Én megteszem, amit meg kell, ő pedig élvezi

Levelemet egy kissé önös célzattal írom, ugyanis tanácsot szeretnék kapni korosztályomból, ám biztos vagyok benne, hogy mások is megtalálhatják írásomban önmagukat, és esetleg az én próbálkozásaim nekik talán segítenek valamit.

Ezzel a bevezetővel kezdődik Józsué álnevű olvasónk levele, szóval reméljük, lesz olyan, aki az alábbi bekezdéseket olvasva úgy érzi majd, hogy egy-két hasznos tanáccsal, saját tapasztalattal tovább tudja vinni ezt a témát. Ha például ön szívesen mesélne, kérjük, írja meg válaszát e-mailben az alábbi dobozban, illetve a poszt legalján található címre!

De előbb természetesen pár szó arról, hogy mi is a téma: Józsué még nincs harminc éves, de úgy tűnik, a házassága nagyjából elérkezett egy olyan kritikus ponthoz, amiről egész sokan írtak nekünk az utóbbi hónapokban. Józsué úgy érzi, hogy az érzelmek kivesztek a kapcsolatából, a szex pedig ritkává és unalmassá vált. Írtak nekünk olyanok korábban, akik ilyen helyzetben új kapcsolatot kezdtek vagy prostituálthoz fordultak, de Józsué azt mondja, ez nem az ő útja, szóval ezt ne is tanácsolja neki senki. Na de pontosan mi is a helyzet és mit lehet tenni ilyenkor...? Olvassuk el együtt Józsué levelét!

„Jómagam 28 éves srác vagyok, a feleségem 25 éves, és van egy 2,5 éves kisfiunk. Mellette saját ház, autó, normális munkahely, viszonylag jó fizetés, minimális hitel. Hónapról hónapra élés van így is, de nem panaszkodhatunk. Hát kb. eddig szép és jó minden, a problémák pedig eztán kezdődnek, érzelmi és szexuális téren.

Megismerkedésünk nem volt hétköznapi, 100 km-es távkapcsolattal indultunk, majd 1,5 év után hozzám költözött. Ebben az időszakban, majd az ezt követő 1,5 évben minden tökéletes volt, egy rossz szót nem tudtam volna mondani a kapcsolatunkra.

Majd fogalmam nincs, miért, fogalmam nincs, hogyan, egyszer minden megváltozott.

Szép lassan eltűntek az érzelmek a részéről. Persze egyébként szeret, de a kimutatása az már problémás, mondhatni nem is létezik. Sokszor azt veszi érzelem kimutatásnak, hogy odajön, és erotikus jelleggel megmarkol ott, vagy belémkarmol. Nincs csókolózás, összebújás, nincs az a jellegű dolog, ami régen volt. Jó, lehet, túl sokra vágyom, hiszen érzelemfüggő vagyok, és igenis arra van szükségem, ami a filmes klisé (Pl.: 2 lépés távolság, Miután, Legacies... nem kell bemutatni, és nem, nem én akartam megnézni egyiket sem). Természetesen a tudtára is adom, elismeri, tudja, de nincs változás.

A slusszpoén ebben az, hogy amikor neki nem volt valami jó a kapcsolatunkban, akkor hatalmas patáliát csapott, még költözni is akart, nekem pedig marad a néma szenvedés, mert ha szólok, akkor sem történik semmi, ha pedig én is ilyen szinten reagálom le a kapcsolatunk sivárságát, akkor ő az, aki megsértődik. Neki lehet, nekem nem dolog ez.

A legjobban egy hasonlattal tudnám leírni, mit érzek: én, az érzelmi szükségleteim, a kapcsolati célom, a vágyam legyenek egy sivatag. Egy nagy kiterjedésű sivatag. Párom érzelmei, a kapcsolatunk érzelmei pedig eme sivatag közepén egy kis átmérőjű hengert képeznek, jégből, mely fokozatosan húzódott így vissza és fagyott meg, kis felületen érintkezve a sivatag homokjával. Ez van most. A sivatag akkor lehet teljes, élettel teli környezet újra, ha a jég elolvad, és teljes felszínét beborítja, összeolvadnak, éltetik egymást.

Hát körülbelül ilyen az érzelmi helyzet, ami engem szépen lassan felemészt, kikészít, elgyengít, feleségem pedig minden megbeszélés ellenére nem tesz semmit, holott fordított helyzetben én mindig ott voltam, és javítottam magamon, ha valami nem volt jó neki. Mára pedig elfáradtam, és üresnek érzem magam. Reményvesztettnek.

A másik kritikus téma a szexualitás. Nos, az is kb. ilyen leívelő pályát mutat, az is ilyen „ő lehet fáradt bármikor, de ha én vagyok az, akkor biztos nem szeretem, nem tetszik már, megcsalom” téma. Pedig imádom, csak vele tudom elképzelni mai napig, és csak vele akarok lenni, akár minden nap is. De neki a szexualitás az a havi 2-4 alkalom, amikor én megteszem, amit meg kell, ő pedig élvezi a dolgot. Nem az a harmonikus, esetenként „mocskos”, dinamikus, harmonikus „játék”, mely nem csak a behatolásról szól, hanem a test összeolvadásáról, kettőnk eggyé válásáról, melyben benne lehet a vad állatiasság, a gyengédség, és legfőbbként a szeretet és ÉLVEZET. Nem... neki a szex a behatolást jelenti, majd az orgazmusig tartó kényeztetést.

Pedig ennél sokkal, de sokkal többet tudok nyújtani, amit tud is, hiszen a leívelés előtt napi többször is akár, ő egy menetben többször is akár, sőt számos olyan dolgot is megmutattam neki, amit netes kutatásaim alapján mások az életükben nem tapasztalnak meg. De nem... ez is ellaposodott a részéről, és nem hagyja, hogy visszamozdítsam.

Indokok pedig vannak bőven... Fáradt... Én is, csak nekem nem lehet. Ott a gyerek… Aki ugyebár szokott aludni, meg nagyszülőknél aludni is. Extrémebb dolgok… Elméletileg jók, de ha ott vagyunk kocsikázva, sétálva valahol, akkor már nem jó. „Szexuális mocskosság”… undorító, és amúgy én megteszek neki bármit, amit élvez, ő pedig előjáték után meg nem csókol, mert „fúj”. Hát... ez csak a jéghegy teteje nyilván, nem tudok mindent leírni, mert betelne a levélkorlát.

Szóval ez ilyen mélyrepülés, melyet látszólag csak én élek meg rosszul, csak én látom annak. Engem pedig felemészt szépen lassan, elvesztem identitásom, nem tudok koncentrálni, szétesek. Elvárások pedig vannak, melyek teljesítése az elvesztett mentális képességeim miatt egyre csak nehezedik.

Hogy megint egy hasonlattal éljek: a mérleg nyelve egyik oldalra nagyon ki van billenve, én pedig szépen lecsúszok a másik oldalról.

Persze jönnek majd a miért vettem el, miért nem keresek mást jellegű megszólalások, gondolatok. Mert szeretem. Őrülten szeretem őt is, a gyerekünket is, és vele akarok élni, vele akarok boldog lenni.

Nos, ennyi lett volna vázlatosan a történet, köszönöm mindenkinek, aki elolvasta, és még jobban köszönöm annak, aki próbál majd esetleg segíteni.”