Nyílt levél az exemnek, akivel bántalmazó kapcsolatban éltem

Tavaly kaptunk először nyílt levelet, akkor egy női olvasónk üzent a Randiblogon keresztül, de természetesen álnéven a férjének. Azóta már férfiolvasónktól is jött nyílt levél, most pedig újra egy női olvasónk jelentkezett, aki az exének küldi az alábbi sorokat.

A beküldő ezúttal is álnéven szerepel nálunk: úgy hozta a sors, hogy Henriettre kereszteltük őt át. A címben említett bántás nem elsősorban fizikai bántalmazást jelent, Henriett megdöbbentő részletességgel írja le, hogy volt szerelme milyen módokon használta ki Henriett önbizalomhiányát. Azonban, amint az a címből is következik, a kapcsolatnak már vége, ez a levél a tanulságokat és következtetéseket is tartalmazza.

Ha ön úgy érzi, szintén szívesen írna a Randiblogba saját tapasztalatairól, kérjük, e-mailben küldje be hozzánk a levelét! Címünk évek óta változatlan, a poszt legalján található dobozban is mindig szerepel, de a biztonság kedvéért idetesszük alább.

„Az a nő voltam, aki mindenhogy szeretett téged, akkor is, ha nyűgös voltál, akkor is, ha rendetlen, és akkor is, mikor néha undok és makacs. Elfogadtam sok hibád, hiszen tudtam, én sem vagyok tökéletes. Láttam benned a potenciált, a lelket, aki a maszkok alatt lakott, és néha-néha előjött nekem. Volt sok szép pillanatunk. És őszintén mondom, hogy szerettelek volna kövéren, vékonyan, szegényen, gazdagon, hajjal, haj nélkül, bárhogy... de úgy nem akartalak, és fájdalmas volt szeretni, hogy sáros cipőben taposol a szívemen, a nőiességemen, az érzéseimen.

Szimplán azért, mert érzéketlen vagy, mert nem érzed, és nem érted, hogy amit irántad érzek, az őszinte, tiszta és komoly. Szimplán azért, mert narcisztikus emberek között felnőve érzelmileg teljesen kiszáradtál, és emiatt el se tudtad képzelni, mit érezhetek én, aki annyira szeretett, hogy az életem is kockára tettem volna érted. Őszintén így éreztem, még a szakítás után is egy darabig.

Ezért úgy döntöttem, ha számodra ez nem komoly, és nem olyan fontos mint nekem, nem tudod átérezni, mit jelentesz nekem, ha nincsenek közös értékek, elmondom, ami bánt, és rád bízom a döntést, hagysz-e elsétálni, vagy marasztalsz és elkezdesz dolgozni magadon és a lelkeden. Te hagytál elsétálni, miközben a szememre hánytad, hogy sértegetlek azzal, hogy elmondom, mi bánt engem. És lecserélted a szerelmemet olcsó, üres és felszínes, érzelemtől mentes kalandokra, mely szereplői az első adandó lehetőségnél szégyenítettek meg férfiasságodban és árultak el téged. Még nekem is, miszerint rossz szerető vagy, és nagyobb a szád, mint a tehetséged. Volt olyan fiatal 18 éves lány, aki tőlem akarta megtudni, lesz-e ez jobb. Ugyanazzal a lekezelő arroganciával tapostak és aláztak le téged a porig előttem és nagyjából 10 másik ember előtt, ahogy sokszor te is kezeltél engem. Erre mondják azt hogy karma? 30 évesen itt tartani nem lehet túl felemelő érzés.

Hamis vádakkal illettél közös ismerőseinknek, hogy féltékeny vagyok, és elviselhetetlenül kontrollálni akarlak, miközben mindig oda mehettél és akkor, amikor szerettél volna, és még azt is jóváhagytam, hogy más nővel szexelj. A szemem láttára. Mert szerettelek, és azt mondtad, ez a tapasztalat fontos a boldogságodhoz. Belementem emiatt egy édesnek nem nevezhető keserű hármasba is egy másik nővel. Hogy megfeleljek, hogy boldoggá tegyelek. Félretettem önmagam. Másnap józanodás közben, bár örültem az örömödnek, belül ordítottam az érzés miatt, miszerint önmagamban nem vagyok elég jó neked, és egy másik nőre van szükség ahhoz, hogy szerelmes legyél belém. Mert ezt is kijelentetted, hogy akkor ott szeretettel engem a legjobban.

