Önző nő vagyok, mert még nem szültem

Azért ragadtam tollat, mert láttam, hogy többen írtak (köztük egy idősebb hölgy) arról, hogy úgymond a „mai lányok” milyen anyagiasak. És nekem most lett elegem ebből. Azóta ebben a témában már Ramóna is írt nektek, és az én élményeim hasonlóan rosszak az övéhez.

Ezzel a bevezetővel kezdi Martina álnevű olvasónk alább teljes egészében újraközölt levelét, amelyben egy kapcsolatát írja le egy tőle eltérő anyagi helyzetű férfival. Martina Ramóna levelét említi a bevezetőben, és nem csoda, hogy említi, mert annak a levélnek az volt a címe, hogy Ezek után jómódúként nem kezdek többet csóró pasival, és az alábbi sztori végkicsengése is valami nagyon hasonló. Az idősebb hölgy, akit Martina még említ, valóban azt mondta, hogy a nők manapság anyagiasabbak, de ő is hozzátette, hogy a mai lányoknak meg is van az oka erre.

Egy biztos: rengeteg nehézséget okoz egy kapcsolatban, ha a két fél anyagi helyzete merőben eltérő. Hogy Martina kapcsolatában ezek hogyan jelentkeztek, azt máris elmeséli ő maga, mi már csak arra szeretnénk figyelmeztetni önt, hogy ha önnek van kedve hozzátenni a beszélgetéshez még egy gondolatot vagy történetet, kérjük, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére!

„Szerintem hatalmas különbség van aközött, hogy valaki csak az anyagiakra megy (kizárólag bizonyos kategóriájú éttermekbe hajlandó járni, business classon utazni, designer cuccokat vetet magának, csak olyan férfi elképzelhető számára, akinek budai, kacsalábon forgó palotája van, minimum 20 milliós autója) és aközött, aki megvizsgálja választottja anyagi helyzetét, mielőtt komolyabb viszonyba bocsátkozik vele. Persze az első randin valóban nem ildomos olyan kérdéseket feltenni, mint hogy a másiknak mije van, mije nincs...

De ha valakivel tovább szeretnék lépni, úgy gondolom, igenis fontos az anyagi háttér. Az összeköltözés, családalapítás egyik legfontosabb kérdése, ki mit tud beleadni. Ezenkívül az egzisztenciális helyzet rengeteg mindent elárul egy emberről, egy férfiről: mennyire gondolkodik felelősen, tervez előre, képes beosztani! A keveset is be lehet!

Amikor kiderül, hogy a srác, akivel randizol, az anyukájánál lakik a válása után, én igenis azt mondom: meneküljetek, lányok, amerre láttok!

Két éve (most 38 vagyok) találkoztam egy nálam 7 évvel idősebb pasival, aki egy évvel korábban hagyta ott a családját, két nagy gyereket, mert boldogtalanok voltak a feleségével és csak marták egymást. Én nagyvonalúan eltekintettem attól, hogy míg nekem van lakásom, jó keresetem és félretett pénzem (soha nem voltam az, aki másra akaszkodik, mindent magamnak teremtettem meg napi 10 óra munkával, amióta az eszemet tudom), addig ő az anyukájánál húzza meg magát már több mint egy éve, és adósságai vannak.

Eleinte furcsa volt a dolog, de több sikertelen, jómódú férfiakkal folytatott kapcsolatom után azt mondtam magamnak: adok neki esélyt, rendes srác, tetszik is, majd megleszünk valahogy. Leadtam az igényeimet, alig jártunk el valahová, ha elmentünk, figyeltem rá, hogy felesben álljuk a költségeket.

Én még így el is lettem volna, ha idővel összeszedi magát, és ha nem szól közbe a frusztráltsága és az irigysége. Állandóan beszólt, hogy miért vettem meg egy újabb berendezési tárgyat a lakásomba. Hogy miért költöttem ennyit ruhára (a saját pénzemet költöttem). Hogy miért nem családi házat vettem a belvárosi lakásom árából (ő családi házban szeretne élni). Hogy miért nem főzök, az olcsóbb. (Napi 10-11 óra munka mellett, hát persze, másra sem vágyom!)

Támadott folyamatosan. Közölte, hogy nekem sokkal könnyebb volt, mint neki, hogy én egy önző nő vagyok, mert még nem szültem, stb... Nem hatottak rá az olyan érvek, hogy amíg ő buzgón családot alapított, addigra én egyetemet, tanfolyamokat végeztem, külföldi ösztöndíjakat nyertem, és megtanultam három nyelven, mindezt úgy, hogy dolgoztam mellette folyamatosan. Egyébként családalapítás közben/mellett is lehet szilárd egzisztenciát építeni, az én szüleimnek érdekes módon sikerült. Meg másoknak is.

Folyamatosan ment a szöveg, hogy milyen sznob vagyok, úgy viselkedek, mint egy hercegnő, túlzóak az igényeim, igazából azt sajnálom, hogy ezen a ponton nem hajítottam ki.

Randizásunk első hónapja után már azt pedzegette, hogy szeretne az én lakásomba költözni, és amikor közöltem vele, hogy akkor inkább vegyünk ki együtt egy nagyobb albérletet, akkor azt mondta, hogy neki az a kis 45 négyzetméteres is megfelel, amiben én lakom, de ha nagyobbat szeretnék, akkor fizessem én a kauciót, mert neki arra nincs pénze, mert a tartásdíj, stb… Ez engem hol kéne, hogy érdekeljen? És mégis miért én fizessem, amikor NEKEM van hol laknom, NEKI meg nincs? És nehogy azt higgyétek, hogy spórolt a kevés pénzéből és a kétségbeejtő helyzetében, dehogyis! Azt mondta, ő nem szeret tervezni (vettem észre), mert ki tudja, mi lesz holnap. És szidott közben.

Ti minek neveznétek az ilyen férfit? Az ilyenhez is menjek hozzá, mondván, hogy a szerelemnél, szenvedélynél nincs fontosabb? Hogy aztán életünk végéig én legyek az erősebb, a többet kereső, a felelősebben költő? Ő pedig learassa ennek gyümölcsét?

Akkor lett elegem, amikor még egy év után is azt hallgattam, hogy én milyen sznob vagyok, meg ilyenek, de amikor rákérdeztem, hogy esetleg gyerekben gondolkodhatunk-e, meg be tudja-e vállalni ilyen körülmények között, akkor meg rámborította, hogy mit képzelek, biztos csak eltartatni akarom magam, amíg szülési szabadságon leszek.

Szóval de, igenis számít, hogy egy férfi mit tud letenni az asztalra. És bocs mindenkitől, de soha többé frusztrált, nincstelen férfi… Mert vagy kihasznál, ha pedig nem, mert nem az a típus, akkor folyamatosan bassza majd a csőrét, hogy ő nincstelen, én meg nem, és ennek folyamatosan hangot is fog adni szurkálódással, beszólásokkal, frusztrált, mondvacsinált vitákkal. És ez elviselhetetlen.

Egy férfi, aki még a férfiak számára erősen lejtő pályán (munkaerőpiacon, életben, úgy általában majdnem mindenhol) sem képes 35 éves korára lakást és normális karriert, keresetet összehozni, az szerintem inkább szép csendben húzza meg magát, és spóroljon tovább. És ne a nőket szidja, amiért azok szilárd anyagi hátteret várnak el, és azért, mert nem tudunk egyszerre férfiak, nők, családanyák, családfenntartók, cselédek, szeretők, a családi kassza őrzői és még ki tudja, mik lenni...”