Meglepő dologról rántotta le a leplet Harry sussexi herceggel kapcsolatban egy brit színész, Paddy McGuinness. A 48 éves férfi, akit a Top Gear című műsorban is láthattunk, nemrég megjelent önéletrajzi könyvében írt arról, hogy egy átbulizott éjszakán Harry váratlanul megcsókolta őt – írja a The Sun című brit napilap. 

McGuinness kötetéből kiderül: az a bizonyos csók 2016 júniusában, a Soccer Aid elnevezésű jótékonysági futballmeccset követő bulin csattant el kettejük között. A mérkőzés eredményét színészek, zenészek és focisták együtt ünnepelték. A társaság többnyire kevert italokat ivott, amelyek megtették a hatásukat. Sussex hercege például Jäger-energiaitalt fogyasztott, majd bátorkodott részt venni a Ronaldinho és Cafu által indított táncpárbajban is, ahol McGuinness volt az ellenfele. Harryék félmeztelenül ropták, a csókot pedig a táncot követően nyomta a színész ajkaira a királyi sarj.

Az, hogy közel táncoltunk egymáshoz, enyhe kifejezés. Egymáshoz simultunk, a mellkasunk összeért. Ezt követően levette az ingemet. Félmeztelen voltam, sörrel a kezemben, így táncoltam Harry herceggel. (...) A táncunkat követően mindenki őrjöngött, és amikor megöleltük egymást, Harry egy cuppanós csókot nyomott a számra. Ezt követően egy szó nélkül eltűnt

– írja McGuinness, aki szerint a brit királyi családtól mostanra eltávolodó herceget máig legendaként emlegetik a szóban forgó este óta.

Érdekesség, hogy mindössze néhány héttel ezt a bulit követően ismerte meg a herceg jövendőbeli feleségét, Meghan Markle-t. (A sussexi hercegi pár Finding Freedom című könyve szerint Harryt és Meghant egy közös barátjuk mutatta be egymásnak 2016 júliusában az egyik londoni étteremben – a szerk.)

Nem egyedi eset

Nem Harry herceg az egyetlen olyan széles körben ismert személy – persze, amennyiben igaz, amit a könyvben állítanak  –, akinek már "volt dolga" férfival. A hollywoodi színész, Tom Hardy néhány hónappal ezelőtt bevallotta, fiatalon sokat kísérletezett, és létesített is szexuális kapcsolatot férfiakkal.

Fiúkkal? Persze, hogy volt. Mégiscsak színész vagyok, az isten szerelmére. Mindennel és mindenkivel elszórakoztam. Szeretem a testiséget, de már elmúltam harminc, úgyhogy az ilyesmi már nem játszik. Abbahagytam a kísérletezést, de volt a férfiakkal, különösen a meleg férfiakkal való kapcsolatokban egy csomó minden, amit szükségesnek láttam megtapasztalni az életben

– magyarázta Hardy.

Az igazi átváltozóművésznek számító színész, Jared Leto szexuális élete is igen színes. Korábban többször azt híresztelték, hogy két kapura játszik, amit nem igazán tagadott. Kétértelmű megjegyzéseivel inkább rá is erősített a pletykákra.

A Deadpool sztárja, Ryan Reynolds pedig Andrew Garfield színészt csókolta meg a 74. Golden Globe-díjátadó gálán. Ezen a mutatványon a színész felesége, a jobbján ülő Blake Lively, egyáltalán nem rökönyödött meg.