És sorakoztak bennem a kérdések, hogy miért? Már a kapcsolatunk kezdete óta oly kevés dicséretet kaptam tőled, és olyan sok kritikát. Azt mondtad, te nem vagy nyalizós típus, azért nem dicsérsz. De közben olyan sokszor dicsértél meg más nőket nekem vagy másoknak, de sokszor előttem. És utólag már tudom, hogy ez hiba volt, hogy egy percig is hagytam ezt. Hiszen az egyre fájdalmasabb menstruáció, a nőgyógyászati problémák is erről ordítottak a testemben.

Hogy végre ébredjek fel, ez nem méltó egy egészséges lelkű nőhöz, aki tisztán és érdek nélkül képes szeretni. Ez nem méltó ahhoz, aki hűséggel és odaadással akart téged szeretni. Hogy hagyhattam ezt olyan sokáig neked, aki, ha így nézzük, oly méltatlan hozzám?!

És 4 év után végre meg tudtam hozni a döntést, és otthagytalak. Úgy éreztem, belehalok. Azt lehet mondani, hogy függő lettem az érzésektől, melyeket kiváltottál bennem.

De neked ez sem volt elég, te a szakításra további árulásokkal reagáltál, a legmélyebb érzéseimet, és gondolataimat teregetted ki az éppen aktuális potyalesőknek magad körül. Az üzeneteimet mutogattad és olvastad fel hangosan másoknak, mely esetek visszajutottak hozzám. Teljesen megszégyenültem, hogy ismeretlen és a kapcsolatunk szempontjából irreleváns emberek tudhatnak a legmélyebb érzéseimről, gondolataimról, melyeket csakis neked szántam.

A legjobb szándékú óvó figyelmeztetéseimet kiforgatva haragítottál rám embereket, ahelyett, hogy magadba néztél volna és megköszönted volna, hogy legalább van egy olyan ember, aki őszintén figyel rád, és jót akar neked.

Már nem szeretlek nagyon régóta, de a fájdalom, amit okoztál a lelkemben a viselkedéseddel, éltető bölcsességként él tovább bennem, és napról napra tovább erősít. Először azt hittem, elpusztít az erő, amit ez a tehetetlenség és az igazságtalansággal való küzdelem okoz bennem.  Valóban léteznek mérgező emberek, és te az voltál nekem, míg hagytam, hogy ekkora hatással legyél rám.

De most már hálás vagyok neked, mert megtanítottad nekem, hogy önmagamat szeretni az első és legfontosabb dolog a világon. Hiszen a világ csak azt tükrözheti vissza, amit én is érzek önmagammal kapcsolatban.

Te a kezdettől megérezted az önbizalomhiányom, és mint egy vérengző fenevad, kihasználva a gyenge pontjaimat, további darabokra tépted a magamba vetett amúgy is csekély bizalmat. De neked köszönhetően nincs többé szükségem olyan emberekre és leckékre az életemben, melyeket te hoztál el nekem utoljára. Neked köszönhetően teljesen újrarendeztem a lelkem és a szemelyiségem széteső darabjait, és itt vagyok, egy új, erős és megingathatatlan nő, aki már soha többet nem állna szóba a magadfajtával. Megtanultam a leckét egy életre és már tudom, hogy bár előbb ki kellett volna lépnem ebből a kapcsolatból, azért sok tanulságot hoztál el nekem.

