Hagytam, hogy megcsókoljon, csak a bűntudatra emlékszem

Évek óta olvasom a Randiblogot, a különböző emberi sorsok mindig elgondolkodtatnak és kikapcsolnak. Az utóbbi időben fontolgattam, hogy én is megírom a történetem, nos íme.

Stefánia álnevű olvasónknak nagyon köszönjük, hogy most rászánta magát az írásra, mert amint azt ön is mindjárt látni (vagyis olvasni) fogja, egy borzasztóan érdekes levelet kaptunk tőle. Stefánia két kapcsolatáról mesél, egy hosszú korábbiról és a mostaniról, ami még friss – hogy a címnek választott idézet a kettő közül melyikre vonatkozik, az hamarosan kiderül.

Nem is cifrázzuk különösebben, csak arra szeretnénk felhívni az ön figyelmét, hogy ha Stefánia levelét olvasva ön is ihletet kap, akkor kérjük, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére! Meséljen nekünk bármiről, ami párkapcsolatokkal kapcsolatos, az ön történetére, az ön tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk!

„23 éves vagyok, lassan kézhez kapom a második diplomámat és egy logisztikai cégnél dolgozom kontrollerként. Csinosnak és kedvesnek tartanak és tartom magam, bár lányok közt átlagon felüli a magasságom. Ez kb. 17 éves koromig borzasztóan zavart, a kiszemeltjeim vagy alacsonyabbak voltak, vagy éppen elérték a szintemet. De megbarátkoztam a ténnyel, ezzel kell együtt élnem. Legalább a tömegközlekedésen nekem frissebb levegő jut és a koncerteken is remek a kilátás.

Vidéken nőttem fel egy elég zűrös családban. Anyukám válogatott módszerekkel tudta megkeseríteni az életem, szitkozódással, kiabálással, megaláztatással. Miután leérettségiztem, Budapestre költöztem albérletbe és elkezdtem az egyetemet.

De ne szaladjunk ennyire előre. A gimi utolsó évének elején megismertem az előző barátomat. Jóképű volt, nagydumás, imádtam a morbid humorát. Mindig ő állt a társaság középpontjában, emellett számtalan hobbija volt, sok minden érdekelte. Nagyon kreatív volt, ami az én személyiségem ellentéte, ezért is nyűgözött le annyira. Hamar egymásba szerettünk. Ő 2 évvel idősebb nálam, tehetős családból származott, és akkor, amikor én még a vidéki középiskolába jártam, ő Budapesten tanult, de eredetileg ugyanabból a városból származtunk. Sokszor pénz híján le sem tudott utazni hozzám, legjobb esetben is csak hétvégén találkoztunk.

Majdnem egy év után én is felköltöztem Budapestre, de külön albérletem volt, olyan fiatalon nem akartam rögtön hozzá költözni, bár többet voltam nála, mint a saját albimban. Én szorgalmasan tanultam, ő kevésbé. Egy tanfolyamra járt, nem is igazán érdekelte és kezdtem látni, hogy bizony elég lusta és nem csak a tanuláshoz. Folyton én főztem, takarítottam nála is, mert őt nem zavarta a kosz és a rendetlenség. De akkor még oly hatalmas volt a rózsaszín köd, hogy ezek nem érdekeltek. Összeköltöztünk, teltek az évek, és kezdett ellaposodni minden. A lakás, ahol laktunk, elég rossz környéken volt, mindenféle esti zajok zavartak minket a pihenésben, ami őt teljesen kikészítette. Füldugóban aludt és egy idegroncs lett.

Ekkor már ő is, én is dolgoztunk, de ő valahogy nem találta a helyét, állást is mindig én kerestem neki, de semmi sem volt elég jó. Egyre többször jött haza nyűgösen és rosszkedvűen. Pedig egyre jobban kerestünk, megszűntek az anyagi gondjaink, és sikerült elköltöznünk egy családi házba, nyugodt környékre. Azt hittem, megjavul minden, de semmi sem változott. Hozzá kell tennem, hogy a szexuális életünk is elég szegényessé vált erre a pontra, de ez hosszú évek alatt alakult ki. Bár az elején sem volt az a mindent elsöprő, szenvedélyes, falhozvágós a dolog, ekkorra már havi egy alkalomra redukálódott. Többször veszekedtünk, egyre türelmetlenebbek lettünk egymás felé. Az együtt töltött időt nem pihenéssel és kikapcsolódással töltöttük, hanem lakásfelújítással. Ezt én elég rosszul viseltem, bevallom.

