Születésnapomra megajándékozott egy kis szexszel

Deme történetére szeretnék reagálni a sajátom elmesélésével.

A fenti bevezető az alább teljes egészében olvasható levélhez tartozik, amely Ödön álnevű olvasónktól érkezett a Randiblog alábbi címére. Deme arról írt nekünk, hogy a házasságából egyre inkább kezd eltűnni a szex, elsősorban a felesége miatt. Ödön azért válaszol most erre, mert az ő házasságában is volt egy ilyen időszak, de Ödön azt is megírja, hogy mi lett a végkifejlet ezután a periódus után.

Természetesen a témát ezután sem tekintjük lezártnak, szóval ha önnek is van mesélnivalója, kérjük, ne fogja vissza magát! A Randiblogban álnéven írhat bármiről, ami párkapcsolatokkal, randizással, szerelemmel kapcsolatos.

„Nálunk is minden idilliként indult, magasak vagyunk mindketten, csinosak, jól keresőek. Kb. 2 év különbséggel két gyereket szerettünk volna, és pont így lett.

A házasságunk előtt remek volt a szex, volt, hogy minden nap egymásnak estünk. Az első gyerekünk megszületése után azonban drámai változás állt be: havonta-kéthavonta volt csak szex, az is inkább muszájból. A gyerek megszületése után is oroszlánrészt vállaltam a házzal és a gyerekkel kapcsolatos teendőkből. Etettem (hozzátáplálástól), fürdettem, pelenkáztam, altattam, játszottam vele. Az akkori feleségem meg leginkább a laptopja előtt ült és a legismertebb közösségi oldalon böngészgetett.

A szexmentes időszak a szülés után fél évig tartott volna, de aztán rákért még egy hónapot, aztán megint és így tovább. Aztán születésnapomra megajándékozott egy kis szexszel, de inkább csak hagyta magát. Ekkor fogant meg a második gyerekünk. Én végig hittem abban, hogy ez megmenthető. Vittem őt szexuálpszichológushoz, a családsegítőbe vezetett beszélgetésekre, mediátorkhoz, aztán egy sima pszichológushoz. Mások utaznak, bélyeget gyűjtenek, vagy kertészkednek. Mi meg éveken át az éppen aktuális pszichológushoz jártunk.

Ő mindvégig erősen utalt arra, hogy ő is szeretné, de nem tudja, hogy mi a baj. Volt, hogy randira kellett hívnom – az éppen aktuális pszichológus tanácsára – mintha még a randizós szakaszban lennénk. Ökölbeszorult arccal állt ott, és amikor megláttam és rámosolyogtam csak mereven annyit mondott, hogy

Itt vagyok. Most mit csináljak?

Mindeközben a házimunka és a gyerekek rám maradtak. A házimunkában csak a mosogatás maradt az ő feladata – mivel volt mosogatógépünk, ez nem volt nagy kihívás –, minden mást én csináltam. De valahogy a használt edények sem tűntek el, a mosogatógépben már burjánzott a penész. Amikor otthon volt, csak a telefonját nyomogatta, vagy csak feküdt a kanapén (miközben a telefonját nyomogatta).

Egyszer csak megkért, hogy inkább éljünk nyitott házasságban. Én azt mondtam neki, hogy akkor inkább válás. Aztán egyszer csak kibökte, hogy van valakije. Később kiderült, hogy az egyik nős kollégájával feküdt össze. Később otthon bőgött, mert a srác „visszament a családjához”. Pár hónappal később a főnökével igyekezett testközeli kapcsolatba kerülni.

Amikor megbeszéltük, hogy lezárunk mindent és elválunk, valahogy ezt kommunikálni kellett a gyerekek felé. Leültem a gyerekekkel játszani, akik éppen legóztak, házakat építettek. Erre fűztem rá hosszú felvezetéssel, hogy mi is két házban fogunk majd lakni. Mindkét gyerek bőgött és a nyakamba csimpaszkodtak, hogy ők velem akarnak lenni. Az elején az anyjuk bejött a szobába, végighallgatta az eseményt, aztán kiment. Egy szót sem szólt.

Megállapodtunk, hogy 1 hét itt, 1 hét ott gyerekelhelyezésben leszünk. A válás békés volt, mindenben meg tudtunk állapodni. Az egy hetes váltott elhelyezésből 2 éven át nem lett semmi, mert a gyerekek velem akartak lenni. De azért sikerült 2 nap ott, 10 nap nálam periódust megvalósítani. Pénteken váltunk, ezért mindkét gyerek bőgött minden pénteken, hogy ők nem akarnak az anyjukhoz menni.

Eltelt 2 év, most beálltunk a 7 nap itt, 7 nap ott periódusra és a gyerekek sem bőgnek péntek reggel. De az iskolai szünetekben szinte végig velem akarnak lenni. Most, hogy tárgyilagosan végiggondolom az akkori eseményeket, a helyzet teljesen egyértelmű. Az exem félt, hogy vénlány marad, és kellett valaki, aki átrakja őt a „félre az útból, elvált anyuka vagyok” élethelyzetbe. A megismerkedésünk során (az első gyerkőc megszületéséig) csak a demóverzió futott. Mindeközben szépen kialmolta az összes pénzt a számlánkról: annyit költött, amennyi volt. Én marha meg végig hittem neki, hogy ő is partner a kapcsolatunk megmentésében és át tudunk lendülni a nehézségeken.

Egy dologban nem teljesült a célja: a lelki terror és a szexmentes évek hatására arra apellált, hogy majd nagy dirrel-durral kirúgom, ő meg vigasztalódhat a barátnői vállán, hogy „nézzétek ez a szemét tróger mit csinált”.

Szépen eladta magát, futott a demó verzió, én meg beszoptam.”