horoszkóp
nsz
2012.10.01. 18:09
A gödöllői egyetem munkatársának meggyilkolása mellett további két bűncselekményt is beismerő 18 éves fiatal ügyvédje szerint nincs reális esély az előzetes enyhítésére, mindenesetre fellebbeztek. S. Márk most már átlátja a tettét, és mindent nagyon bán, ügyvédje azt mondja, rossz társaságba keveredett, így jutott el idáig. Az elhunyt családja felé még nem nyilvánított részvétet, szülei részéről pedig egyelőre nem téma a kárpótlás, a védelemnek most más eljárásbeli kérdésekkel kell foglalkoznia.

"Azért jelentettük be a fellebbezést, mert álláspontunk szerint a bűnismétlés és az elrejtőzés veszélye házi őrizettel kivédhető, az eljárás meghiúsítása sem áll fönn, mivel védencem folyamatosan együttműködik a hatósággal. Esze ágában sincs bizonyítékokat elrejteni, sőt, ő mutatja meg a rendőrségnek, hol találják meg az autót vagy a véres kést.  De ismerve a törvényszék gyakorlatát, az előzetes enyhítésére reális esély nincs" – mondta a Velvet kérdésére a gödöllői egyetem munkatársát meggyilkoló S. Márk ügyvédje, dr. Mile Attila.

Hozzátette, a további két bűncselekményt – a hatvani, késelős autórablást és egy másik, a gödöllői gyilkosság napján, az egyetem egy másik munkatársának autójára irányuló rablási kísérletet – beismerő 18 éves, szakáldi fiatal mindent megbánt, részvétét azonban még nem fejezte ki a családnak. Ügyvédje ezt a hétfői Mokkában úgy indokolta: sokkal nagyobb a súlya annak, ha ezt a rendezett családból származó, szakiskolát végzett fiú saját maga teszi meg ügyvédje helyett.

Többször megszúrta a Szent István Egyetem munkatársát

Arra a kérdésünkre, hogy a családnak áll-e szándékában bármilyen kárpótlást nyújtani a meggyilkolt harmincéves gödöllői nő rokonainak, Mile Attila azt mondta: még korai lenne erről beszélni, jelenleg ugyanis a védelemnek az eljárással kapcsolatos dolgokat kell intéznie. Az ügyvéd a Blikk azon információit, miszerint S. Márk 27 késszúrással végzett áldozatával, a hétfői Mokkában nem erősítette meg, azt azonban elmondta, való igaz, hogy múlt hétfőn többször megszúrta M. Juditot, akinek holttestét ezután Domonyvölgy határában hagyta.

A lapok felvetették, hogy az ismerősei szerint rendes gyerekként ismert fiatal tudatmódosító szerek hatása alatt követte el a gyilkosságot, ám Mile azt mondja, egyelőre nem találkozott erre vonatkozó adattal. Egyébként pedig könnyen lehet, hogy akkor sem fog, ha így is volt, a gyilkosság időpontja és S. Márk elfogása között ugyanis eltelt három nap. "Ha ügyfelem véréből nem mutatnak ki drogot, akkor ebből az következik, hogy nem fogyasztott kábítószert" – fogalmazott a védelem. A vér- és vizeletminták eredményéről még nem tudott beszámolni. Ugyanez a helyzet az elmeszakértői vizsgálattal is, azzal a különbséggel, hogy ezt még nem rendelték el.

Eddig törvénytisztelő állampolgár volt

"Ügyfelem nehezen viseli az eseményeket, meglehetően rossz állapotban is van. Egy 18 éves fiatalemberről van szó, aki eddig törvénytisztelő állampolgár volt, és nem ütközött bele soha a törvénybe. Most bilincs kattant a kezén, és betették a legkeményebb bűnözők közé, hiszen emberöléssel vádolják. Nem egyszerű az esete, és nagyon megbánta a tettét, nyomasztja is" – mondta S. Márk ügyvédje. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a Szakáldon tiszteletnek örvendő szülők a történtek ellenére támogatják fiukat, mert ki más, ha nem ők. "Most egy egész ország elfordul tőle, sőt, ha az Oktogonnál sétálna, valószínűleg meglincselnék, nyilván csak a családja maradt neki, és ők támogatják. Illetve én, mint ügyvéd, előkészítem a védelmét" – jelentette ki Mile, aki azt mondja, S. Márk rossz társaságba keveredett, a befolyás által jutott el a gyilkosságig.

Meg másért is, például, mert sem ő – és ahogy fogalmazott –, sem M. Judit nem tudta megfelelően kezelni a konfliktushelyzetet, ami a rablásból adódott. Erről bővebben beszélt a TV2 Mokkájában: "Ő nem egy kifejezett bűnöző típus [Nem a Bándy Kata-féle gyilkossal kell összemosni, pontosított a Velvetnek - a szerk.], és nem az emberölés volt a szándéka, a gépjárművet akarta megszerezni. Sajnos itt a sértett fél is belebonyolódott ebbe a gépjárműmegszerzés elleni vitába. Egy vita alakult ki közöttük. [...] Ne törjünk pálcát fölötte egyből. Vannak ún. sértetti közrehatások is egy bűncselekményben. [...] Azt el kell mondani, hogy nem egy egyszerű alapeset volt, hogy beülök és leszúrok valakit egy járműért. Erős konfliktus (volt), ez eszkalálódott, ez vezetett a sértett halálához. Ez persze nem menti fel ügyfelemet az emberölés alól" – védekezett Kárász Róbert mondatbombái ellen Mile Attila.