Néhány hetente felkerestem egy prostituáltat, hátha

Egy elég nevetséges problémát szeretnék megosztani veletek. Az életemet. Illetve az annak nevezett kínszenvedést. Biztos sokan lesznek, akik kiröhögnek, de semmi baj, ezt érdemlem. Úgy tűnik, az a sorsom, hogy röhögjenek rajtam. De sajnos a némaság már elviselhetetlen. És mivel elmondani nem tudom senkinek, így megírom mindenkinek. Hogy tudja mindenki, ilyen is van. Elmesélem, mit művelt velem a szex.

Véletlenszerűen adjuk az álneveket itt a Randiblogban, a fenti bevezetővel kezdődő levél beküldőjének a Noé álnevet dobta a gép. Noé nevetségesnek nevezi azt a problémát, amiről ír, de garantálhatjuk, hogy a levele minden, csak nem nevetséges.

Egy nagyon komoly gondról van itt szó, amit Noé bevallása szerint szakember segítségével sem sikerült egyelőre megoldani. Noé azt írja, tanácsokat nem is vár, de ha van bármi egyéb hozzászólnivalója, saját tapasztalata a témában, amit szívesen megosztana, kérjük, írja meg a Randiblog e-mailcímére!

„Itt lenne a történetem, nagy vonalakban:

32 éves férfi vagyok. Soha nem voltak nagy sikereim a párkapcsolatokban. Hosszabb-rövidebb időre egy-egy barátnő összejött, aztán néhány hónap szünet következett. 21 éves koromban kezdődött az első komoly kapcsolatom, amiben szex is volt. Bár ne lett volna... Mert kénytelen vagyok kimondani: én egyszerűen képtelen vagyok a minőségi szexre. Nagyon hamar elélvezek. És a legnagyobb gond, hogy nem tudok fejlődni sem. Ebben a kapcsolatban kezdődött az egész. Tündéri párom volt, kedves, türelmes, soha nem helyezett nyomást rám, végtelen szelídséggel viselte szerencsétlenségemet. De egyszerűen nem tudtam fejlődni, ugyanúgy másodpercek alatt véget értek az aktusok. Tudom, nevetséges, de ez van. Hónapokig próbálkoztam, kipróbáltam tablettákat, de nem volt eredménye. 10 hónap után én szakítottam.

Néhány hónap szünet következett. Eközben igyekeztem utánajárni a dolgoknak, informálódtam, orvoshoz, pszichológushoz jártam, gyógyszereket szedtem, gyakorlatokat végeztem. Kipróbáltam mindent. Ezután alkalmi kapcsolataim voltak, egész pontosan három, egy ismerősömmel, majd utána két prostituálttal. Mondanom sem kell: semmilyen pozitív hatás nem történt. Természetesen a partnereim kedvesek voltak, nem röhögtek ki (legalábbis szemtől szemben), az egész ismét rajtam bukott el. Ekkor már éreztem, sejtettem a sorsom. Pedig nagyon szerettem volna, ha jól megy – nem miattam, miattuk.

Majdnem egy év után lett újra párkapcsolatom. Az elsőhöz hasonlóan, egy angyal volt a párom: kedves, okos, türelmes. És ugyanúgy nem működött semmi, illetve nem úgy, ahogy szerettem volna és legfőképp nem úgy, ahogy másoknál működik. Rájöttem, hogy nem akarhatom rabolni az idejét és ezzel fájdalmat okozni neki – 7 hét után én szakítottam.

Az ezután következő években a szexuális életem abban merült ki, hogy néhány hetente felkerestem egy prostituáltat. Hátha. Természetesen hiába. Hiába gyakoroltam, hiába jártam orvosokhoz, szedtem mindenféle „gyógyszert”. A változás nem jött el. Csak negatív értelemben: a sok rossz élménytől (amit hangsúlyozom, hogy nem a partnereim okoztak!), mostanra ott járok, hogy évekkel ezelőtt impotenssé váltam. Mindezt 30 éves korom előtt. Ezzel az a kevés alkalom is tovább csökkent.

A levelem és „életem” lényege pedig most következik.

Adódik a kérdés: miért írom le ezt? Hogy mindenki tudja: van, akinek még a lehetőség sem adatik meg. Úgy tűnik, vannak, akik ezt nem tapasztalhatják meg. De miért?

Ami másoknak természetes, nekem kínszenvedés. Jó lett volna élvezni az életet. Ezzel szemben csak a félelem maradt. És a szörnyű, negatív élmények. Felejteni nem tudok, nem lehet. Az emlékeket nem lehet. Ezek után ki kell mondanom: boldog sohasem leszek. Hiszen ráment az életem. Az elmúlt majdnem 10 évem erre ment el.

