Az elmúlt nyolc évben annyi közöm volt a nőkhöz, hogy látom őket

Még két hete sincs, hogy megjelent Adrienn álnevű olvasónk levele itt a Randiblogban, de az azóta eltelt idő alatt rekordközeli számú válasz érkezett erre a posztra (nála talán csak Nándornak válaszoltak többen erre a legendás, lassan 7 éves levélre). Szóval Adrienn arról írt, hogy mennyire nehéz ismerkedni egy nőnek, mert szerinte az internetes társkeresők erre alkalmatlanok, ahhoz meg túl félénkek a férfiak, hogy a valós életben leszólítsanak egy nőt.

Nos, a leszólítás témájához kapcsolódik a két alábbi, rövidebb levél, amit egy-egy férfiolvasónktól kaptunk, Jónástól és Mátétól – igen, kivételesen nem egy, hanem két levelet közlünk egy posztban. Jónás arról ír, hogy szerinte miért nem szólítják már le csak úgy a férfiak a nőket az utcán vagy szórakozóhelyen, Máténak pedig egy kérdés jut eszébe a témáról, és kér minket, hogy rendezzünk egy házi közvélemény-kutatást a témában.

Hát rajtunk nem múlik, mi is kíváncsiak vagyunk a válaszokra, szóval a poszt alján találja a Máté által javasolt kérdést tartalmazó szavazódobozt, kérjük, klikkeljen bele ön is! És természetesen ha ön is szívesen elmesélné saját tapasztalatait az Adrienn által felvetett témával kapcsolatban (vagy bármi egyébről, ami társkereséssel, párkapcsolatokkal vagy szakítással kapcsolatos), kérjük, írjon e-mailt szokásos címünkre, amit itt talál az alábbi dobozban, de benne van a posztot záró keretesben is az oldal alján!

Jónás

„Kedves Adrienn! Szeretnék válaszolni a leveledre. Hogy hol vannak a normális srácok? Friendzone-ban. Magam is egy normális gondolkodású ember vagyok, aki átélt egy-két dolgot, ami a mai napig hatással van az életére és a személyiségére, és őszinte leszek, az elmúlt nyolc évben annyi közöm volt a nőkhöz, hogy látom őket. Hogy miért? Mert akárhányszor lenne egy személy, aki felkelti az érdeklődésem, esélyt sem ad, hogy bizonyítsam, hogy méltó vagyok arra, hogy velem legyen. Vagy a fejükben levő álomképnek nem felelek meg, vagy anyagilag nem állok úgy, hogy érdekeljem őket.

És igen, nem megyünk oda senkihez, mert két dogot kaphatunk: vagy egy fantasztikus mondatot, amit minden férfi szeret hallani: Bocs van barátom vagy a másik a: Ne haragudj, de nem vagy az esetem (legyen külső miatt, legyen anyagi okok miatt). Szóval iksz mennyiségű hasonszőrű megjegyzés és visszautasítás után a férfinak elmegy a kedve attól is, hogy létezzen. Legalábbis velem ez történt.”

Máté

„Sok posztot olvastam már nálatok, de úgy érzem, hogy a 26 éves, jól szituált, szép, tehetős mérnök leányzó vagyok című fejezet után itt az ideje, hogy globálisabb képet kapjak az alábbiról. A mai világban itt, Budapesten (vagy Magyarországon), az utcán megszólítani egy nőt bunkóság vagy csak néhány ember számára kellemetlen és inkább a nők többsége örülne neki, ha nem csak észrevennék őket, hanem kommunikációt is kezdeményeznének velük?

Randiztam az elmúlt időben pár hölggyel, és néhányuktól teljesen meglepődve hallottam, hogy el vannak kenődve, hogy az utcán senki sem szólítja meg őket. Voltam már csoportos randin is, ahol az volt az egyik feladat, hogy meg kell szólítani egy nőt az utcán. A résztvevők 3/4-e (férfiak és nők) nem csinálták meg a feladatot, mert bunkóságnak tartották, illetve csak kellemetlen helyzetet szül.  A baráti társaságomban lévő nők meg el sem tudják már magukat képzeni, milyen volt vagy lenne egyedül lenni és úgy reagálni a történésekre.

Szégyen, nem szégyen, eddig még sosem próbálkoztam, nincs tapasztalatom, de ha a szavazás inkább pozitív eredményt dob ki, csak megerősítő jelleggel fog bírni, hogy megpróbáljam. Szóval, ha ki tudnátok rakni egy nyilvános szavazást ezzel kapcsolatban – és van is értelme, mivel nem csak engem érdekel a téma, akkor azt nagyon megköszönném.”