A madridi meleg pingvinpár tojást kapott
A 2010-es évek a jelek szerint boldogabb korszakot hoznak el a homoszexuális pingvineknek.
A 2010-es évek a jelek szerint boldogabb korszakot hoznak el a homoszexuális pingvineknek.
Jim Parstonst a New York Times-ban már nem csak, mint az Agymenők sztárját emlegetik, hanem úgy, mint "tíz éves párkapcsolatban élő meleg".
A DC Comics egyik ikonikus figurája idén júniusban bevallja, hogy saját neméhez vonzódik. De melyikük lesz az?
Nyárias meleg köszöntött be, ettől tompák leszünk és bágyadtak.
Megmutatjuk a Mr. Gay World nevű szépségverseny 32 éves, Új-Zélandon élő győztesét.
Olvasónk csak elismerésre vágyott - és ezt épp egy azonos neműnél kapta meg. Persze ő sem önzetlenül adta.
A férfi szerint letartóztatása "sérti jogait a XI. módosítás egyenlő bánásmóddal kapcsolatos védelmi záradékában foglaltak szerint."
A színész szerint a magánélélete nem tartozik senkire.
Miklós Árpád a Perfume Genius klipjében kapott főszerepet, és van még mára két elég forró videónk.
A 19 éves Eric James Borges egy hónapja osztotta meg a világgal, hogy a szörnyű fiatalkor után mennyit javul egy homoszexuális élete. Annyit mégsem javulhatott, mert múlt héten öngyilkos lett.
Állandóan bizonygatnia kell, hogy nem meleg. Ezt most kicsit megnehezíti, hogy olyan, mintha a People-nak ismerte volna be, hogy de.
Három zenés videó, egyik merészebb, mint a másik. Egy diszkós, egy vicces, egy nagyon beteg. Melegen ajánljuk, haha.
A gondozók szerint a költési időszakban vigyázni fog a kínai meleg pingvinpár a kapott tojásra.
Az énekesnő általában megbotránkoztatja az embereket, a Trevor Project mégis úgy gondolja, sokat segít a fiataloknak.
Ha a tojókat nem teszik magukévá, újból közös fészke lehet a torinói meleg pingvinpárnak.
Egy párként érkezett Toledóból a torontói állatkertbe a két hím pingvin, Buddy és Pedro, akik a költözés után is jól megvoltak együtt, egészen mostanáig.
Szépségverseny volt Hong Kong meleg férfijai részére, volt köztük egy szőke bevándorló is. Nézze meg a fotókat, érdekesek!
Örökké hálás lesz a szívatások miatt öngyilkos tininek is.
Egy francia okostelefon-alkalmazás azt ígéri, hogy felnyitja az anyák szemét gyermekük preferenciáival kapcsolatban. Így kell sztereotípiából pénzt csinálni.
SP és Árpa Attila a Nagy Duett című műsor alatt haverkodott össze, az énekes pedig nemrég számára is meglepő felajánlást kapott: egy filmszerepet Árpa filmjében, az Argo folytatásában.
3000 ember írt alá egy online petíciót azzal a kéréssel, hogy házasítsák össze a Szezám utca két népszerű szereplőjét, Bertet és Erniet.
Az 54 éves Kitty Lambert és az 53 éves Cheryle Rudd kötötte az első melegházasságot New York államban vasárnap hajnalban.
Az Egyesült Államokat hőhullám sújtja, van aki érdekes módszerekkel küzd ellene.
A híresen bunkó/cinikus brit autós és közéleti újságíró –aki nem nagyon szeret minket se– a Top Gear egyik friss epizódjában tett homofób megjegyzést George Michael-re.
Heti trend a Margit-szigetről, a futópályáról. Vajon ki milyen öltözékben veszi fel a kettős harcot a hőség és a kilométerek ellen?
Egy fotó miatt homoszexualitással vádolnak egy spanyol papot. Rájött, hogyan tisztázza magát.
Izzadt, büdös emberek, tömeg a strandokon, bűzlő városközpontok, nem működő vagy túlműködő légkondik - a Velvet összeszedte, mit nem szeret az ember a kánikulában. Itt a nyár, válasszon mumust!
Egy amerikai kísérlet bizonyította, hogy a nők peteéréskor könnyebben megmondják egy férfiról, hogy meleg-e. Az is segít, ha előtte valami romantikusat olvasnak, a leszbikusokról viszont nagyon nehéz eldönteni.
A youtube-videós Chris Crocker blogján osztotta meg arcpirító képeit - más farkával a szájában pózol.