horoszkóp

Mém lett a szoptatós Time-címlapból

2012.05.19. 09:59
A Time magazin nagyon fontos társadalmi kérdést akart boncolgatni, de az internetezők sokkal érdekesebbnek találták a szoptatós borító szétszedését.

A Time magazin nemrég kissé provokatív címlappal állt elő. A mögötte lévő cikk azt a kérdést boncolgatja, hogy mégis mennyi ideig lehet szoptatni egy gyereket. A témában megszólalók közt van például egy kétgyermekes anya, aki mindkét gyerekének ad még anyatejet, pedig az egyik három-, a másik ötéves már, egy másik pedig szinte családi hagyományként teszi ezt. Ő került a címlapra, amivel persze el is érték a célt, de nem biztos, hogy számoltak az internet gonosz használóival, akiknek szerencsére az egészből csak a mell és az arra tapadó száj maradt meg.

Ezek után elindult a lavina, ami jobbnál jobb képeket eredményezett az ominózus szoptatásból. A gyerek és az anya külön életet kezdett élni, már feltűntek műalkotásokon, Steven Tyler lógó mellén, Barack Obamán, de elkészült az egész történet apás verziója is, ahol a fiatal anyatej helyett sört kap.

Számtalan hasonló esetet láttunk már, nemrég lett sztár rövid ideig a nevetségesen jóképű srác, önálló életet kezdtek élni Angelina Jolie megvillanó lábai, de egy rossz reklámba belekontárkodó pucér férfi is feltűnt már minden elképzelhető helyen. Vannak saját eseteink is, legutóbb a Balatonba süllyedt Hummer mozgatta meg sokak fantáziáját.

Eszébe jutott jobb verzió?