A félelmem elvett az életemből jó 15-20 évet

Először is köszönet nektek, hogy foglalkoztok az előbújás témájával! Vendel levelét olvasva már majdnem nekiálltam írni, aztán mégsem. De most hogy másik két hasonló írást is lehoztatok, talán még ez is elfér és hasznos lesz.

Kelemen álnevű olvasónk köszönetnyilvánítással kezdi levele bevezetőjét, de a hála egyáltalán nem miket illet, hanem azokat az olvasóinkat, akik az elmúlt hetekben írtak nekünk erről a roppant fontos és érdekes témáról. Az első a fent említett Vendel volt, és azóta hozzá hasonlókat többen is írtak, arról számolva be, hogy nem vállalhatják fel szüleik előtt, hogy melegek.

Nos, Kelemen az ellenkező döntés mellett érvel, azt mondja, mindenképpen érdemes bevállalni a comingoutot. Ezt 5 pontba szedve meg is indokolja a levél végén, de előtte saját példáját hozza fel – ettől válik a levele különösen érdekessé. Ha ön is szívesen írna, kérjük, tegye! Nálunk az alábbi e-mailcímre írva álnéven mesélhet még az ennyire nehéz témákról is, anélkül, hogy tartania kéne attól, hogy környezete felismeri.

„Az első és legfontosabb dolog, amit Vendelnek és minden hasonló cipőben járó kollégának tudnia kell: mindig van valaki, akivel meg lehet beszélni azt, ami ebben a témában foglalkoztat, ha a közvetlen környezetben nem találsz ilyen embert, a Háttér társaság több mint egy évtizede működtet telefonvonalat, amit bármilyen LMBTQ+ témával érdemes felhívni, nem csak akkor, ha jól esne beszélni valakivel, hanem ha jogi segítségre van szükségünk vagy akár egészségügyi vagy más praktikus kérdésünk van.

Én magam 34 évesen tudtam csak meghozni a döntést, hogy felvállaljam magam. Klasszikus polgári család, erősen vallásos neveltetés, volt a hátterem, de ehhez még magamat is korlátok közé szorítottam, egyházi karriert választottam magamnak. A környezetemben a közvetlen ismerősök évek óta tudták „mivel küzdök”, a tágabb körben pedig csak amolyan hallgatólagos tény volt, hogy „valószínű meleg”. Végül néhány plátói „barátság” lezárása, elvesztése és néhány hamvában holt heteró próbálkozás után néztem szembe a ténnyel, hogy nekem nem működik az élet a heteró vonalon úgy, ahogy az a társadalom 95%-a számára normális.

Az előbújás ezután inkább felszabadító volt, mint félelmetes, de azzal szembe kellett nézzek, hogy a félelmem, ami a korábbi években visszatartott, elvett az életemből jó 15-20 évet, azt az időt, amit az emberek általában azzal töltenek, hogy kipróbálják magukat egy-két-sok kapcsolatban és rájöjjenek, mit szeretnének, hogyan és mit nem. Ehelyett most élem ezeket a napokat, ami néha kicsit esetlen és furcsa, de mindenképp jó élmény.

A válaszleveleket olvasva látszik, hogy az előbújást saját tapasztalatai alapján mindenki másképp éli meg. Ezzel együtt a valóság az, hogy az emberek alapvetően háromféleképpen reagálnak: elfogadnak és támogatnak, vagy tudomásul veszik, de fenntartásuk van, vagy éppen tudni sem akarnak róla. Megértem Vendelt és Besét, a családjukkal kapcsolatos fenntartásaikkal – én nem voltam szerencsés, az édesanyám annyit mondott, nem akar erről tudni. A családom többi tagja még erősen dolgozik rajta, hogy az alapvető előítéleteiket és undorukat összeegyeztessék azzal az ellentmondó ténnyel, hogy amúgy alapvetően kedvelnek. Ez pedig érzelmileg megterhelő, akármennyire is biztos vagyok benne, hogy a legjobb döntést hoztam meg, amikor felvállaltam magam.

A legfontosabb üzeneteim azoknak, akik az önelfogadás és a felvállalás rögös útját járják:

1. Az előbújás komoly érzelmi energiát kíván, menj biztosra, folyamatosan építsd ki magad körül azt a baráti, családi bázist akikre biztosan számíthatsz, akikhez fordulhatsz, ha baj van.
2. Ha úgy érzed, nincs körülötted senki, akihez bizalommal fordulnál, hívd a Hátteret – ne hidd, hogy egyedül bénázol, sok ezren küzdünk ezzel a kihívással, nem szégyen kérdezni, vagy akár csak kibeszélni mindazt, amit eddig mindenki elől elzártál. Különösen igaz ez, ha nem ismersz melegeket. Mindig más lesz sorstársakkal beszélgetni, mint akár a legmegértőbb és legelfogadóbb heteróval.
3. A coming out mindenképp kihívás és lehet belőle krízis is, ha nem jól sikerül, ezért tényleg fel kell készülni rá. Ha anyagilag, egzisztenciálisan függsz a családodtól, akkor még alaposabb, racionális előkészítés, függetlenedés szükséges. Lehet, hogy évek munkája lesz, mire biztonságosan meglépheted, de megéri.
4. Minden percet, amit halogatással töltesz, abban reménykedve, hogy majd megváltozik valami, vagy kialakul valahogy, azt az ablakon dobod ki. A változás ijesztő lehet és energiát követel, de megéri. Az önazonosság és a felvállalt párkapcsolat megfizethetetlen.
5. Az élet az előbújás után sem lesz habostorta. Melegnek lenni még ebben a viszonylag nyitott társadalomban is sok hátránnyal és visszautasítással jár, a párkapcsolatokban és szociális életben pedig ugyanolyan bénák vagyunk, mint a heterók. De ezt ráér majd akkor megoldani. És igen, még így is megéri.

Szóval hajrá!”