
Így néz ki egy állati csontokból készült kapcsoló
A dizájner szerint ezeket a melléktermékeket nem használjuk ki, pedig évente több, mint 130 milliárd kiló kerül belőlük a szemétbe.
A dizájner szerint ezeket a melléktermékeket nem használjuk ki, pedig évente több, mint 130 milliárd kiló kerül belőlük a szemétbe.
Lord Chesterfield csonttal a szájában aludt el, 24 óra sem kellett hozzá, hogy az erről készült videót tízmillióan megnézzék és sztárok kommentálják.
Több mint harminc éve ott lehettek a föld alatt.
A képen a DJ bikiniben fekszik, a bugyija felett pedig feltűnően kitüremkedik a csípőtaréj.
Ha röntgen alatt néznék a csontjait miközben jógázik, akkor ezt láthatná.
Kapott újat, a régin lévő húst burgonyával fogyasztotta el.
Az 56 éves színésznőnek épp minden csontja kilátszik, és sajnos nem áll neki jól.
A térdkalácsa elég bizarrul néz ki, szavazzon, csontsovány-e vagy tökéletes Angelina Jolie lába.
A brit nőnek csak egy gerinccsigolyája nem sérült az ütközésben, amit öt hónapos kislánya karcolások nélkül úszott meg.
Feltehetően megöltek és elégettek egy tanyatulajdonost a nevelt fiával együtt a Bács-Kiskun megyei Balotaszálláson.