Természetesen nem csak ezen a területen omlott össze körülöttem minden. A szerencsétlenségem áldásos hatása minden szempontból érezhető. Mondhatják, hogy ne törődjek vele. De aki nem tapasztalta meg ezt, az nem tudja, hogy lehetetlen elvonatkoztatni tőle.

Hogy telnek a hétköznapjaim? Nőket nem merek megnézni. Nevetséges, de például egy pornót nem bírok végignézni, mert arra gondolok, mennyivel jobbak nálam. Az életuntságom miatt beleragadtam egy nyomorult melóba, amin őszintén szólva változtatni sincs kedvem. Miért tenném? Az életem más területén szerzett negatív hatások vannak fókuszban. Nem tudok elvonatkoztatni tőlük. (És nem is érdemes azzal jönni, hogy pont ezek gerjesztik ezeket a folyamatokat. Nem ők voltak előbb, a karrier hiánya közvetetten pont ebből származtatható.) A napjaim abból állnak, hogy irodába be, aztán minél hamarabb haza, lehetőleg úgy, hogy senkivel se beszéljek.

A barátaimtól eltávolodtam, amikor a szex került szóba, csendben maradtam, aztán szép lassan önkéntesen elkezdtem kimaradni a baráti találkozókból. 2-3 havonta beszélek velük a Facebookon néhány mondatot. Lelki szempontból: nulla önbizalom, nulla magabiztosság. Folyamatos szégyenérzet, önutálat, frusztráció, megkeseredettség és harag. Már magamra sem bírok nézni.

Rossz úgy végigsétálni az utcán, hogy tudom, mindenki jobb nálam.

Legszívesebben elbújnék és soha nem jönnék elő. Bár kis túlzással most is ezt csinálom.

Így telnek a hétköznapjaim. Megoldás nincs. Most már tudom. Több tucat alkalom volt. Biztos lehet ezt kezelni – másoknak. Én kipróbáltam mindent. Lehet azt mondani, hogy ne törődjek vele és akkor elmúlik. Mondani könnyű. Főleg azoknak, akik nem tapasztalták meg.

Küzdöttem eleget. Egy olyan dologért, ami másoknak természetes. Jó lett volna átélni azt, ami másoknak alap és hétköznapi. Nem magam miatt, hanem a partnereimért. Olyan jó lenne örömet okozni. Azoknak, akiket szeretek, szerettem. (Azok, akik nem tapasztalták meg ezt, erre mondhatják, hogy létezik az orális szex, vannak ujjaim, stb. Ez nonszensz. Hiába csinálom a fentieket jól, ha a másik, alapvető része a dolognak nem teljesül. Tudom, miről beszélek: az „alternatív” megoldások nem nyújtanak megnyugvást.)

A legszebb éveim mentek el. Azoknak, amelyek mások példája alapján, pont „erről kellett volna szólniuk”. Csak az álmodozás maradt. Meg persze az, hogy folyamatosan kellemetlen helyzetbe fogom hozni magam – hiszen magamat ismerve próbálkozok tovább. Természetesen nem a párkapcsolatokkal, az ott megismert, általam okozott pokolból egy életre elegem lett. Marad a felesleges és eredménytelen megoldáskeresés és „gyakorlás”.

A jövő? Borús.

Ezek után hogy szerethetném magam?

Élem tovább a szar életemet. Várom, hogy véget érjen, így, vagy úgy. Valószínűleg szép lassan felemészt.

Ki kell mondanom: ezt tette velem a szex.

Ha „érdekesnek” találjátok a levelemet, örülnék, ha megjelentetnétek. Kíváncsi vagyok az emberek megvetésére. Az pedig már a legkevésbé sem érdekel, hogy egy egész ország fog röhögni rajtam.

Abból a szempontból biztos segítek másoknak, hogy a hasonló problémával küzdők tudni fogják: van rosszabb. Tanácsokra pedig sajnos nincs szükségem. Próbáltam mindet. Utánajártam mindennek, hiába. Feleslegesek, nem segítenek semmit. Épp ezért, bízom benne, hogy „véleményeket” is olvashatok majd rólam. Meglátjuk. Végezetül annyit, hogy ha esetleg nem derült ki a levelemből, azt mindenképp szeretném megemlíteni: mindenféle szakembert kipróbáltam. Ismételten feleslegesen.”