Ebben az élethelyzetben voltam, mikor közelebb kerültem egy munkatársamhoz. Ő nálam jóval idősebb, 41 éves, vezető beosztásban dolgozik. A kezdetektől fogva elvarázsolt a kisugárzásával, egzisztenciájával. Közös meetingeken, mikor a projektjeiről beszélt, hihetetlenül okosnak tartottam, ez nekem nagyon imponált. Egyre többször beszéltünk, már nem csak a munkáról. Együtt ebédeltünk, majd elkezdtünk üzeneteket is váltani, ami egy idő után folyamatossá vált. A dolog bökkenője az volt, hogy neki is volt párja, aki szintén ennél a vállalatnál dolgozott, korban sokkal inkább hozzá passzoló hölggyel volt együtt. Egyre forrósodott köztünk a hangulat, egy céges rendezvényen amikor kettesben voltunk, megpróbált megcsókolni, de nem engedtem neki. Ez nem gátolt minket abban, hogy továbbra is ismerkedjünk, az első alkalommal, mikor munka után röviden találkoztunk, és hagytam, hogy megcsókoljon, csak a bűntudatra emlékszem. Hogy tehettem ezt, hiszen lassan 6 éve voltam együtt a párommal? A legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy erre képes leszek. Kértem is tőle, hogy vegyünk vissza, gondolkoznom kell, hiszen ezt az állapotot nem lehet sokáig fenntartani. Láttam a szemében a fájdalmat, de megértő volt.

Néhány nappal később jött az SMS, hogy szakított a barátnőjével, most neki is kis időre van szüksége, de teljesen odavan értem és bízik benne, őt választom. Hetekig őrlődtem, a bátyámhoz költöztem ideiglenesen gondolkodni. A barátomnál mikor kiborítottam a bilit, hogy boldogtalan vagyok és nem bírom tovább elviselni a hangulatingadozásait és a folyamatos szenvedéseit mindenen, borzasztóan megijedt. Megígérte, hogy mindent jóvátesz, helyrehozzuk a kapcsolatunk, ha kell, pszichológushoz is elmegy. (Időközben elment, kiderült, valóban depressziós.) De ezt a kétségbeesett kapálózást későinek éreztem, tudtam, csak szánalomból maradnék vele, ugyanakkor a szívem majd megszakadt. Az első éveink csodásak voltak, és 6 évet nem lehet csak úgy elhajítani, a sok közös emléket és élményt. A társam volt, a támaszom, a legtöbbször számíthattam rá. De egyszerűen már nem működött köztünk, elmúlt a szerelem, a hétköznapi gondok és a depressziója felemésztettek minket.

Ezt hajítottam el magamtól egy új szerelemért, egy elvált férfiért, 1 lánygyerek édesapjáért. Számíthattam az exbarátnő gyűlöletére és a kollégák rosszallására, ha ez kitudódik. Hiszen az emberek rosszindulatúak, azt gondolnák, a pénze miatt vagyok vele, vagy azért, hogy felkapaszkodjak rajta. Az igazság az, hogy őrülten egymásba szerettünk, sokáig nem is tudjuk már titkolni, hogy együtt vagyunk. A tenyerén hordoz, imád engem és én is őt. Hiszem, hogy a korkülönbség ellenére jók leszünk együtt. A családom persze nem osztozik velem ezen a véleményen, még nem állnak készen rá, hogy találkozzanak és a korkülönbség is nagyon zavarja őket. Nekem nagyon fáj, hogy ők még nem akarják megismerni.

A fejemben még ott motoszkál volt párom, sokat gondolok rá. Amikor összecsomagoltam és eljöttem, zokogott. Teljesen összetört. Sosem felejtem el. Aztán néhány héttel később teljesen megfordult, nem akart hallani felőlem, és eljutott hozzám az info, tinderezik és már sok egyéjszakás kalandon túl van. Ez fájt, de jobb, mintha otthon ülne és a négy falat bámulná. Meg hát egy szavam sem lehet, én sem azt teszem. Másrészről új párommal való kapcsolatomon is merengek, a nagy korkülönbségnek én sem örülök, de ezen nem tudunk változtatni. Ezt leszámítva minden tökéletes köztünk. Várom a közös jövőnket, hiszem, hogy csodás lesz.

Köszönöm, hogy kiírhattam magamból. Várom sorstársaim tapasztalatát, biztos nem vagyok egyedül ebben a cipőben. Fiatal lány és a sugar daddy esete másképp.”