Elgázolták a Spoinal Tap frontemberét
Vicc az egészben, hogy a pasas folyamatosan a telefonját kereste, miközben ellátták a mentősök.
Vicc az egészben, hogy a pasas folyamatosan a telefonját kereste, miközben ellátták a mentősök.
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
A mentők a 39 éves kerékpárost és a gépkocsi 32 éves utasát súlyos, a vezetőt könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
Nem járnak a 4-6-os villamosok az Oktogon és a Jászai Mari tér között, mert egy férfi a szerelvény alá szorult.
Egy idősebb férfi és egy nő halt meg a balesetben.
A 42 éves férfi nem a járdán ment át az úton, kórházba szállították.
Az eset Leányfalun történt, a sofőrt még a településen belül elfogták.
A nő magatehetetlenül feküdt a flaszteren, miközben úgy tűnik, aljasan kirámolták a táskáját.
Jogerősen egy év öt hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki autójával három gyermeket gázolt el egy vásárosnaményi gyalogátkelőhelyen.
A reggel 6 óra körül történt gázolás következtében az egyik – 50 éves – nő életveszélyes sérüléseket, míg a másik, 70 éves asszony súlyos lábszárcsonttörést szenvedett.
A tisztázatlan körülmények közt sínre kerülő nőt jelenleg is a helyszínen látják el.
Elgázolt egy férfit kedd reggel a Szombathely felől Budapest irányába közlekedő gyorsvonat a Vas megyei Ostffyasszonyfa közelében.
Borzalmas csonkolásos gázolás történt csütörtökön Manchesterben, amikor egy kamion elütött egy nőt. Ráadásul a baleset környékén dolgozó melósok lefotózták és -filmezték a történteket, és feltöltötték azt a Twitter mikroblogra.
Az édesanya meghalt, de gyermekét sikerült megmenteni.
Országos körözést adtak ki az ellen a 24 éves román férfi ellen, aki egy szóváltást követően vasárnap Nagykanizsán elgázolt két román állampolgárt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
A 17 éves siket fiú a gyömrői vasútállomáson, az átjáróban haladt át, amikor a vonat elütötte. A fiú a helyszínen életét vesztette.
A nő egy teherató elé hajtott, ami már nem tudta kikerülni.
A rendőr könnyű sérüléseket szenvedett.
A tatabányai férfi a belső sávban esett el, és bár segíteni akartak neki, valaki elgázolta.
A nő kellő körültekintés nélkül próbált meg átkelni a síneken.
A mozdonyvezető látta a síneknél a fiút, ezért figyelmeztető hangjelzéseket adott le, és azonnal fékezni kezdett, de nem tudott megállni a szerelvénnyel.
Elgázolt egy lovat a Lajosmizsére tartó személyvonat Dabas és Örkény állomások között péntek este.
Egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült, amikor elgázolta őket egy villamos pénteken Budapest XI. kerületében, a Bartók Béla út és a Ballagi Mór utca sarkánál.
Elütöttek egy közlekedési balesetnél intézkedő rendőrt a főváros IV. kerületében pénteken, a járőrt kórházba szállították.
A 14 év körüli fiút az Imre utcai megállónál gázolta el a szerelvény.
Elgázoltak két embert kedd este a fővárosban, a Váci úton, a Lehel tér és a Nyugati tér között.
Kedd reggel egy 50 év körüli nő szorult a jármű alá, amit a tűzoltóknak kellett róla leemelni.
A hetvenöt éves asszony a síneken szeretett volna átkelni, és nem vette észre a szerelvényt.
Elütött egy 14 éves gyereket egy autós hétfőn Hódmezővásárhelyen; a kislány a kijelölt gyalogátkelőn ment át - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Halálra gázolt egy embert Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között a Szobra tartó személyvonat.
Nem tudni, hogy a kétkerekű járműveken utazók mennyire sérültek meg a balesetben.
Sándorfalváról Szeged irányába haladva gázolt egy egy autó egy középkorú férfit, aki a helyszínen életét vesztette.
Elgázolt egy férfit a vonat a fővárosban, a XVIII. kerületi Gyömrői út és Kőér utca sarkán a vasúti átkelőnél csütörtök este.
Személyautó gázolt halálra egy kerékpárost a 491-es főút Tiszabecs és Sonkád közötti szakaszán csütörtök este - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Mozdony gázolt halálra egy embert a kisvárdai vasútállomásnál szerda este.
Az áldozatok azonosítása és a baleset körülményeinek kivizsgálása miatt a helyszínelés több óráig is eltarthat.
Halálra gázolt egy két és féléves kislányt egy kisteherautó szombaton a Somogy megyei Herdehelyen.
Az Egerbe tartó vonat gázolt ismeretlen embert.
Az áldozat többszörös töréses sérülést szenvedett.
A Rambó-filmek egyik rajongóját elgázolták, amikor hazafelé tartott egy beöltözős születésnapi buliról, mert nem vették észre az úton.
Kórházba szállítás után meghalt egy 78 éves asszony, akit egy személygépkocsi gázolt el szerda este Kecskeméten.
Az egyetemista, aki tavaly februárban a járókelők közé hajtott furgonjával, levélben is bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól. Akadt, aki megbocsátott neki, mások nem állnak szóba vele.
Hat év börtönbüntetéssel sújtotta a Nyíregyházi Városi Bíróság hétfőn meghozott, nem jogerős ítéletében azt a 44 éves férfit, aki két embert gázolt halálra februárban Nagykállóban.
Gázolt a metró a Kálvin téren szombat reggel, a történtek miatt buszok szállítják az utasokat a Nagyvárad tér és a Deák tér közötti szakaszon mindkét irányban - közölte az MTI-vel a BKV fődiszpécsere.
Két kisgyerek halálát okozta több mint egy évtizeddel ezelőtt Francis Ciarán Tobin.
A harmincnégy éves nő meghalt, hároméves gyermekét kórházba szállították.
A személygépkocsit vezető 62 éves érsekcsanádi férfi figyelmetlenül kanyarodott balra, és elütötte a szemből érkező motorost.
A férfi az úton gyalogolt, amikor a személyautó elgázolta.
Halálra gázolt egy, az úttesten gyalogló 29 éves férfit egy személyautó vasárnap hajnalban Akasztón; az elsődleges vizsgálat szerint a sofőr ittasan vezette a járművet.
A 78 éves nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
Egy kínai nő pár percre hagyta magára kétéves kislányát, akit az utcán bóklászva elgázolt egy fehér furgon. Bár többen is észrevették az utcán heverő gyermeket, senki nem segített, sőt, még egy másik jármű is áthajtott rajta.
Halálos baleset történt Veszprém megyében Dáka és Nagyalásony között - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
A manchesteri sofőr kb. 80-nal akarta elcsapni a járókelőket, akiket egy villanyoszlop mentett meg.
A sofőr későn észlelte, hogy a 80 éves asszony lelép a járdáról.
A 79 éves férfi biciklijével balra kanyarodva nem adott elsőbbséget a személyautónak, amely elütötte.
A szerelvény Nyíregyháza irányába tartott, amikor a Faraktár utcai felüljárónál elgázolt egy embert.