horoszkóp

Pártatlanságot ígér a TV2 a profi énekesekkel szemben

2010.05.15. 14:15
Ahogy tavaly a Csillag születikben, úgy idén a Megasztárban fedezik fel újra a már évtizedek óta a szakmában tevékenykedő énekeseket. A TV2 azt ígéri, a zsűri pusztán szakmai és nem személyes szimpátia alapján fogja bírálni a versenyzőket, köztük Bolyki Balázst, a nemzetközi szinten elismert a capella együttes, a Bolyki Brothers énekesét és Fekete Jenő blueszenészt.

Tavaly a Csillag születikben, 2010-ben pedig a már most botrányhegyekkel körülölelt Megasztárban tűntek fel olyan előadók, akik több éve, évtizede gyakorolják az éneklést. Az egy héttel ezelőtti adásban feltűnt Bolyki Balázs, a nemzetközi szinten elismert a capella produkció, a Bolyki Brothers kontratenorja, Fekete Jenő blueszenész, az Old Man's rendszeres fellépője, a Soho Music Band, a 91 éves Pál István, aki valójában azt hitte, hogy fellépni, és nem egy versenyre hívták, valamint Gencsi Attila, a Vocal Acoustic Band énekese, aki bár Elvis-paródiáiról is ismert Vocal Idiots nevű zenekara révén,nem volt elég jó a zsűrinek.

A profik nem feltétlenül jók

A TV2 szóvivője a Velvetnek elmondta, a produkción belül szándékosan nem hozta létre amatőr és profi kategóriákat. „Úgy gondoljuk, téves az a megközelítés, hogy a profik feltétlenül jó, színvonalas produkcióra, az amatőrök pedig csak gyengébbre képesek. Ezek nem minőségi kategóriák. Nem véletlen, hogy nem különböztetjük meg a versenyzőket: mi a Megasztárt keressük, függetlenül attól, hogy milyen zenei előélettel bír.” Bár nekünk úgy tűnt, a zsűri aligha tudott mit kezdeni a profik produkcióival, Koltay Tamás leszögezte, az ítészek nem emberi kapcsolataik, hanem kizárólag szakmai alapon fognak döntést hozni.

A 91 éves Madách-díjas dudás, Pál István meghívásos megasztáros szereplése után felmerült bennünk a gyanú, hogy a többi profi énekes is azért jelent meg a műsorban, mert a TV2 ily módon szeretett volna értékeket bemutatni a produkcióban, ám a felkeresett előadók rácáfoltak elméletünkre. Fekete Jenő blueszenész 1985 óta aktívan tevékenykedik a magyar zenei életben: első zenekarának, a Palermo Boogie Gangnek hat, jelenlegi formációjának, a Fekete Jenő és a Muddy Shoesnak két lemeze is megjelent, és mint mondta, egyik ismerőse nevezte be a versenyre. „Magamtól nem jutott volna eszembe, de ha már beíratott a barátom, akkor arra gondoltam, miért ne próbáljam meg, legalább népszerűsíthetem azt a zenei műfajt, amit már képviselek egy ideje” – nyilatkozta a Velvetnek Fekete.

Objektív lesz a zsűri, vagy nem

A zenész elmondta, úgy érezte, a zsűri sem tudott igazán mit kezdeni a helyzettel, hogy egy ismert előadót kellett bírálniuk, és bár úgy tűnt, Presser személyesen is ismeri Fekete Jenőt, kiderült, ez nem így van. „Biztosan hallott már rólam, de még nem találkoztunk személyesen. Viszont nagyon jólesett, hogy kollégaként beszélt rólam” – tette hozzá a zenész. Bolyki Balázst, a több mint 20 éve fennálló a cappella produkció, a Bolyki Brothers kontratenorját is egyik ismerőse nevezte be a műsorba, és amikor értesült a lehetőségről, úgy gondolta, kipróbálja magát. „Már régóta írok dalokat – nem Brothers-féléket –, és ezeket mindig is szerettem volna hangszeres kísérettel önállóan előadni. Gyerekkorom óta a testvéreimmel énekelek egy kvartett tagjaként, ami egész más világ, ráadásul egy szűk réteg kedveli csak világszerte” – mondta.

Soho Music band
Soho Music band

Bolyki Balázs hozzátette, szerinte a zsűritagok igenis képesek objektív módon értékelni, valamint az, hogy ismertsége által előnyhöz jut, szerinte téves elképzelés, ugyanis 100 megkérdezettből 99-nek fogalma sincs arról, hogy ő kicsoda. Annak ellenére, hogy egy ismerőse – máig nem tudja, kicsoda – nevezte be a versenyre, Bolyki komolyan veszi a felkészülést, és természetesen éppúgy nyerni szeretne, mint a Soho Music Band tagjai, akik bár rendszeres fellépői az Old Man's nevű szórakozóhelynek, nem tartják magukat profi együttesnek.

„Lehet azt mondani, hogy befutott zenekar vagyunk, bár szerintem a befutott azt jelenti, hogy akik abban a zenekarban játszanak, meg is tudnak élni abból az együttesből. Mi mindannyian dolgozunk, van munkánk, de olyan is van, aki még tanul, és miután nemcsak ebből élünk, szerintem nem vagyunk profik” – értelmezte a besorolást Kovács Gréta, az együttes énekesnője. A Soho Music Bandet nem ismerősök nevezték be, ők döntöttek úgy, megmérettetik magukat a versenyen, bízva abban, eljutnak arra a pontra, amikor már ők is meg tudnak élni a zenélésből.