képviselőiből.

Szóval, ezen a délutánon az egyik sportos kollégám folyamatosan bombázott a bókjaival. Kb. 5 perc után megfordultam, megálltam vele szemben és mosolyogva, nyugodtan, már-már suttogva visszaszóltam neki. Teljesen ledermedt. Innen indult a történetünk. Tudtam, hogy nős és van egy gyereke. Innentől kezdve az irodában folyamatosan kereste a társaságom. Jól el lehetett vele beszélgetni.

Én akkor nagyon a bulizós, fesztiválozós korszakomat éltem, koromból adódóan is (25 voltam). Éppen sportolási lehetőség után néztem és a beszélgetésekből eljutottunk odáig, hogy kipróbálom az általa űzött sportot, mivel ő edzősködik is a munka mellett. Kipróbáltam, megtetszett, belevágtam. Azon vettem magam észre, hogy a bulik szinte teljesen megszűntek, minden hétköznapot munka után sportolással töltök. Ha pedig nem a pályán vagyunk, akkor együtt kávézunk, sétálunk, beszélgetünk, hétvégenként versenyekre járunk. Tavaly karácsony után elém állt és szerelmet vallott. Kész elválni a feleségétől, engem akar, belém szeretett.

Sokkolt a vallomás. Mivel az én szüleim is elváltak, azért, mert apámnak lett egy nője, és a válás után, gyakorlatilag teljesen megszűnt apámmal a kapcsolatom, 14 éve nem láttam, így tudtam, hogy nem akarom ugyanezt tenni. Nem tehetem meg két öt éven aluli gyerekkel, hogy ugyanazt éljék át, mint én. Ugyanazt kellett átélnem, mint 14 évvel ezelőtt, csak a szereposztás volt más. Nemet mondtam. Hozzáteszem, hogy úgy vallott szerelmet, hogy nem feküdtem le vele, hovatovább még egy csók sem csattant el közöttünk. Nemet mondtam az ajánlatára. De addigra már belekezdtünk egy közös projektbe a sport terén, így maradt ugyanúgy a sok együtt töltött délután, este, sőt nem egyszer fordult elő, hogy éjszakába nyúlóan dolgoztunk. Tényleg dolgoztunk!

Januárban aztán megcsókolt. Hagytam. Jól esett. Jól esett, hogy valaki megért, meghallgat, átölel, megcsókol. A csóknál megálltunk, befejeztük a munkát és hazamentünk. Nem tudtunk távolságot tartani és hosszú hónapokon át ment a vívódás, hogy nem lehetünk együtt, úgysem lehetünk boldogok és nem tehetem meg ugyanazt, mint amit velem megtettek. Sokadjára mondtam neki nemet. Aztán egy versenyre egyedül utazott el. Karambolozott. Nagyon megijedtem. Nem aludtam, féltettem és rájöttem, hogy őrülten beleszerettem.

A csodával határos módon nem esett baja, de az autó totálkáros lett. Mikor hazajött, átöleltem és megcsókoltam. Folytatódott minden ott, ahol befejeződött. Heves csókcsaták és eljutottunk az orális szexig. Hónapokon keresztül éltünk így. Kettős életet. Természetesen ő ezek után hazament a családjához.

Majd kapcsolatunk az egy éves fordulójához érkezett. Beültünk az autóba és mentünk. Megálltunk egy panzió előtt, bementünk és egymásnak estünk. Őrülten szeretkeztünk egész éjszaka. Majd hajnalban ránézett a telefonjára és tömérdek hívás, SMS, üzenet mindenhonnan (Viber, Messenger), zömmel a nejétől. De mindenki kereste, aki élt és mozgott, mert a neje körbetelefonált mindenkit. Engem is hívott, nekem is írt, csak néma volt a telefonom. A nej, mióta én ismerem, betegesen féltékeny – mindenkire, nem csak rám.

Megtörtént. A mennyben jártunk. Akkor már annyira beleszerettem, hogy semmi nem érdekelt, csak legyünk együtt. Váljon el és kezdjünk új életet. Együtt. Ha kell, egy másik városban vagy országban.

Elmondása alapján senkivel nem élt át olyan szexuális élményt, mint velem. Terveztük a következő alkalmat.

Majd jött a hidegzuhany. Nem válik el, nem hagyja ott a nejét, bármennyire is rossz a házassága, mert nem veheti el tőlem az esélyt, hogy valakivel tiszta lappal induljak. Valakivel, akinek nincs gyereke és neje. Összetörtem. Ezt egy-két hét elteltével megfejelte azzal, hogy a iroda folyosóján kb. 200 kolléga társaságában, mosolyogva az arcomba vágta, hogy a neje a harmadik gyermekükkel terhes.

Jelenleg a pokol bugyraiban vagyok és pszichológushoz járok, mellette rengeteget dolgozok.

Óva intenék mindenkit, legyen az nő vagy férfi, fiú vagy lány. SOHA, de SOHA ne menjetek bele olyan kapcsolatba, ahol csak pótlékok vagytok, mert könnyen akár bele is lehet halni. Nem alvás, étvágytalanság, legyengült nulla immunrendszer, betegségek, dokik.

Elvesztettem az apámat a szüleim válásakor, belekeveredtem egy ugyanolyan sztoriba és a veszteségem mindkét esetben felbecsülhetetlen károkat okozott.

Sokak szerint biztosan megérdemlem, amit kaptam. De senki sem tudhatja, hogy mit tartogat számára az élet. Ha valamit megtanultam a saját sztorimból, az az, hogy nagyon könnyen mondunk ki ítéleteket mások fölött, aztán nagyon könnyen velünk is megtörténhet ugyanaz.

Bármennyire tiltakoztam hosszú ideig, bármilyen hosszú ideig hallgattam az eszemre, végül elgyengültem és elestem. Mostmár csak abban bízhatok, hogy hosszú, kitartó munkával újraépíthetem magam és talán az élet tartogat még számomra valami szépet és jót és belebotlok abba az emberbe, aki holtomiglan szeretni fog és gyermeket szülhetek neki.

(Jelenleg még mindig együtt kell dolgozunk, ami, mondanom sem kell, hogy nem könnyíti meg az életemet).

Köszönöm, hogy kiírhattam magamból a fájdalmamat!”