horoszkóp
shutterstock 18506077

A szexuális vágyainak eleget akartam tenni, és megfeledkeztem önmagamról

2018.09.23. 12:03

21 évesen túl vagyok egy 5 és fél éves kapcsolaton, amit lezártam tavasszal. Pár napja tudtam meg, hogy közben csalt is a barátom akkor, amikor már megromlott a viszonyunk. Címeztem egy nyílt levelet a lánynak, viszont a célom csak az, hogy kiírjam magamból a gondolataimat.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Ez már a harmadik nyílt levél pár hónapon belül, ami a Randiblog Inbox rovathoz érkezik: először egy női olvasónk írt a férjének, aztán pedig egy férfi üzent a feleségének a Randiblogon keresztül. Alább megint egy nő, Tekla következik, de nála a címzett exbarátja szeretője, aki egyben nyilván a srác új barátnője is – volt már ehhez hasonló nyílt levél nálunk még 2015-ben, azonban az teljesen más nézőpontból íródott.

Tekla ugyanis ebben a levélben elsősorban felkészíti az utódját arra, hogy mire számíthat ennek a bizonyos férfinak az oldalán, ezzel lenyűgözően pontos képet adva az exéről és a vele való kapcsolatáról, illetve a hibákról, amiket ő és Tekla elkövetett. Ön is élt már ilyen viszonyban? Vagy lenne egyéb hozzáfűzni- vagy mesélnivalója? Írjon nekünk e-mailt ön is, alább találja a címünket!

Levelét erre a címre várjuk:
randi ((@)) mail.velvet.hu

Kedves ismeretlen szerető!

Az idejét sem tudom felidézni annak, hogy mikor tudtam egy felszabadult napot eltölteni vele, nevetni és megfeledkezni az időről úgy, mint amikor még az első hónapokban, első években jártunk. Elfáradtunk, bár el kell árulnom, hogy ez nála igen hamar jön, ezért ne lepődj meg, ha ma még virágot kapsz, de egy hét múlva már arra sem lesz hajlandó, hogy egy pohár vizet hozzon neked. Nem okollak téged, hiszen mi mást lehetne csinálni diákmunka alatt, mint flörtölni a korban közel álló főnökkel… Őszintén szólva, így szingli fejjel én is megtenném! Más dolog azonban úgy tenni ezt, hogy az illető személyt hazavárják.

De valószínű, hogy én hibáztam. A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy fedélt tettem a feje fölé, majd egy sivár lakásból otthont varázsoltam neki. A második hibám az volt, hogy minden vasárnap megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne enni a következő héten, mit óhajt, mit kíván. Szerettem volna magamra is gondolni, de valamiért mindig őt állítottam magam elé.

Munkát kerestem neki, megírtam az önéletrajzát, hallgattam az önsajnáltatását és megpróbáltam életet lehelni belé. Nekem nem sikerült! Valószínű, hogy rossz barátnő és még rosszabb társ voltam akkor, amikor tiszta lakással, finom ebéddel, csinosan és üdén vártam haza. Akkor, amikor nyaggattam, hogy menjünk el végre valahova, amikor kimozdítottam a szürke hétköznapokból, amikor színházi estét, kirándulást vagy éppen egy jó bulit szerveztem, hogy felszabaduljon.

Rettenetes nő lehettem akkor, amikor szexuális vágyainak maximálisan eleget akartam tenni, és közben megfeledkeztem önmagamról, és arról, hogy az én igényeimet túlzás nélkül évek óta nem elégíti ki senki sem. Tetőzhetném még azt, hogy mennyire rossz sorsa volt mellettem olyan dolgokkal, hogy ápoltam, amikor beteget jelentett, persze tudnod kell, az ilyen esetek 80%-ban csak szimplán lusta. Szörnyű lehetett neki azt látni, hogy valaki a lakás különböző pontjairól szedi össze a szennyesét és még ki is mossa neki, kivasalja az ingeit. Tényleg, annyira szomorú élete volt.

Szerencsére jöttél te, és megmentetted őt. Miután ez megtörtént, csak kétszer ült zokogva a hálószobánkban, mert szakítottam vele. Szakítottam vele, mert ezt súgták az ösztöneim, mert nem tett boldoggá, és rájöttem, hogy az 5 évből maximum 2 évig lehettem igazán boldog. Elhagytam, és felszabadultam, pedig rólad mit sem tudtam. Ő nem akart lépni, részese lettél az életének, mégis látnod kell, hogy nála az önzőség az, ami diktál.

Hogy miért mondom ezt? Nem hagyott volna el, mert otthon igényes környezet várta, finom ételek, és volt ki takarítson utána. Önző fiú, mert férfi még a legkevésbé sem. Bűntudatot próbált bennem kelteni azzal, hogy depresszióra hajlamos, hogy öngyilkos gondolatai vannak a múltbeli sérelmei miatt. Tudod, talán az is az én rossz személyemet tükrözi, hogy még a szakítás után is felajánlottam a segítségemet, azt hogy pszichológust keresek neki, sőt ki is fizetem. Holott miért tettem volna ezt, amikor csak hűtlen volt. Egy hűtlen és aljas alak, akinek az élete a régen szerzett sérelmek útján halad, aki egy színdarabban érzi magát, és minden társaságban más szerepet játszik, aki elvárja, hogy a saját céljaiért más tegyen, de ő arassa le a babérokat.

Bevallom, buta voltam! Bután szerettem, és bután viselkedtem. Viszont nagyon sokat tanultam, és ez az én életemben csak pozitív hatást gyakorolhat majd.

Neked azt kívánom, hogy légy kitartó! Ugyanis két napig ugyanazt az ételt enni sajnos nem lehet. Főzz minden nap, de ne azt, amit te szeretsz, arra biztosan kritikát kapsz! Keresd meg az elveszett szennyes, izzadt zoknikat, mert te leszel a hibás, ha nincs meg a párja. Ne panaszkodj, hogy ha a szex heti egy alkalomra csökken, és nem tart tovább 10 percnél. Ne panaszkodj, hogy hónapokig nem okoz neked orgazmust, kérlek, ne panaszkodj! Ha megteszed, jön az érzelmi zsarolás. Ugyanis te leszel az, aki beteg, és túl sokat kér, akinek, hogy őt idézzem,

baj van az agyával.

Olyan világban élünk, ahol a férfi megkapja azt, amire vágyik, a nő pedig titokban a fürdőkádban végez önkielégítést másról fantáziálva.

Fizesd helyette a mozit, vidd el vacsorázni, tegyél meg mindent érte, add fel önmagad! Felejtsd el az igényeidet, az álmaidat és a titkos vágyaid. Ha pedig azt érzed, hogy teljesen üres vagy, és róla szól az életed, akkor minden tökéletes, akkor látod őt, és az életet, ami vele jár, az életet, ami róla szól!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!