Így kéne kinéznie idén nyáron minden férfinak
Legalábbis a D&G tervezői erre a szezonra ilyen ruhákat, illetve meztelenséget álmodtak meg.
Legalábbis a D&G tervezői erre a szezonra ilyen ruhákat, illetve meztelenséget álmodtak meg.
A Cosmo Bikini Show alapján idén a kályhaezüsttől kezdve a pöttyösön át a Swarowski kristályokkal kirakott darabokig minden mehet.
Új barátja elvitte egy komolyzenei koncertre, és ezzel kinyitott számára egy ablakot. Béres szerint az operához azonban még fel kell nőnie.
John Galliano talán úgy érezte, modelljei nem elég izmosak, és ezért segített rá az összhatásra egy kis sminkkel.
Sonia Rykiel kollekciója lesz az első, amit a cég üzletei mellett a tervező boltjaiban is forgalmaznak majd.
Divatbemutatón jártunk, ahol újrahasznosított biciklikkel és házakat imitáló ruhákkal súlyosbított performansz keretében adták elő, milyen kegyetlen lesz a kerékpáros forradalom a motorizáció szemszögéből.
Bár Görög Zita mostanában inkább gyermekeivel akar foglalkozni műsorvezetés helyett, és kamunak érzi, ha modellként pózol, egy pénteki divatbemutatón mégis visszatért a kifutóra.
A ruhákkal lehet, hogy hadilábon áll, de férfimodelleket jól választott.
Egy év alatt óriásit nőtt a magyar tervezésű biciklis ruhák népszerűsége, a legújabb darabokat a szupermenő táskapulcsival kiegészítve a Critical Mass után nézhettük meg.
A Daspu ruhamárka a brazil prostituáltak érdekeit védő civilszervezet ötlete volt, a kollekciót bevallottan az éjszakai élet ihlette, és ennek szakértői voltak a modellek.