Azt nem tudom, hogy egyszer bánni fogod-e, hogy elveszítettel engem, de abban biztos vagyok, hogy ha egyszer hajlandó leszel felnőni és felelősséget vállalni az életedért anélkül, hogy mások manipulációi és értékrendje alapján döntenél lényegi kérdésekről, látni fogod az értéket, amit elveszítettel.

És az értéket, amit elveszítettél, azt biztosan bánni fogod hamarosan.

És ha nem gyógyítod meg a lelked, ami aljas viselkedésre sarkall a nőkkel szemben, talán újra találsz magadnak egy önbizalomhiánnyal rendelkező áldozatot, akivel újra lefuthatod azokat a köröket, melyeket velem is megtettél. Az is lehet, lesz olyan, aki egyéb anyagi haszon reményében bármit lenyel majd neked, míg biztosítasz neki egyéb dolgokat. De az nem lesz szerelem, az a nő sosem lesz társ, akit tisztelni tudsz. És abban is biztos leszel, hogy ott fog hagyni, ha alkalma lesz rá. Akkor is, ha beteg leszel, akkor is, ha szomorú. Nem fogja érdekelni, mert nem a személyed miatt volt veled, hanem puszta érdek miatt.

Bár az is lehet, hogy majd emberedre találsz, aki pont olyan mint te, vallja a hozott értékeidet, és a végén a leghidegebb és legszámítóbb módon fog a legváratlanabb helyzetben hátba szúrni, ahogy az a családi mintából már jól ismert.

Igaz a mondás, miszerint ameddig nem gyógyítod meg a lelkedben vérző sebeket, addig lassan ölő méreg leszel minden nőnek, aki az utadba kerül.

Nem kívánok rosszat, csak gyógyulást, és hogy vállald az életedért a felelősséget! Mivel nem akartad meghallani a szavaimat, viszont másoknak teljesen kiteregettél az érzéseimmel együtt, és nekem csak a tehetetlenség maradt, úgy döntöttem, kiírom magamból én is. Már nem csak neked, korrekt módon négyszemközt, hanem a világ elé teszem, ahogyan te is ezt tetted velem.

És nyugodtan szaladj a mama szoknyájához, aki talán megerősít majd abban, hogy te mindent jól csinálsz, te nyugodtan úgy bánthatsz az emberekkel, ahogy szeretnél, és csináld azt, ami jól esik, mert van pénzed, még akkor is, ha ezzel tönkreteszed azokat az értékes emberi kapcsolataidat, melyek neki talán sosem adattak meg. Ezért talán nem is értheti, neked mit jelentett egy olyan emberrel találkozni, mint én.

És nem azért írtam ezt a levelet, mert szomorú vagyok azért, mert nem tudtál engem őszintén szeretni, ahogy én tudtalak téged, a potenciál miatt, amit benned láttam. Nem. Egy percig sem bánkódok amiatt, hogy szakítottam veled. Örülök és megerősítést nyert, hogy jó döntést hoztam.

Azért írtam, hogy ha eljut hozzád és elolvasod, talán egyszer felfogd, mi volt a gond a viselkedéseddel, és lehetőséged legyen leszállni a realitások talajára annak érdekében, hogy kevesebb nőt készíts ki azzal az életfilozófiáddal, hogy „azt kell csinálni, ami jólesik”, és aki nem csinálja azt, ami neked jólesik, az egy senki, és nem érdemes arra, hogy szóba állj vele. Mert lehet, pénzed van, de hol az emberség? Hol az összetartás? Hol a család? Hol a társ?

Akkor is azt kell csinálni, ami jólesik, ha ez a másik totális érzelmi megsemmisítésén és a kapcsolataid rombolásán keresztül érhető el? A család, mint egység nem értékes számodra? Mert bár lehet így élni, nem biztos, hogy olyan jó dolog magányos özvegyként egyedül álomra hajtani a fejed éveken keresztül, bizalmatlanul, paranoiásan, ahogy ezt láthatod te magad is. Mert az emberek tükröt mutatnak, és előbb-utóbb meg kell kóstolnod azt a levest, amivel előtte te mérgeztél másokat. Valóban ezt akarod?”