Kb. 10 éve vágyom az apaszerepre, de ezt dobta a gép

Pasztorella levelére reagálnék, leginkább megerősítve, itt-ott kiegészítve a gondolatait. Férfi oldalról fogom leírni a tapasztalataimat, de biztos vagyok benne, hogy a helyzet a másik oldalról sem rózsás.

A fenti bevezetővel kezdődik Alajos álnevű olvasónk levele, és ha ön ezután a felvezetés után kíváncsivá vált Pasztorella levelére, klikkeljen ide! Az Alajos által hivatkozott korábbi posztunk tanácsok formájában foglalta össze beküldője társkeresőkön szerzett tapasztalatait, és ezt a formátumot választotta maga Alajos is.

Az alábbi levélben egy csomó olyan dolog szóba kerül, amin gyakran sok minden múlik az internetes (vagy az offline) társkeresés során: a külső-megjelenés fontossága, a testmagasság, a horoszkóp, illetve, amint azt a címben ki is emeltük, a gyerekvállalás. Ha végigolvasta Alajos levelét, és kedve támad írni, küldje be nekünk ön is a saját tapasztalatait társkeresésről-párkapcsolatokról (vagy akár szakításról), mert önre is kíváncsiak vagyunk! A leveleket e-mailben várjuk az alábbi címre.

„Én is kipróbáltam jó néhány társkeresőt, és hát tényleg nem egy rakétatudomány ezek kezelése, és ennek ellenére rengeteg a nagyon hiányos, olykor érthetetlen információkat tartalmazó adatlap, sokan nem tudják vagy akarják rendeltetésszerűen használni ezeket. Nem is tudom melyik a rosszabb.

Kezdjük a képeknél: félelmetesen sok profilhoz nem tartozik kép. Több alkalommal teszteltem, hogy beállítottam keresési feltételeket, és erre kidobott x találatot, majd mikor szűkítettem a listát azokra, akiknek van feltöltött publikus képe is, egyből harmadára esett a találatok száma. Ez a harmad viszont részben még mindig használhatatlan. Tök jó, hogy van fent 5 képed is, de ha ebből kettőn háttal vagy, kettőn napszemüvegben, az utolsón meg a telefon/macska/vakuvillanás takarja el a fél arcodat, akkor azzal nem tudok mit kezdeni. Ez valahol igénytelenség. Persze lehet, hogy azt szeretnétek, hogy a külső helyett a belső számítson, de az utcán/szórakozóhelyen sem maszkban és egy tulajdonságaitokat listázó pólóban vagytok. És azért tegye mindenki a szívére a kezét, a külső igen is számít (de nyilván nem minden). Nekem például elég fura lenne, ha valakinek teljesen mindegy lenne, hogy hogyan nézek ki és kizárólag a jellemem miatt tetszenék neki.

Ha mégis elkezdődik egy beszélgetés, idővel megtörténik a képcsere, és ott derül ki, hogy a másik nem az esetünk, akkor meg rém kellemetlen mindkét oldalnak lezárni a beszélgetést. Nem beszélve az elvesztegetett időről.

Visszatérő indok, hogy meg ne lássák az ismerősök, hogy az illető fent van valamelyik társkeresőn. Mert akkor mi lesz? És ő nem onnan fogja tudni, hogy szintén használja? Mára ez teljesen elfogadott lett, nem kap senki billogot érte. Ha meg tilosban jársz, akkor szégyelld magad vannak specifikusabb oldalak.

A másik véglet pedig, ahogy Pasztorella írta, azok a képek, ahol meg szinte minden látszik (sőt, szinte arra van kihegyezve). Csücsörítés, életszerűtlen testhelyzetekben pózolás menő(nek látszani akaró) helyeken, önmagukba szerelmes emberek, instaélet… sóhaj, törlés/balra. Habár valahol ez is jó, hogy időben kiderül, mert még előre el tudom dönteni, hogy a későbbiekben akarok-e heti több órát a falat ruhában flangáló barátnőm fotózgatásával tölteni, hogy aztán a követőtábor a 143 főről kilőjön és meg se álljon 152-ig. Hát őőő... (láttam már ilyet).

Menjünk tovább: feleletválasztós adatlap – milyen vagyok/kit keresek. Többsége rettenetesen foghíjas, külön vicces (vagy inkább siralmas), ha csak az egyik oldal van részletezve, a másik üres, pedig kettő percnél nem tarthat több ideig a kitöltés. Nem számít, hogy milyen a másik? Nehezen hihető. Vagy elvárásaink vannak, de rólunk csak az életkor és a horoszkóp(!) látható? Az egyik kedvencem a „legyen 180 cm-nél magasabb, akkor is ha én 165 vagyok vagy annyi sem” – ebbe igen sokszor bele lehet futni. Ebből a legjobb egy szimpla „Legyél magasabb nálam!” volt. Ugye kedves olvasó kitaláltad, hogy ő nem írta meg a saját magasságát?

