Felizgatta, hogy ő lesz az első férfi az életemben

„A 18 évesen még szűz vagyok cikkhez szeretnék hozzászólni” – kezdi beszámolóját az alábbi levél beküldője, Oktávia (igen, ez is egy álnév, hiszen a Randiblogban mindenkinek adunk egy álnevet). A kérdéses korábbi posztban arról írt nekünk egy 18 éves lány, hogy szűz, de kezdi ezt az állapotot cikinek érezni.

Ez az első poszt szinte példátlan levélzuhatagot indított be, ebből próbálunk most szemezgetni, és ehhez teszi hozzá Oktávia is a saját tapasztalatait. Igen, 18 évesen még ő is szűz volt, sőt, jó pár évig még az is maradt, és egyáltalán nem bánta meg. Hogy miért nem, és hogy milyen volt, amikor elkezdett szexuális életet élni, az kiderül az alábbi néhány bekezdésből. Ezúton is köszönjük Oktáviának, hogy mesélt nekünk, és most bátorítjuk önt is, hogy ha van kedve, írja meg nekünk ön is saját tapasztalatait a Randiblog e-mailcímére!

„

Nincs ezzel semmi probléma. Én is későn veszítettem el a szüzességemet, 24 évesen. Velem sem volt semmi „gond”, csak későn érő típus voltam, és valahogy nem találkoztam olyan fiúval, aki szexuálisan eléggé érdekelt, ahhoz meg túl határozott egyéniség voltam, hogy átessek a tűzkeresztségen csak azért, mert a társadalmi nyomás már ezt diktálta. Ne legyen félreértés, nem sírig tartó szerelemre vágytam vagy vallási bigottizmus miatt voltam szűz, csak egyszerűen úgy gondoltam, hogy az egy minimumkritérium a szexre, hogy én is akarjam.

Szóval úgy fejeztem be az egyetemet, hogy nemhogy nem állítottam haza egy férjjelölttel, ahogy a szüleim remélték, de még a szüzességem sem vesztettem el. Persze bulik, csókolózás (végre olyan srácokkal, akik tudták hogyan kell), póló alatt matató kezek, ilyesmik, voltak, de ez is csak az egyetemi évek alatt. Középiskolában csak néhány randi, meg béna csókkísérletek, ahol kétségbeesve próbáltuk megtalálni a másik nyelvét és rájönni, hogy a francia csók mi a fenétől szexi... Őszintén?

Soha nem bántam meg, hogy nem valami esetlen tizenévessel volt az első szexuális kapcsolatom, valami kölcsönautóban ügyetlenkedve... Hallgatom a horrorsztorikat, kinek hogy fájt, kinek hogy ment el a kedve az egésztől hónapokig, évekig, kit hogyan hagyott el a barátja pár héttel azután, hogy beadta a derekát, hogyan tartott évekig, mire végre sikerült elérnie az első orgazmust, és a többi, és akkor arra gondolok, hogy semmiről nem maradtam le, csak azért, mert később kezdtem... Sőt... Nem kell félni a saját tapasztalatlanságodtól, a tested tudja a maga dolgát, főleg, ha egy tapasztaltabb szerető mutatja az utat.

Nekem már az első szex is jó élmény volt, mert olyannal történt, akivel tényleg szerettem volna és mivel úgy éreztem, hogy ő is a szerelem rózsaszín szemüvegén át tekint rám, nem pedig az egyéjszakás-kalandor kritikus fintorával, szégyenlős sem voltam igazán. El kell ismernem, hogy bennem is volt gátlás a tapasztalatlanságom és a korom miatt (tök feleslegesen, így utólag), ezért csak „menet közben” mondtam el, hogy amikor azt mondtam, „nincs sok tapasztalatom”, akkor tulajdonképpen úgy értettem, hogy „semmi”. Félig-meddig azt vártam, hogy „legurul” rólam, mert kinek van kedve egy abszolút kezdővel bohóckodni huszonévesen.

De nem így történt. Sőt, felizgatta, hogy ő lesz az első férfi az életemben (legalábbis ezt mondta, de nyilván ebben a témakörben a férfi válaszolók tudnak hitelesebben hozzászólni), több időt szentelt annak, hogy hangulatba hozzon, felizgasson, „előkészítsen”, és mivel ő már megtanulta uralni a saját testét, nem durr-bele-hadd-szóljon módon hatolt belém, hanem milliméterről milliméterre, így a fájdalom sem volt elviselhetetlen, inkább csak kellemetlen, és hamarosan kéjjé változott.

Összefoglalva, tömören: ha nincs kedved hozzá, ne csináld. Minek erőltetni? Semmiről nem maradsz le. A női orgazmus az agyban dől el, ha nincs kedved hozzá, úgyis csak egy negatív, legjobb esetben is semleges élmény lesz. Jó, nyilván nem arra gondolok, hogy várjál 50 éves korodig, mert addigra már valószínűleg lebonthatatlan pszichés gátakat meg kezelésre szoruló fóbiákat építesz fel magadban a szexszel kapcsolatban, de véleményem szerint azzal nincs gond, ha a húszas éveidben veszíted el a szüzességedet.

Hát ennyit szerettem volna hozzáfűzni, mert hasonló dilemmával küzdöttem én is, és sokszor voltam azon a ponton, hogy „na jó, elég, essünk túl rajta, tök mindegy kivel, aztán valami majd lesz”. Örülök, hogy végül mégsem így történt...”