Nem dobta el kislányos külsejét Eva Rezešová, aki nagyjából ugyanúgy jelent meg, mint az első tárgyaláson. Apró részleteken ment a szöszölés, hol feküdt Rezešová vodkásüvege, miért állították fel a helyszínelők, hogy került a Fiat egyik izzócsonkja az úttestre. Végül a védő új szakértő bevonását indítványozta, hogy megcáfolja az egyik tanú állításait. A tanú látta ugyanis, ahogy kilométerekkel a baleset előtt a szlovák nő lereflektorozta a kamiont előző áldozatok kocsiját.

Eva Varholiková-Rezešová perének második tárgyalására rutinná vált három kedd óta ismert dolog: a vádlott kislányos-bájos külseje, a vádlott nyugodt magabiztossága és a bíróság szöszölése egészen apró részleteken. Rezešová ugyanis ismét áttetsző fehér felsőben, bő farmerben, kék szemsminkben és copfban jelent meg, édesanyja, egy fiatal nő és egy férfi pedig a karzatról figyelték (öltözködéséről bővebben keretes írásunkban olvashat). A csütörtöki napon a hangsúlyt leginkább a baleset előtti villogásos-leszorításos afférra, illetve a négy áldozatot szállító Fiatból a baleset után kiszakadt izzók helyére és állapotára hegyezték ki. Összesen nyolc tanút hallgatott meg a Gödöllői Járásbíróság (ami még mindig a Budapest Környéki Törvényszék épületében és tágas termében tárgyalja az ügyet).

Nagytestű üstökös

Kislányosnak tűnni

Rezešová szeme kék szempillaspirállal van kifestve, ami nem nagy különlegesség, de szokatlan. Ráadásul arra utal, hogy tudja, a kék szemét kék spirállal tudja könnyen kiemelni. A nadrág és a táska ugyanaz, mint előző nap, a felsője továbbra is fehér, most még egy kis csipkével is meg van bolondítva, hogy még kislányosabbnak, törékenyebbnek tűnjön. Mintha tudatos döntés lenne, hogy mindkét nap fehérben jelenlen meg. A farmertáska és a farmer fazonja se trendi, de nem úgy tűnik, hogy ebben bármi tudatos lenne – a hajgumi és a csatos frizura is a '90-es években lehetett utoljára menő.

Az első két tanú rögtön az egész per legfontosabbja volt, majdnem rajtuk áll/bukik a közúti veszélyeztetés vádja. Egyikük ugyanis az a teherautó-sofőr volt, aki mellett elhúzott a vádlott. Ő arra emlékezett, hogy egy "nagytestű autó" robogott el mellette kilométerekkel a karambol előtt. Később úgy fogalmazott: a gyöngyösi lehajtó előtt egy "irgalmatlan nagy sebességű, nagy testű autó, ami üstökösként haladt el". A típust és rendszámot nem tudta megfigyelni.

A magát ártatlannak valló Rezešová BMW-je és a Fiat között az első állítólagos affért – sűrű reflektorozással – a második (hivatalosan a 6. számú) tanú észlelte. Az 51. kilométernél kezdte előzni a kamionos szemtanút a Fiat, igen kicsi sebességkülönbséggel, kb. 100 km/órával mehetett a kocsi, "nem volt meg a hirtelen gyors előzési stádium" – mondta a férfi. Amikor a Fiat az előzendő nyerges vontató pótkocsijának fenekéhez ért, a távolból feltűnt egy nagyon gyorsan érkező, folyamatosan villogó autó. Amikor a Fiat egyvonalba ért a kamionfülkével, a mögötte érkező már folyamatosan égette a távolsági fényszórót, a szemtanút is elvakítva. Amikor melléért, lekapcsolta a reflektort, ezután látta a férfi, hogy egy szlovák rendszámú BMW az agresszor. Az előzés után a Fiat folyamatosan húzódott vissza, a BMW melléért, és elkezdte ráhúzni a kormányt az autóra. Ez kb. 1 kilométer alatt játszódott le. A Fiat nem reagált, nem gyorsított, nem lassított, lement a záróvonalig, "10-15 másdoperces szorongatás volt", aztán a BMW lehúzódott a kanyarodósávba, majd vissza a pályára és elkezdett haladni – vallotta a férfi. A baleset helyszínére érve pedig egyből felismerte a két autót.

Centik és másodpercek

A további tanúk nagyjából már abban segítettek, hogy egy-egy apró részletet megvilágítsanak. A következő tanú busszal utazott a főváros felé, amikor a baleset helyszínére érve megállt a forgalom, ő beszélt a 6. számú tanúval, neki mondta el először, hogy látta a két balesetet szenvedett kocsit korábban. Ezután öt olyan rendőr következett, akik a balesethez elsőként érkeztek ki helyszínelni (a keddi napon már meghallgatta a bíróság azt a két járőrt, akik először odaértek és biztosították a helyszínt, valamint megszondáztatták Rezešovát).

A vádlott nem mondott a helyszínen semmit a rendőröknek a baleset körülményeiről, viszont egy rendőr tanú megerősítette, hogy alkoholszaga volt. Ezután a bíróság megmutatott több fotót: az egyiken a fejreállt BMW volt látható, de megnézhették a teremben lévők a kocsi mellett heverő, majd felállított vodkásüveget és a Fiatból kiszakadt izzócsonkokat is. Külön jelentőséget tulajdonított a bíróság annak, hogy milyen módon szakadt ki az izzó a Fiatból, illetve azt próbálták kideríteni, ki volt-e rendesen világítva az autó. A vodkásüveg kapcsán előkerült a kérdés, miért kellett azt felállítani, mire az volt a válasz, hogy így lehet lemérni az űrtartalmát.

A váratlan fordulat

Az utolsó tanú meghallgatása és egy félórás ebédszünet után apró fordulat állt be a per menetében: védői indítványt terjesztett be Novák Péter védőügyvéd. Hosszasan érvelt amellett, hogy (bár semmi problémája nem volt az eddigi szakértőkkel), ő szeretne bevonni egy saját közlekedési szakértőt is, aminek oka, hogy nem elemezte ki eléggé a bíróság az első Fiat-BMW-affér helyszínéhez közel, az 51. kilométerhez telepített térfigyelő kamera felvételeit. Ez pedig azért lenne kulcsfontosságú, mert akár segíthet cáfolni a közúti veszélyeztetés vádját, amiről ők amúgy csak augusztus 23-án szereztek tudomást.

Hozzátette, "pertaktikailag" direkt várt a 6. számú tanú vallomására, hogy azután hozza be az ügybe a kamera felvételeit, mint megkérdőjelezhetetlenül "objektív" bizonyítékot. Szerinte ugyanis nem stimmelnek a számok a tanú észlelésében (időpontok és kilométerek). Fülöp Ágnes tanácsvezető bíró helyt adott az indítványnak, és kitűzött egy újabb tárgyalási napot, amelyen a három fősre duzzadt szakértői csapat és a 6. számú tanú is köteles lesz megjelenni. A per amúgy szeptember 3-án folytatódik a műszaki szakértők meghallgatásával.