A szöveges bemutatkozás úgyszintén kitöltetlen vagy egy kliséhalmaz. Szeretsz enni. Tényleg? Ki nem? (Most őszintén, találkozott már valaki olyannal, aki utál enni?) Szeretsz utazni. Nahát, mint az emberek 97%-a (mondjuk sokuk csak szeretne.) A szarkazmus a második anyanyelved? Milyen eredeti.

A Tinder a csúcs ebben, 1-25 emojiból rakjam össze, hogy milyen ember vagy? Kis segítség: ha felsorolod szavakkal, az már jobb. Ugyan csak egy fokkal, de jobb. Ritka a kerek mondatokkal megfogalmazott bemutatkozás. Nem kell kisregényt írni, de egy pár mondatból már átjöhet valamennyi a stílusból, életszemléletből. Továbbá felettébb hasznos lehet a beszélgetés elindításához is. Mert ugye a „Szia, van kedved ismerkedni?” fantáziátlan (tényleg az), és beindítja „Menekülj és vissza se nézz! ” szekvenciát, de ha egyszerűen nincs min elindulni, akkor nagyon nem fair frappáns felütést várni. Megjegyzem, a nők is kezdeményezhetnek, mi sem harapunk, és megígérhetem, hogy senki nem fogja azt gondolni, hogy ettől már nem vagytok nők. Nemrég lett egy „match”-em, de a hölgy volt, aki másodikként húzott jobbra. Kicsit vártam, kíváncsi voltam, hogy ír-e, persze nem történt semmi. Mikor írtam neki végül pár óra múlva, akkor meg nem jött válasz. Ezeket valaki magyarázza meg nekem, mert nem fér a fejembe. Ha véletlen volt, akkor meg lehet mondani, megeshet bárkivel. Vagy csak úgy minden nélkül lehet bontani is a kapcsolatot, még az is jobb.

Amit én személy szerint nagyon hiányolok sok adatlapról, az a gyerekvállalás kérdése. (Kitekintés Berény levelére.) 100 profilból ha egyen említésre kerül, akkor szerintem sokat mondtam, pedig ez az én korosztályomnak (35 vagyok) szerintem elég fontos kérdés. Nagyon meglep, hogy 32-35, de néha még akár 38 éves nők is azt írják magukról, hogy „még nem tudják”, hogy akarnak-e gyereket. És mikor fogják eldönteni? A biológia nem vár senkire, amúgy túlzottan a férfiakra sem. Nekem sem mostanra lett nagy a szám, már kb. 10 éve vágyom az apaszerepre, de ezt dobta a gép: hitegetés, majd derült égből a villám, hogy hát igazából jó neki így. És évek mentek el. Ne játsszunk egymás idejével! Szerintem az ilyesmit is érdemes már viszonylag az elején tisztázni (és persze saját magunkkal is tisztában lenni).

Lehet, hogy úgy tűnik, hogy most nagyon sommás véleményt fogalmaztam meg, de el kell fogadni, hogy az internetes társkeresés egy ilyen műfaj. Ha nem vállalod fel a kinézetedet, hogy ki vagy és kit szeretnél magad mellé, akkor ez nem a te tereped, és csak a kudarcélmények száma lesz egyre nagyobb túlsúlyban, ami meg ugye nem tesz jót a léleknek. Ha elég részletesen bemutatkozol és megadod a paramétereket, sajnos akkor is meg fognak találni azok, akik mindenre lőnek, ami mozog, de őket továbbra is ignorálni kell, és ott maradnak a komoly, izgalmas érdeklődők. Még egyszer mondom, ennek férfi oldalról is így kellene lennie, képzelem, ahogy forgatjátok a szemeteket a századik hasznavehetetlen adatlapot meglátva, teljes joggal. Egymás „munkáját” könnyítjük meg, ha megmutatjuk magunkat. Ez is egyfajta kommunikáció, amit nem győznek évek óta eléggé hangsúlyozni szakemberek, cégek, a média, stb.

Mert a társkeresőkre főleg olyanok járnak, akik nem mernek, nem a stílusuk leszólítani másokat az utcán/villamoson. Nem járnak szórakozóhelyekre, hobbiklubokba, mert mondjuk olyan a munkájuk, hogy nem fér bele. Esetleg járnak, de ott nem találtak senkit és nyilván nem kezd az ember minden hónapban új hobbiba, hogy megnézhesse az ottani felhozatalt. Vagy csak simán introvertáltak és számukra könnyebb levelezéssel indítani egy kapcsolatot és ha az ilyen felületeken sem tudnak a fenti okok miatt társat találni – holott lenne benne potenciál, csak sok a rejtőzködő, akkor tényleg eljön az elidegenedés kora, de ebbe a szociológiai fejtegetésbe már nem mennék bele.”