A megnyert házi versenyek és olvasóink véleménye alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az első háromba Dobó Ágnes, Farkas Zsuzsa és Kaló Jennifer kerülhet be a legnagyobb eséllyel, míg Török Zsanettet közönségdíjasként tudjuk elképzelni. A Velvet esélylatolgatása természetesen nem szentírás, írja meg kommentjében, melyik három versenyzőt tartja esélyesnek koronaszerzésre, a szavazógépben pedig adja tudtára a világnak, melyik lányt tartja a legszebbnek.

Ebben az évben május 13-án rendezik meg A Királynő döntőjét, és a nagy nap előtt a Velvet kiválasztotta azokat a Királynő elnevezésű blogunkban is bemutatott lányok közül azokat, akik a legesélyesebbnek tűnnek a győzelemre.

Az általános sajtóérdeklődés – vagyis melyik lány kösznt vissza gyakrabban a bulvárlapokból –, a megnyert házi versenyek és olvasóink véleménye alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az első háromba Dobó Ágnes, Farkas Zsuzsa és Kaló Jennifer kerülhet be a legnagyobb eséllyel, míg Török Zsanettet közönségdíjasként tudjuk elképzelni.

Dobó Ágnes a kommentelőink tetszését is elnyerte, ráadásul a táborban elvitte a Miss Talent díjat, miután egyedüliként mert újítani. A 21 éves versenyző éneklés, táncolás és a rúdtánc helyett stand up comedyvel próbálkozott, amivel könnyedén bevágódott a zsűrinél – főleg azután, hogy az eladását azzal kezdte: nem tud énekelni, és táncolni.

Melyik versenyző a legszebb?

Azt nem jósolnánk meg, melyik versenyző melyik címet nyeri meg, de állítólag az is sokat számít, ki milyen ruhát kap az estélyis bemutatóra. A 22 éves Farkas Zsuzsa ugyan nem abban a ruhában lép majd a zsűri elé, amin a képen szerepel, de kétség kívül az övé a 24 lány egyik legjobban sikerült képe, és így talán jobban odafigyel majd rá a zsűri.

A 22 éves Kaló Jennifer A Királynő-táborban megnyerte a Miss Bikini címet, ami állítólag jó jelnek tekinthető, hiszen a tavaly ugyanezt a címet nyerte el később a legrangosabbnak titulált, azaz a Miss World-koronával jutalmazott Serdült Orsolya is. A közönségdíj legnagyobb esélyesének pedig Török Zsanettet tartjuk, aki 164 centis magasságával az átlagmérethez közeli nőket képviselheti. Persze nem világversenyen, hiszen ez gyakorlatilag csupán egy vigaszdíj.

Az általunk leírt végeredmény csupán feltételezett, és semmiképpen sem nevezhető szentírásnak. Ezért mindenki nyugodtan írja meg kommentjében, melyik három versenyzőt tartja esélyesnek koronaszerzésre, a szavazógépben pedig adja tudtára a világnak, melyik lányt tartja a legszebbnek. A döntést megkönnyítendő, nézzék végig galériánkat!