
Ámulatba ejtő arcfestéseket készít a világ legfiatalabb sminkmestere
A kislány még csak ötéves, de alkotásaival már-már felülmúlja egy-egy ismert filmbéli karakter eredeti sminkjét.
A kislány még csak ötéves, de alkotásaival már-már felülmúlja egy-egy ismert filmbéli karakter eredeti sminkjét.
Az elmúlt években egyre több férfi vásárol magának különböző sminktermékeket.
A színésznő bátran megy a boltba natúr arccal.
A televíziós celeb bemutatta eddigi egyik legjobb átalakulását.
A műsorvezető fontosnak tartja, hogy csak olyan dolgokat reklámozzon, melyeket ő is kipróbált vagy tesztelt.
A színésznő arca egészen más színű, mint a teste többi része.
Mivel januárban kevesebb a fellépés, nem visel annyi sminket, mint szokott.
Az énekes-színésznő arcára már kiskorában is több réteg sminket kentek, ezért nem tudja elfogadni arcát.
Az egy dolog, hogy Angelina Jolie póthaja csúnyára sikeredett, de korábban Selena Gomez és Lady Gaga is beégett. És a sminkekről is van mit mesélni!
A letisztult csomagolással a természetességet szerették volna kihangsúlyozni.
A 425 ezer Instagram követővel rendelkező Luca úgy fest, mint egy két lábon járó optikai illúzió.
Gabe Adams-Wheatley a műszempillát is hibátlanul felrakja. Milliók nézik sminkvideóit.
A Zöld íjászból és a Teen Wolf című sorozatból ismert színész szinte felismerhetetlen egy új Instagram-fotóján.
A 75 éves countryénekesnő nem akarja reggel megijeszteni a férjét, így inkább talpig puccban alszik.
Csak rá kell dörzsölni egy dezodorsticket egy magazinra és meg is van a szemhéjfesték. Plusz szépség- és gasztrotippek egyenesen egy amerikai börtönből!
Hónapokig tartó munka, családi fotók és molinóval letakart tükrök segítik, hogy tökéletes legyen a meglepetés.
Az énekesnő rengeteg felirattal és rajzzal a testén éli életét, ezeket hol megmutatja, hol nem. Néha meg rájuk tetováltat valami mást.
A #makeupbrutalism Instával rengeteg rajongót és gyűlölőt szerző magyar sminkmester munkáit most az olasz divatház teszi még híresebbé.
Ethan Peters akkor nyúlt a kábítószerekhez, amikor az Instagramon híres lett. Ez egy éven belül a halálához vezetett.
Ön és a testvére valószínűleg ritkán találják magukat ilyen pózokban, de Jenneréknek fontos reklámoznivalójuk volt, úgyhogy bevállalták!
A 24 éves modell most húga sminkbizniszébe is belekóstolt. A reklám kedvéért pedig azt is bevállalta, hogy a ruha helyett az arcán legyen a hangsúly.
Magyar Eszter direkt nemszép sminkjeit a brutalista építészet ihlette, és már a Dazed és az i-D is írt róla. Íme első magyar interjúja.
Ryan Gosling és Eva Mendes két kislánya 5, illetve 4 éves, de nagy önbizalommal vitték fel a festéket anyjuk arcára.
A cenzorok szerint. Food porn a javából, de mit gondol, indokolt este tíz után mutogatni a gyümölcsöket?
Sejthetik: mint egy helyes arcú fiatal nő. Csak egy kicsit csal.
Az esetről közzétett egy elég alapos dokumentációt az Instagramján.
Az 1994-es Szenvedélyek viharában című filmben illúzióromboló lett volna, ha kilátszik a színész fürdőnadrágjának nyoma, ezért inkább elfedték.
Világos bőr, feketére sminkelt, mélyen ülő szemek. Kicsit horrorisztikus az összhatás.
Három cukiskodónak szánt képet tett közzé, de ezek inkább lettek közönségesek, mintsem bulihangulatúak.
Érdemes kétszer megnézni a képet. Nem, tényleg nem a barbadosi énekesnő pózol rajta.
Katie Castles ruhái 90 és 700 ezer forint körül mozognak, nem szólva a több szett póthajról, sminkről és kiegészítőről.
Legyek az asztalon, piszkos kéz és százforintosból beszerzett termékek. Ezekben a szalonokban minden játszik, amit egy nő nem akarhat az arcára kenni.
Ha nyaral, akkor nem sminket. Márpedig most éppen nyaral. Törökországban, smink nélkül.
Most akkor kell az a smink a konditerembe, vagy mégse? Az énekesnő sem tudja eldönteni.
21 éves és olyan mesterien fest, hogy szinte bármelyik valós vagy kitalált személlyé át tud alakulni.
Elég vicces képeket készített egy brit anyuka a gyerekeiről, de az igazi megdöbbenés akkor jött, amikor Tiffany elárulta, miért festette ki öccsét.
A játékbaba külsővel élő srác azt mondja, a felfoghatatlanan vonásait a sminktehetségének köszönheti.
Szelfizni viszont hálistennek van.
Meg is kapta a lánytól a legjobb értékelést a termék.
BEAUTY PERCEK A KONGRESSZUSBAN KOURTNEY KARDASHIANNAL
Épp egy halovány kis rétegnyi alapozócska is mennyit tud dobni az ember kinézetén, nem?
Néhányan ugyan elismerték a bátorságát és az üzenetet, amelyet közvetíteni akart, mások azonban teljesen berágtak rá. Önnek mi a véleménye?
Tippek egy sminkmestertől arra, hogy a meglévő izomzatot hogy lehet látványosabbá tenni, plusz táncosok popklipben és férfitornászok felemáskorláton.
Honey Tsubasa állítja, hogy plasztikai műtétek nélkül, csak sminkeléssel éri el, hogy úgy nézzen ki, mint egy manga szereplő.
Emma Stone nem akart afterpartyzni, úgyhogy inkább csináltak egy pazar videót.
Összevetettük kifestett és festetlen fotóikat, erre jutottunk. Ön mit gondol?
Általában minden szakember arra készül, hogy a híresség, akit szépít, csodásan mutasson az egész alakos képeken. De mi van, ha közelebb megyünk?
Csak egy dolog biztos: hogy nem a szokásos, szépen frizurált-sminkelt önmagára. De hát erről szól a színészet.
Van, hogy mattra sminkelik az arcát, most az Arcok Falvak premierjén nem ez volt a helyzet.
Végre bűnösnek nyilvánították zaklatóját, így kimerészkedett az utcára, így önök is megnézhetik a gyönyörű színésznőt.
Ennek bizonyítékául egy fotósorozat szolgál, amelyet ezúton tárunk önök elé. A smink-és maszkmesterek elég jó munkát végeztek.
Öt nappal ezelőtt még nem ilyennek láttuk, de ez azért jobban esik a szemnek.
Manapság ez a divat a fiatal celebnők körében, vagy valami nagyon megváltozott a sminkelési trendekben.
A színésznő dekoltázsa végig kifogástalan volt, az arcán viszont kedvezőtlen változások mentek végbe.
Most végre láthatjuk az énekesnőt szemhéjpúder, rúzs és photpshop nélkül.
És ha ezzel támadják, elég durván reagál.
Egyik kollégája a külsejére szólt be, ráadásul meglehetősen szexista módon.
Ja, és regisztrált az Instagramra - megfontoltan.